CoversClub

www.CoversClub.cc => Borító készítõk topikjai => A témát indította: bandika8 - 2010, november 25, 18:36:37

Cím: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, november 25, 18:36:37
Hali

Tudom, hogy a mai idõkben nem igen ildomos ingyen segítséget kérni, de megpróbálom.

Keresek valakit, aki hosszútávon segítene a filmes borítók készítésében.

Mivel nem beszélek angolul, és nagyon sok filmnek csak eredeti tartalmi szövege van, így nem tudom a magyar borítót elkészíteni. Az általam, készítet, borítok ingyen és bérmentve letölthetõek és használhatóak. (csak és kizárólag magán célra). A segítségért cserébe azt tudom ajánlani, hogy a fordító nevét feltüntetem, az általam készítet borítón. (igy az utókór emlékszik majd rá).

Tudom nem sokk, amit adhatok, de én is csak hobbiból csinálom.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 02, 16:40:23
Mivel többen is kérték, filmes betû típus a stáblisták készítéséhez (magyarosított)

http://csiribacsi.com/kiegeszitok/filmes.rar (http://csiribacsi.com/kiegeszitok/filmes.rar)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 05, 20:30:09
Mindenkinek kellemes Mikulást kívánok

(http://imagerz.com/QE4XW0tvAwMCUA1EFQVT)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: safika - 2010, december 06, 06:40:42
Mindenkinek kellemes Mikulást kívánok

(http://csiribacsi.com/unnep/unnep.gif)
Neked is CSIRIBÁ!!!!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 07, 22:08:17
Egy borító nyomtató program

UnderCoverXP
CD- és DVD-borítók tervezésére és nyomtatására szolgáló kiváló szerkesztõprogram.
A grafikákat JPEG, GIF és PNG formátumban tölthetjük be, egyéni méretek megadásával
Playstation formátumú borító is készíthetõ. Ingyenes, a telepítõ tartalmazza a magyarítást.
(http://imagerz.com/QE4XW0tvAwMCUA1EFgVQ)
http://csiribacsi.com/kiegeszitok/undercoverxp.zip (http://csiribacsi.com/kiegeszitok/undercoverxp.zip)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: attila1213 - 2010, december 12, 14:01:25
csiribácsi  köszönöm a progit   szuper

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 12, 19:23:44
Visszatekintés 2010 nyara

http://csiribacsi.com/demo/nyar/ (http://csiribacsi.com/demo/nyar/)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 13, 17:34:02
Elkészült a Kemény zsaruk új borítói

(http://imagerz.com/QE4XW0tvAwMCUA1EGQVQ)
(http://imagerz.com/QE4XW0tvAwMCUA1EGAVQ)(http://imagerz.com/QE4XW0tvAwMCUA1EQAVQ)
(http://imagerz.com/QE4XW0tvAwMCUA1EQwVQ)(http://imagerz.com/QE4XW0tvAwMCUA1EQgVQ)
(http://imagerz.com/QE4XW0tvAwMCUA1ERQVQ)(http://imagerz.com/QE4XW0tvAwMCUA1ERAVQ)
(http://imagerz.com/QE4XW0tvAwMCUA1ERwVQ)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 16, 14:46:17
Visszatekintés 2010 tél

http://csiribacsi.com/demo/tel/ (http://csiribacsi.com/demo/tel/)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 16, 22:58:24
Elkészült az új Hitler csatlósai sorozat borítói és címkéi.
A sorozat a következõ címeket tartalmazza.

Bormann - Az árnyékember
Dönitz - Az utód
Eichmann - A tömeggyilkos
Freisler - A hóhér
Goebbels - Az agitátor
Göring - A marsall
Hess - A helyettes
Himmler - A hóhér
Mengele - A haláldoktor
Ribbentrop - A bábu
Schirach - A fiatalság megrontója
Speer - Az építész

(http://csiribacsi.com/bemutato/bormann.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/donitz.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/eichmann.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/freisler.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/goebbels.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/goring.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/hess.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/himmler.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/mengele.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/ribbentrop.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/schirach.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/speer.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 17, 20:21:29
Elkészült a Hitler Profilja címû sorozat borítói és címkéi.
A sorozat a következõ címeket tartalmazza.

A diktátor
A gyilkos
A magánember
A parancsnok
A Zsaroló

(http://csiribacsi.com/bemutato/diktator.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/gyilkos.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/maganember.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/parancsnok.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/zsarolo.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 22, 20:35:26
Elkészült a Hitler Tábornokai címû sorozat borítói és címkéi.
A sorozat a következõ címeket tartalmazza.

Canaris - A mesterkém
Keitel - A lakáj
Paulus - A kapituláló
Rommel - A bálvány
Udet - A pilóta
Manstein - A stratéga

(http://csiribacsi.com/bemutato/canaris.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/keitel.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/paulus.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/rommel.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/udet.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/manstein.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 22, 23:38:35
Kellemes Ünnepeket Kívánok

(http://csiribacsi.com/unnep/15.gif)

http://csiribacsi.com/unnep/unnep_2/index.html (http://csiribacsi.com/unnep/unnep_2/index.html)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: safika - 2010, december 24, 13:09:01
Kellemes Ünnepeket Kívánok

(http://csiribacsi.com/unnep/15.gif)

http://csiribacsi.com/unnep/unnep_2/index.html (http://csiribacsi.com/unnep/unnep_2/index.html)
Nektek is csiribá
                    üdv safika

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 25, 20:08:38
Elkészült A médium címû sorozat borítói és címkéi.
1 - 6 évad

(http://csiribacsi.com/bemutato/medium.png)

(http://csiribacsi.com/bemutato/medium_1.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/medium_2.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/medium_3.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/medium_4.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/medium_5.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/medium_6.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 27, 17:50:46
Elkészült A Rambo címû sorozat borítói és címkéi.
1 - 4 rész

(http://csiribacsi.com/bemutato/rambo.png)

(http://csiribacsi.com/bemutato/rambo_1.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/rambo_2.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/rambo_3.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/rambo_4.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2010, december 31, 00:28:57
(http://csiribacsi.com/unnep/BUEK.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, január 02, 18:31:15
Elkészült A Rémálom az Elm utcában címû sorozat borítói és címkéi.
1 - 7 rész

A sorozat a következõ címeket tartalmazza

Rémálom az Elm utcában
Rémálom az Elm utcában 2 - Freddy bosszúja
Rémálom az Elm utcában 3 - Álomharcosok
Rémálom az Elm utcában 4 - Az álmok ura
Rémálom az Elm utcában 5 - Az álomgyerek
Rémálom az Elm utcában 6 - Freddy halála
Rémálom az Elm utcában 7 - Az új rémálom

(http://csiribacsi.com/bemutato/remalom.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/remalom_1.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/remalom_2.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/remalom_3.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/remalom_4.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/remalom_5.png)(http://csiribacsi.com/bemutato/remalom_6.png)
(http://csiribacsi.com/bemutato/remalom_7.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: voros710720 - 2011, március 19, 14:15:16
Még kéréseim nem teljesültek,bár találtam egy jó pár boritót amit letöltöttem!Köszönöm!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Szalacsi Dezsõ - 2011, március 19, 14:58:41
Öregem! A Freddy Kruger sorozat szenzációs lett. Riszpekt. ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, március 27, 17:11:58
Öregem! A Freddy Kruger sorozat szenzációs lett. Riszpekt. ;D

Köszönöm

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 05, 14:58:48
Ízek, imák, szerelmek
(http://csiribacsi.com/alapkepek/izek.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, április 05, 15:03:36
Úgy látom megint alkottál!! :D  ;) Gratula!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 05, 15:04:03
A Föld inváziója - Csata: Los Angeles (Blu-ray)
(http://kepkezelo.com/images/mafqrq82u682pr7wl42k.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 05, 15:10:01
A Föld inváziója - Csata: Los Angeles
(http://kepkezelo.com/images/ztvj4vz27kccb4pbo1n.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2011, április 05, 15:56:20
A Rambo címû sorozat borítói és címkéi nincsen még fent vagy csak én nem találom?

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 05, 17:07:31
A Rambo címû sorozat borítói és címkéi nincsen még fent vagy csak én nem találom?

itt megtalálod:
http://www.coversclub.cc/index.php?option=com_covers&page=keres&Itemid=31&fokateg=0&orderbyez=date_created&datuum=&intertek=&keresett=rambo&adesc=DESC&publ=1

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 14, 19:59:02
A negyedik
(http://kepkezelo.com/images/j2hdybitdwyg3qr4mrlm.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/6hvoexf0i49myqg6yo9.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 14, 20:00:35
A negyedik (Blu-ray)

(http://kepkezelo.com/images/t2hew5w3t0t374q0c8w0.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: horroricsi - 2011, április 14, 21:16:41
A negyedik (Blu-ray)

(http://keptarolo.com/image.php?id=B301_4DA73711&jpg)
szép lett ! :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 16, 20:47:07
Kösz, ez jól esett.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 19, 22:57:33
Kicsit lassan, de elkészült
Gyilkos elmék 1-6 évad (normál 14 mm gerinccel is fent vannak)

(http://kepkezelo.com/images/3vf3qi9mpustcn7q6etc.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/rcwavijkg0edvpfj5qwv.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/x9thvg3yqt6m7nqj1v3.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/s7kva6lm6l9uadxk30c.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/ezpte9qq4z066w6iayfb.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/ezpte9qq4z066w6iayfb.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/i7adj92ra3msv56he6.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: saponya - 2011, április 21, 13:56:49
Szia!
Csak gratulálni tudok a Gyilkos elmék 1-6 évad-hoz. Az egésznek olyan a hatása mintha élnének és sugároz róluk a hivatástudat.

(http://gallery.site.hu/d/5660551-4/gratulacio.gif)

szia azt szeretném megkérdezni hogy ehhez a gyönyörû borítókhoz készítenél hozzá illõ címkéket is évadonként 2db címkét kivéve a 4. évadot ahhoz 3db címkét kéne készíteni további sok sikert és jó munkát üdv saponya

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 21, 18:51:44
Köszi a dicséreteket, és készülnek a címkék is.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: saponya - 2011, április 21, 19:09:38
Köszi a dicséreteket, és készülnek a címkék is.

oké türelemmel várom üdv saponya

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 23, 22:31:23
(http://csiribacsi.com/unnep/easter3.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, április 24, 05:27:33
(http://csiribacsi.com/unnep/easter3.png)

:D Nem volt olyan nyulad ami nincs bedrogozva??? :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 24, 14:08:52

(http://csiribacsi.com/unnep/easter-bunny.png)
Azt mondtad a barátomra, hogy be van lõve

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, április 24, 16:35:04

(http://csiribacsi.com/unnep/easter-bunny.png)
Azt mondtad a barátomra, hogy be van lõve

:D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, április 27, 19:17:00
Nevelésből elégséges

(http://kepkezelo.com/images/gikdap1iobh4badt70k8.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, május 05, 17:54:25
Aranyhaj és a nagy gubanc (http://www.coversclub.cc/components/com_covers/images/www_coversclub_cc/85898a.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/pr9x7zb7urgswtjwx78k.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, május 17, 19:52:06
A mestergyilkos (http://www.coversclub.cc/index.php?option=com_covers&page=show_ad&catid=3&adid=86231&Itemid=31)

(http://kepkezelo.com/images/ynj3018qaa159y4dzfzd.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, május 17, 20:13:36
Mindkettő kérésre.

Csillagok küldötte
(http://kepkezelo.com/images/jjpm6cw8yxennfwkn5ui.jpg)

A szabadság ösvényein
(http://kepkezelo.com/images/4jxem43kgj8mf6bnfxz9.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 03, 15:24:28
Az egység (1-4 évad + címkék)

(http://kepkezelo.com/images/503gec3ydzb0rptauu26.jpg)
1 évad
(http://kepkezelo.com/images/6l53mte9o70znwbu3li.jpg)
2 évad
(http://kepkezelo.com/images/beupqib9a5ato22btjs.jpg)
3 évad
(http://kepkezelo.com/images/beupqib9a5ato22btjs.jpg)
4 évad
(http://kepkezelo.com/images/28yvo8pfk9v7ixbfahdq.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2011, június 20, 17:36:27
Szia Csiribácsi !

Szeretnék tõled borítót kérni, ha lehet. Láttam ,hogy korábban készítettél Columbo sorozathoz borítókat és ebben kérném a segítségedet. Letöltöttem a teljes 10-k évadot ami két kötet tehát összesen 2 db. borítóra lenne szükségem.
Az 2-s kötet epizód címei
1-lemez- Titkos ügyek
             Testvéri szeretet
2-lemez- A végzetes nyom
             Béke poraira
3-lemez- Columbo legveszélyesebb éjszakája

1-s kötet epizódcímei

1-lemez- Vigyázat: A gyilkosság ártalmas az egészségre
             Columbo és a rocksztár gyilkosa
2-lemez-A fõnyeremény:Halál
           -Ölni már nincs idõ
3-lemez-Jobb ma egy veréb
          Nehéz ügy
4-lemez-Pillangó a sötétség árnyékában

Azért kérek 2 borítót mert 14 mm-s 4-lemezes tokba tudom csak belerakni õket. Elõre is köszönöm szépen a segítségedet.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 21, 19:18:04
pirates70 kérésére készült
(remélem így gondoltad)

(http://kepkezelo.com/images/gz47tiz06saj2z3l2uot.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/ypm51csotc5swtr4w4gw.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2011, június 21, 19:32:06
Szia Csiribácsi !

Tökéletes lesz , nagyon szépen köszönöm. Ha egy mód van légy szíves töltsd fel ,hogy letölthessem. KÖSZI.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: singer - 2011, június 22, 00:19:00
Nagyon jól sikerültek! Van hangulata és grafikailag is tökéletes!
 :) singer

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 22, 00:38:12
Köszönöm, a dicséretet

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2011, június 22, 07:29:42
Szia Csiribácsi !

Nagyon szépen köszönöm a Columbo 10. évad borítóit nagyon szépek lettek. Viszont lenne egy kérésem ezzel kapcsolatban. A 10/2 nél az epizódcímekhez oda kéne még írni egy epizódcímet " Gyilkosság hangjegyekkel ".
Sajnos ez a baki az én hibám valahogy kihagytam amikor kértem tõled a borítókat. Utólag is bocsánatot kérek és elõre is köszönöm a megértésedet.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2011, június 22, 09:07:33
Szia Csiribácsi!

Ha már piszkálódtam veled ezügyben  :), azt is el kell ismernem, hogy a Colombo 10. évad borítóid igen jól sikerültek. Nekem is tetszenek.

Üdv
Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 22, 10:29:35
Szia Csiribácsi!

Ha már piszkálódtam veled ezügyben  :), azt is el kell ismernem, hogy a Colombo 10. évad borítóid igen jól sikerültek. Nekem is tetszenek.

Üdv
Old Dzsordzsi

Hali

A jogos észrevételek vagy „piszkálódások” sohasem zavarnak, sõt azt árulják el, hogy érdekel másokat is a munkám. Ha valami építõ jellegû kritikát kapok, azt szívesen fogadom.
Amúgy légyszi töröld a Columbo 10/2, hogy felrakhassam az új verziót a kért kiegészítésekkel.

Elõre is köszi

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 22, 15:18:03
Szia Csiribácsi !

Nagyon szépen köszönöm a Columbo 10. évad borítóit nagyon szépek lettek. Viszont lenne egy kérésem ezzel kapcsolatban. A 10/2 nél az epizódcímekhez oda kéne még írni egy epizódcímet " Gyilkosság hangjegyekkel ".
Sajnos ez a baki az én hibám valahogy kihagytam amikor kértem tõled a borítókat. Utólag is bocsánatot kérek és elõre is köszönöm a megértésedet.

A csere megtörtént

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2011, június 22, 17:37:09
...légyszi töröld a Columbo 10/2, hogy felrakhassam az új verziót...

Végrehajtva!

Egyébként ha egy készített besorolású borító feltöltésekor a "leírás" téglalapba beírod, hogy JAVÍTOTT - bármelyik adminisztrátor kérés nélkül megkeresi a hibás borítót és törli azt.

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 22, 18:56:25
...légyszi töröld a Columbo 10/2, hogy felrakhassam az új verziót...

Végrehajtva!

Egyébként ha egy készített besorolású borító feltöltésekor a "leírás" téglalapba beírod, hogy JAVÍTOTT - bármelyik adminisztrátor kérés nélkül megkeresi a hibás borítót és törli azt.

Old Dzsordzsi

Mindig tanul az ember.
Még egyszer kösz

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 23, 14:40:55
Kérésre
Kórház a város szélén

(http://kepkezelo.com/images/6kgb25cn2mcf1tnz7sqf.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/j8y2s5dd3r1lsega1.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 24, 16:07:37
Kérésre
NCIS: Los Angeles (1-2 évad)

1 évad
(http://kepkezelo.com/images/a9zjiq2c2ughjepfi4yl.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/j7sdn1ur9qr3qvj7hpet.png)

2 évad
(http://kepkezelo.com/images/llb35wbfq2fom4dpu3.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/gulphxh3f4d6l2phnd0e.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 25, 09:50:06
Elkészült, igaz sokáig tartott, de hogy miért azt nem tudom.   
Smallville 1-10 évad

(http://kepkezelo.com/images/zt6s59g15846j4ybr6.png)

1 évad
(http://kepkezelo.com/images/a1q4jz4zid90eehob0n3.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/vpyehnfrbae1zs5bcxez.png)

2 évad
(http://kepkezelo.com/images/562cfhmuyuck9jbjqj.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/0nc6coiwmjgv3huffwk3.png)

3 évad
(http://kepkezelo.com/images/9zd99ddgim2bmwlxkc4z.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/uywjqntuk4pn951hdee7.png)

4 évad
(http://kepkezelo.com/images/0350a3wypq5j0o2dlx1s.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/suhugqbyq4tp66if20.png)

5 évad
(http://kepkezelo.com/images/pg9sch8d6reiusrdi73.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/efl3afppa3f3bmpq5x9.png)

6 évad
(http://kepkezelo.com/images/awuq82s13f9u7u9pt.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/kbi9eoslv4zih34gj5po.png)

7 évad
(http://kepkezelo.com/images/wakg31ki5y1v5h7ftlk.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/y3vg7n7yhmpz3bte4e8n.png)

8 évad
(http://kepkezelo.com/images/o2bjynlz4v7cqy9yrxx.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/cl2acwmfdkca48b0tfy8.png)

9 évad
(http://kepkezelo.com/images/44my3ohhkkqjtrv69.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/hmmrno0rcxnfuewv8xi.png)

10 évad
(http://kepkezelo.com/images/xgddf9nhmdifuzzfqfa4.jpg)
(http://kepkezelo.com/images/mhxurd90i4fii1mkrd9.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: singer - 2011, június 25, 10:08:21
Talán azért tartott sokáig, mert szokásodhoz híven, szép és alapos munkát végeztél!
Gratulálok, érdemes volt ennyi idõt réfordítani!
Üdv: singer

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Eddy61 - 2011, június 25, 10:12:33
Talán azért tartott sokáig, mert szokásodhoz híven, szép és alapos munkát végeztél!
Gratulálok, érdemes volt ennyi idõt réfordítani!
Üdv: singer
Szia-sztok!
Csak csatlakozni tudok az elõttem szólóhoz. Az már biztos, hogy a türelmed és a kitartásod az határtalan.

;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, június 25, 10:30:35
Talán azért tartott sokáig, mert szokásodhoz híven, szép és alapos munkát végeztél!
Gratulálok, érdemes volt ennyi idõt réfordítani!
Üdv: singer
Szia-sztok!
Csak csatlakozni tudok az elõttem szólóhoz. Az már biztos, hogy a türelmed és a kitartásod az határtalan.

;)

Nagyon durva!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 25, 11:29:00
Mindenkinek köszönöm a dicséretet, és megint híztam vagy 10 kg.-ott
(http://csiribacsi.com/menu/happy89.gif)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, június 25, 11:37:10
Mindenkinek köszönöm a dicséretet, és megint híztam vagy 10 kg.-ott
(http://csiribacsi.com/menu/happy89.gif)

Ha a 40 mellé tetted akkor semmi baj vele... :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 25, 12:46:43
Mindenkinek köszönöm a dicséretet, és megint híztam vagy 10 kg.-ott
(http://csiribacsi.com/menu/happy89.gif)

Ha a 40 mellé tetted akkor semmi baj vele... :D
(http://csiribacsi.com/humor/40.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2011, június 25, 21:00:15
Talán azért tartott sokáig, mert szokásodhoz híven, szép és alapos munkát végeztél!
Gratulálok, érdemes volt ennyi idõt réfordítani!
Üdv: singer
Szia-sztok!
Csak csatlakozni tudok az elõttem szólóhoz. Az már biztos, hogy a türelmed és a kitartásod az határtalan.

;)

Nagyon durva!!

Kalapom emelem!!

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 26, 18:23:11
(http://csiribacsi.com/humor/figyelem.gif)

A Smallwille sorozat borítói hibás szövegkörnyezett miatt cserélve lettek a mai napon.
Akik eddig letöltötték, kérem, hogy a javított verzióra cserélje le letöltésüket.
Mindenkitõl elnézést kérek a hibák miatt.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: safika - 2011, június 27, 20:39:56
Talán azért tartott sokáig, mert szokásodhoz híven, szép és alapos munkát végeztél!
Gratulálok, érdemes volt ennyi idõt réfordítani!
Üdv: singer
Szia-sztok!
Csak csatlakozni tudok az elõttem szólóhoz. Az már biztos, hogy a türelmed és a kitartásod az határtalan.

;)

Nagyon durva!!

Kalapom emelem!!

Old Dzsordzsi
Azért tartott ilyen sokáig mert azt számoltad,hogy hány üveg meggypálinkás cseresznye lekvárt eszem ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, június 27, 21:45:57
mert minden jóból kihagynak, és csak a számolás jut nekem.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 04, 13:27:16
Star Wars sorozat (1-6 rész)
(http://kepkezelo.com/images/8if21vd75cb7n9vgrd8.png)

Star Wars 1 - Baljós árnyak
(http://kepkezelo.com/images/583tgalb6df21ij3jp5n.png)

Star Wars 2 - A klónok támadása.jpg
(http://kepkezelo.com/images/6xkaeabcsx9az1pw5ezi.png)

Star Wars 3 - A Sith-ek bosszúja.jpg
(http://kepkezelo.com/images/s5jwzlh3zlb6sk5p4fhg.png)

Star Wars 4 - Csillagok háborúja.jpg
(http://kepkezelo.com/images/uahzyahjwryquk8t93kj.png)

Star Wars 5 - A birodalom visszavág.jpg
(http://kepkezelo.com/images/fc0mkzcjcwr4dki97j3.png)

Star Wars 6 - Jedi visszatér.jpg
(a feltöltött borítón és címkén helyesen szerepel a cím - A Jedi visszatér -)
(http://kepkezelo.com/images/iqaxnwv2gwsltym1diys.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: singer - 2011, július 04, 14:11:19
Star Wars sorozat (1-6 rész)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/starwars-box.png)

Star Wars 1 - Baljós árnyak
(http://csiribacsi.com/alapkepek/starwars_1.png)

Star Wars 2 - A klónok támadása.jpg
(http://csiribacsi.com/alapkepek/starwars_2.png)

Star Wars 3 - A Sith-ek bosszúja.jpg
(http://csiribacsi.com/alapkepek/starwars_3.png)

Star Wars 4 - Csillagok háborúja.jpg
(http://csiribacsi.com/alapkepek/starwars_4.png)

Star Wars 5 - A birodalom visszavág.jpg
(http://csiribacsi.com/alapkepek/starwars_5.png)

Star Wars 6 - Jedi visszatér.jpg
(http://csiribacsi.com/alapkepek/starwars_6.png)

Gratulálok! Nagyon szép lett! (Mekkora munka!)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 04, 15:07:32
A képekért külön köszönet jár Simon Z.-nek (http://simonz.co.hu)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2011, július 04, 15:13:55
Üdv Csiribácsi!

A Stars Wars sorozatod CSODASZÉP!
Gratulálok!!

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2011, július 04, 16:23:39

  Szia Csiribácsi!

 Mondanék nagyobbat, de nem tudok! Gyönyörû! Gratulálok!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, július 04, 16:57:22
Azt hiszem ez a csúcs... innen nincs feljebb!! :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 04, 17:22:56
Elkészült a Blu-ray változat is a Star Wars sorozathoz
(1-6 rész)
(http://kepkezelo.com/images/577viqxa83kab9oxyonw.png)

Star Wars 1 - Baljós árnyak
(http://kepkezelo.com/images/3jkeqog98pe442u64bsc.png)

Star Wars 2 - A klónok támadása.
(http://kepkezelo.com/images/v8y5i60sl7dses3ibny.png)

Star Wars 3 - A Sith-ek bosszúja
(http://kepkezelo.com/images/ezn62k90z3fknw1equx.png)

Star Wars 4 - Csillagok háborúja
(http://kepkezelo.com/images/fof6ef8j7b67inwg0g3.png)

Star Wars 5 - A birodalom visszavág
(http://kepkezelo.com/images/6jvfpeb0nu45591t4du.png)

Star Wars 6 - A Jedi visszatér (a cím itt is cserélve lett)
(http://kepkezelo.com/images/5vr37x0kic46y8lv7e1h.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, július 04, 19:10:29
Én kérek elnézést... :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 04, 19:41:02
Mindenkinek köszönöm a dicséretet

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: horroricsi - 2011, július 07, 01:14:30
Elkészült a Blu-ray változat is a Star Wars sorozathoz
(1-6 rész)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/SW-box.png)

Star Wars 1 - Baljós árnyak
(http://csiribacsi.com/alapkepek/SW-1.png)

Star Wars 2 - A klónok támadása.
(http://csiribacsi.com/alapkepek/SW-2.png)

Star Wars 3 - A Sith-ek bosszúja
(http://csiribacsi.com/alapkepek/SW-3.png)

Star Wars 4 - Csillagok háborúja
(http://csiribacsi.com/alapkepek/SW-4.png)

Star Wars 5 - A birodalom visszavág
(http://csiribacsi.com/alapkepek/SW-5.png)

Star Wars 6 - A Jedi visszatér (a cím itt is cserélve lett)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/SW-6.png)

aztabüdösmocskos  :o ezek GYÖNYÖRÛEK! Le a kalappal!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Nyúl Béla - 2011, július 07, 13:45:38
Ez a Star Wars gyûjtemény brutál jó lett. :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2011, július 08, 09:00:18
Szia Csiribácsi !

Fantasztikusan szép lett a Star Wars gerinces borítód. Az lenne a kérdésem ,hogy meg tudod-e ugyan ilyen szépen csinálni a Harry Potter sorozatot is ? Csak azért kérdezem mert nagyon sokan gyûjtik és ,hogy most kijön az utolsó rész is jó lenne összerakni. Természetesen körülnéztem de nem találtam sehol hozzá gerinces változatot. Viszont nem Bluray hanem DVD borító változatba. Ha meg tudod csinálni és meg is teszed akkor rajtam kivûl szerintem még mások is örülnének neki. KÖSZI.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 08, 12:41:25

Helló pirates70 !

Tervbe van véve a sorozat elkészítése, de most kezdtem bele egy másik nagyobb volumenû sorozatba (39 tok), így egy kicsit várni kell.
De ígérem sietek.

üdv

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: barnika91 - 2011, július 08, 13:05:10

Helló pirates70 !

Tervbe van véve a sorozat elkészítése, de most kezdtem bele egy másik nagyobb volumenû sorozatba (39 tok), így egy kicsit várni kell.
De ígérem sietek.

üdv

Csiribácsi

Mi lenne az a 39 tokos sorozat? Megöl a kiváncsiság.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, július 08, 13:12:40
Szia Csiribácsi !

Fantasztikusan szép lett a Star Wars gerinces borítód. Az lenne a kérdésem ,hogy meg tudod-e ugyan ilyen szépen csinálni a Harry Potter sorozatot is ? Csak azért kérdezem mert nagyon sokan gyûjtik és ,hogy most kijön az utolsó rész is jó lenne összerakni. Természetesen körülnéztem de nem találtam sehol hozzá gerinces változatot. Viszont nem Bluray hanem DVD borító változatba. Ha meg tudod csinálni és meg is teszed akkor rajtam kivûl szerintem még mások is örülnének neki. KÖSZI.

Dömének van fent gerinces változata!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 08, 14:41:02

Helló pirates70 !

Tervbe van véve a sorozat elkészítése, de most kezdtem bele egy másik nagyobb volumenû sorozatba (39 tok), így egy kicsit várni kell.
De ígérem sietek.

üdv

Csiribácsi

Mi lenne az a 39 tokos sorozat? Megöl a kiváncsiság.

Ha elárulom, hol a meglepetés ereje ;)
Na jó annyit segítek, hogy csak a gerinc az összefüggõ, a sorozatok és a nagy filmek több különbözõ részekbõl tevõdnek össze.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: horroricsi - 2011, július 08, 15:28:07

Helló pirates70 !

Tervbe van véve a sorozat elkészítése, de most kezdtem bele egy másik nagyobb volumenû sorozatba (39 tok), így egy kicsit várni kell.
De ígérem sietek.

üdv

Csiribácsi

Mi lenne az a 39 tokos sorozat? Megöl a kiváncsiság.

Ha elárulom, hol a meglepetés ereje ;)
Na jó annyit segítek, hogy csak a gerinc az összefüggõ, a sorozatok és a nagy filmek több különbözõ részekbõl tevõdnek össze.

Mesék a Kriptából ?  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Szalacsi Dezsõ - 2011, július 08, 15:34:44
James Bondhoz meg sok a 39 db ;D
Akkor a Hupikék törpikék lesz az! ;D
Vagy a Gondos Bocsok.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 08, 17:37:43

Helló pirates70 !

Tervbe van véve a sorozat elkészítése, de most kezdtem bele egy másik nagyobb volumenû sorozatba (39 tok), így egy kicsit várni kell.
De ígérem sietek.

üdv

Csiribácsi

Mi lenne az a 39 tokos sorozat? Megöl a kiváncsiság.

Ha elárulom, hol a meglepetés ereje ;)
Na jó annyit segítek, hogy csak a gerinc az összefüggõ, a sorozatok és a nagy filmek több különbözõ részekbõl tevõdnek össze.

Mesék a Kriptából ?  ;D

Ez jó, de nem ez lesz

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 08, 17:38:27
Akkor a Hupikék törpikék lesz az! ;D
Vagy a Gondos Bocsok.

Egyre szimpatikusabb ötleteket kapok  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: barnika91 - 2011, július 08, 18:39:23
Akkor a Hupikék törpikék lesz az! ;D
Vagy a Gondos Bocsok.

Egyre szimpatikusabb ötleteket kapok  ;D

Hupikék Törpikék megvan nekem, az csak 12 dvd, ugyhogy marad a Gondos Bocsok.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: horroricsi - 2011, július 08, 23:41:04
Pokémon  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 09, 00:22:18
Isten bizony gondolkodni fogok, hogy ezeket az ötleteket megvalósítsam.
Fõleg a Pokémon és a Gondos Bocsok nagyon bejönnek  ;D

De most gondoljatok bele, készen van 11 tok erre ma nézem és úgy döntöttem ez így nem az igazi, és elkezdtem az elejétõl újra. Szerintem nem vagyok normális.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2011, július 09, 07:32:37
Isten bizony gondolkodni fogok, hogy ezeket az ötleteket megvalósítsam.
Fõleg a Pokémon és a Gondos Bocsok nagyon bejönnek  ;D

De most gondoljatok bele, készen van 11 tok erre ma nézem és úgy döntöttem ez így nem az igazi, és elkezdtem az elejétõl újra. Szerintem nem vagyok normális.
Szerintem meg ezt sokkal inkább hívják - igényességnek.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 11, 17:19:04
Transformers sorozat (1-3 rész)
(http://kepkezelo.com/images/fvf8brxvp17qoir6srq.png)

Transformers
(http://kepkezelo.com/images/g2yshjeort7zewf7ncl.png)
Transformers - A bukottak bosszúja
(http://kepkezelo.com/images/t5f9rlx2klrda5gspzii.png)
Transformers - A hold sötét oldala

(http://kepkezelo.com/images/a2pgbwtkvsu5z2y815jx.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2011, július 11, 18:16:53
Mit mondhatnék a Transformers trilógiáról?
Már nem is látom a mércét.
Olyan magasan van...

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: laszlo57 - 2011, július 11, 20:24:49
Transformers sorozat (1-3 rész)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/transformers-boxa.png)

Transformers
(http://csiribacsi.com/alapkepek/transformers-1a.png)
Transformers - A bukottak bosszúja
(http://csiribacsi.com/alapkepek/transformers-2a.png)
Transformers - A hold sötét oldala

(http://csiribacsi.com/alapkepek/transformers-3a.png)

Hát ez baromi jól néz ki!!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 23, 20:25:17
Kérésre - A szökés (1972)
(http://kepkezelo.com/images/ohyayjf6x5zkm4figwfm.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 26, 17:43:00
Star Trek mozi filmek
(http://kepkezelo.com/images/ed50y496aa00k7odvdku.jpg)
Star Trek - Csillagösvény
(http://kepkezelo.com/images/x68ynu5r5l8t0szs2q2u.png)
Star Trek - Khan haragja
(http://kepkezelo.com/images/lyiq14oe9teutwo86tuk.png)
Star Trek - Spock nyomában
(http://kepkezelo.com/images/6fyjlpqddlbw64mrhccd.png)
Star Trek - A hazatérés
(http://kepkezelo.com/images/k6lf6pkwhb550hu3fz2w.png)
Star Trek - A végső határ
(http://kepkezelo.com/images/5e33jq09epr4r5jgyjej.png)
Star Trek - A nem ismert tartomány
(http://kepkezelo.com/images/2zb9xvkimhjz5ipxs.png)
Star Trek - Nemzedékek
(http://kepkezelo.com/images/vd96bq87lhxpt4pl67.png)
Star Trek - Kapcsolatfelvétel
(http://kepkezelo.com/images/s9k3yv1fbkhhzbjxykz.png)
Star Trek - Űrlázadás
(http://kepkezelo.com/images/chrwny7gqksllfnw9qy.png)
Star Trek - Nemezis
(http://kepkezelo.com/images/c3962fs3fucd0e0ujh7.png)
Star Trek - XI
(http://kepkezelo.com/images/lg6773249o05ty9j0e2.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: matis3 - 2011, július 26, 17:54:18
Szia!
Ez igazi "csúcs". Lassan már szégyenlem feltölteni a munkáimat, ezek mellett silány kis próbálkozások.
Gratulálok!
Üdv. Matis3.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2011, július 26, 18:48:30
Korábban már emlegettem a mércét.
Ez a mû tökéletesen megfelel annak a mércének.
Gratulálok!

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 26, 18:54:30
Köszönöm a dicséreteket, rakom fel a többi részt is, de még mindig nem tudok címkét feltölteni  >:(

Közben a címke feltöltés meg oldódott (az én hibám volt, bocsi  :-\ )

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 26, 20:37:02
Star Trek - Ûrszekerek (TOS) - a címkék mellékelve 6 cd/évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-1-bemutato.jpg)
1 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-1-1.jpg)
2 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-1-2.jpg)
3 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-1-3.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 26, 22:54:20
Star Trek - Az új nemzedék
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-bemutato.jpg)
1 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-1.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-1-cd.jpg)
2 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-2.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-2-cd.jpg)
3 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-3.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-3-cd.jpg)
4 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-4.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-4-cd.jpg)
5 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-5.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-5-cd.jpg)
6 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-6.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-6-cd.jpg)
7 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-7.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-2-7-cd.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Nyúl Béla - 2011, július 27, 07:13:05
Azt a mindenségit! Ezek a Star Trek sorozatos borítók nagyon gyönyörûek. Az összes! ;D ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2011, július 27, 12:01:37
Szia !

Nem semmi ! Nagyon szépek ezek a gerinces borító sorozatok. GRATULA.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 27, 14:32:28
Star Trek - Deep Space Nine
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-bemutato.jpg)
1 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-1.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-1-cd.jpg)
2 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-2.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-2-cd.jpg)
3 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-3.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-3-cd.jpg)
4 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-4.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-4-cd.jpg)
5 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-5.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-5-cd.jpg)
6 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-6.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-6-cd.jpg)
7 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-7.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-3-7-cd.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 27, 15:18:48
Star Trek - Voyager
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-bemutato.jpg)
1 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-1.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-1-cd.jpg)
2 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-2.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-2-cd.jpg)
3 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-3.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-3-cd.jpg)
4 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-4.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-4-cd.jpg)
5 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-5.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-5-cd.jpg)
6 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-6.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-6-cd.jpg)
7 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-7.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-4-7-cd.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 27, 15:40:12
Star Trek - Enterprise
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-5-bemutato.jpg)
1 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-5-1.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-5-1-cd.jpg)
2 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-5-2.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-5-2-cd.jpg)
3 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-5-3.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-5-3-cd.jpg)
4 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-5-4.jpg)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-5-4-cd.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 27, 16:11:36
Felkerült a teljes Star Trek garnitúra (az animációs sorozat nélkül).
Valahogy így néz ki a polcon.

(http://kepkezelo.com/images/tdxy6p32cqoim1o3bxt.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, július 27, 16:41:30
Felkerült a teljes Star Trek garnitúra (az animációs sorozat nélkül).
Valahogy így néz ki a polcon.

(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-full.jpg)

Nah ez már tényleg durva...

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: singer - 2011, július 27, 17:40:59
Felkerült a teljes Star Trek garnitúra (az animációs sorozat nélkül).
Valahogy így néz ki a polcon.

(http://csiribacsi.com/alapkepek/ST-full.jpg)

Nah ez már tényleg durva...

Mint régen az újgazdagok... "Kérek 1 m Jókait" Most inkább "1,5 m Star Trek-ket!"
Mélyen megemelem a kalapomat! Nagyon látványos!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 27, 17:58:32
kb. 75 cm (nem szorosan rakva)  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, július 28, 16:48:05
Igaz rengeteg verzió készült belőle, de hátha kell valakinek.
A Harry Potter gyűjtemény

(http://kepkezelo.com/images/5o6i2qicjhshlpyg251.jpg)

Harry Potter és a bölcsek köve
(http://kepkezelo.com/images/zugcan39s13jzn5uvy6.jpg)

Harry Potter és a titkok kamrája
(http://kepkezelo.com/images/p9xz6xe31vy7iqkp64g1.jpg)

Harry Potter és az azkabani fogoly
(http://kepkezelo.com/images/09oo3emwyu7s83lroaom.jpg)

Harry Potter és a Tűz Serlege
(http://kepkezelo.com/images/9sz6wi8oadvuk9vpi9c.jpg)

Harry Potter és a Főnix Rendje
(http://kepkezelo.com/images/rt2ov28uwvg5crwc4f76.jpg)

Harry Potter és a félvér herceg
(http://kepkezelo.com/images/2b9xrqm3lqzq8is7b76l.jpg)

Harry Potter és a Halál ereklyéi: 1 rész
(http://kepkezelo.com/images/h6ax3pht2w3etgk9te.jpg)

Harry Potter és a Halál ereklyéi: 2 rész
(http://kepkezelo.com/images/6yvaoljk42wprjooxvvh.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2011, július 28, 17:15:16
Végülis létezik egy olyan (meglehetõsen jól csengõ) márkanév, hogy: made in Csiribácsi...

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2011, július 28, 17:44:14
Végülis létezik egy olyan (meglehetõsen jól csengõ) márkanév, hogy: made in Csiribácsi...

   Már majdnem Csiribiribácsi! Ez is nagyon szép! Köszönjük.  frisa49.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, július 28, 19:09:02
Huh!! Ez nagyon tetszik!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2011, július 29, 07:48:38
Szia Csiribácsi !

Köszönöm szépen a Harry Potter gerincest, igazán szép lett.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: singer - 2011, július 29, 15:16:47
Huh!! Ez nagyon tetszik!!

Csatlakozom!
Nagyon szép meseszerûen hangulatos!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: horroricsi - 2011, augusztus 01, 00:40:45
a Star Trekre hagy ne mondjak semmit...és nem azért mert nem tetszik,csak nem tudnám kifejezni,hogy mennyire zsír lett.Meg,hogy mi munka lehet benne . :) brutális!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, augusztus 01, 17:30:38
Mindenkinek köszönöm, és igyekszem továbbra is elfogadható munkákat készíteni.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2011, augusztus 01, 18:20:56
Mindenkinek köszönöm, és igyekszem továbbra is elfogadható munkákat készíteni.

Ez jó... Elfogadható... Hát igen nagyon bele kell húznod!! :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, augusztus 03, 18:28:47
Mivel nálunk kérték, így én is megcsináltam, legalább van választék.
(a gerinc a megrendelõ kérése volt)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_box.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_01.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_02.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_03.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_04.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_05.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_06.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_07.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_08.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_09.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_10.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_11.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_12.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_13.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_14.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_15.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Top_gear_16.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, augusztus 08, 12:59:44
Tomi kérésére elkészült az Amy-nek ítélve, címû sorozat.
(azért az érdekes, hogy egy 6 évadot megért sorozathoz ilyen kevés anyag található a netten)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/amynek-box.png)

1.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/amynek-1.png)
2.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/amynek-2.png)
3.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/amynek-3.png)
4.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/amynek-4.png)
5.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/amynek-5.png)
6.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/amynek-6.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, augusztus 09, 18:24:47
Amerika kapitány - Az elsõ bosszúálló

(http://csiribacsi.com/alapkepek/amerikakapitany.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: tatko1979 - 2011, augusztus 09, 19:16:10
nagyon jó lett az Amerika kapitány

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, augusztus 15, 19:24:32
Trónok harca 1 évad + 5 lemez

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronok.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronok-cd.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, augusztus 22, 20:41:23
Daktari 1-4 évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/daktari-box.png)

1.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/daktari-1.png)
2.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/daktari-2.png)
3.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/daktari-3.png)
4.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/daktari-4.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, augusztus 24, 18:11:53
Kérésre - Több a sokknál
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tobbasokknal.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, augusztus 29, 19:53:22
Dél királynõje
(http://csiribacsi.com/alapkepek/delkiralynoje.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, augusztus 31, 19:02:44
Babylon 5 (sorozat + mozifilmek)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5-box.png)

1 évad - Baljós elõjelek
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_01.png)
2. évad - Árnyékharcosok
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_02.png)
3.évad - Ahonnan nincs visszatérés
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_03.png)
4.évad - Nincs kegyelem, nincs visszaút
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_04.png)
5. évad - Minden ami összeköt
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_05.png)
6. évad - Crusade
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_06.png)
Babylon 5: Egy új korszak kezdete
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_07.png)
Babylon 5.: Baljós lelet
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_08.png)
Babylon 5: A lélekvadász
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_09.png)
Babylon 5.: Célpont a föld
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_10.png)
Babylon 5.: Az ismeretlen faj
(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_11.png)
Babylon 5: Elveszett mesék - Hangok a sötétben

(http://csiribacsi.com/alapkepek/babylon5_12.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, szeptember 07, 16:14:23
Family Guy (1-9 évad)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/familyguy-box.png)

Family Guy 1. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/familyguy-1.png)
Family Guy 2. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/familyguy-2.png)
Family Guy 3. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/familyguy-3.png)
Family Guy 4. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/familyguy-4.png)
Family Guy 5. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/familyguy-5.png)
Family Guy 6. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/familyguy-6.png)
Family Guy 7. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/familyguy-7.png)
Family Guy 8. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/familyguy-8.png)
Family Guy 9. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/familyguy-9.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, szeptember 27, 21:53:22
Halálos iramban 1-5 ig
(http://csiribacsi.com/alapkepek/halalos-box.png)

Halálos iramban
(http://csiribacsi.com/alapkepek/halaalos-1.png)

Halálosabb iramban
(http://csiribacsi.com/alapkepek/halaalos-2.png)

Halálos iramban - Tokiói hajsza
(http://csiribacsi.com/alapkepek/halaalos-3.png)

Halálos iram
(http://csiribacsi.com/alapkepek/halaalos-4.png)

Halálos iramban - Ötödik sebesség
(http://csiribacsi.com/alapkepek/halaalos-5.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, október 12, 16:48:08
Garni-zóna
(http://csiribacsi.com/forum/MGalleryItem.php?id=539)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kmarcihun - 2011, november 02, 09:41:26
SZia Csiribácsi. Nem tudnál a Csillagkapu 10. évadjához olyan boritót csinalni mint ami van 1-tõl 9-ig? Ugy mint ahogy ezek vannak elkészítve: http://www.coversclub.cc/components/com_covers/images/www_coversclub_cc/3750a.jpg, http://www.coversclub.cc/components/com_covers/images/www_coversclub_cc/3751a.jpg. Elõre is köszönöm. Üdv: Kmarci

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, november 02, 11:37:11
SZia Csiribácsi. Nem tudnál a Csillagkapu 10. évadjához olyan boritót csinalni mint ami van 1-tõl 9-ig? Ugy mint ahogy ezek vannak elkészítve: http://www.coversclub.cc/components/com_covers/images/www_coversclub_cc/3750a.jpg, http://www.coversclub.cc/components/com_covers/images/www_coversclub_cc/3751a.jpg. Elõre is köszönöm. Üdv: Kmarci

Üdvözöllek kmarcihun!

Sajna a kérésedet nem tudom teljesíteni, hiszen az általad kért munkákat nem én készítettem, így nem szívesen kontárkodok bele más munkájába.
Megértésedet elõre is köszönöm.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2011, november 06, 15:51:59
Szia Csiribácsi !

Szeretnék kérni egy minisorozathoz lehetõleg gerinces borítókat. 3. db borítóról lenne szó mivel összesen 3 lemezre van rákonvertálva a sorozat. A sorozat c. HARPER SZIGET, ebbõl összesen 1 évad készült el és nincs is több része az egész sorozat 13 részbõl áll az elsõ lemezre 5 részt raktam míg a másik kettõre 4-4 rész került. Ez egy krimi sorozat ami Agatha Christie Tíz kicsi néger c. könyve alapján készült. Sajnos nem találok hozzá borítót sehol, ha nincsen kedved gerincest készíteni hozzá akkor megfelel a normál is. Természetesen normál tokokhoz kellenének ha jól mértem akkor 14 mm. Elõre is köszi.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, november 06, 20:30:55

A kérésed vettem, de várnod kell egy picikét, mivel éppen vinyó gondjaim vannak.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2011, november 07, 06:42:09
Szia !

Ok. Tudomásul vettem és várok türelemmel. Köszi.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, november 18, 22:53:38
Kicsit megkésve de elkészült pirates70 kérésére - A Harper-sziget -
/ 3 lemezes változata/

(http://csiribacsi.com/bemutato/harpersziget.png)

(http://csiribacsi.com/bemutato/harpersziget1.png)

(http://csiribacsi.com/bemutato/harpersziget2.png)

(http://csiribacsi.com/bemutato/harpersziget3.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: RobertoR - 2011, november 23, 13:20:25
Szia Csiribácsi!

Ha idõd engedi tudnál készíteni borítókat a Dexter c. sorozathoz? (1-5. évad)
Egy külföldi honlapon láttam egy kollekciót, ami megtetszett. És ahhoz hasonló borítókra gondolok.
A lényeg, hogy a front oldalon van egy - az adott évadhoz kapcsolódó - egész oldalas kép Dexterrõl, esetleg valami idézet, lent a cím és, hogy hányadik évad.
A gerinc elrendezése pedig hasonló, mint ahogy az Amy-nek ítélve címû sorozatnál csináltad. (csak felülre jönne a Showtime logója). A hátsó elrendezést pedig rád  bíznám.

Remélem értelmesen írtam, és nem jelent gondot összerakni a borítókat.  :D

Elõre is köszönöm!
Üdv

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2011, november 23, 16:27:01
Szia Csiribácsi !

Nagyon szépen köszönöm a Harper - sziget borítókat. Tökéletes.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, november 23, 16:28:44
Szia Csiribácsi!

Ha idõd engedi tudnál készíteni borítókat a Dexter c. sorozathoz? (1-5. évad)
Egy külföldi honlapon láttam egy kollekciót, ami megtetszett. És ahhoz hasonló borítókra gondolok.
A lényeg, hogy a front oldalon van egy - az adott évadhoz kapcsolódó - egész oldalas kép Dexterrõl, esetleg valami idézet, lent a cím és, hogy hányadik évad.
A gerinc elrendezése pedig hasonló, mint ahogy az Amy-nek ítélve címû sorozatnál csináltad. (csak felülre jönne a Showtime logója). A hátsó elrendezést pedig rád  bíznám.

Remélem értelmesen írtam, és nem jelent gondot összerakni a borítókat.  :D

Elõre is köszönöm!
Üdv

Hali

Jelenleg pont ezen dolgozom, kb. 90% készen van, és a hatodik évad is elõkészületben van, ha minden jól megy pár nap és fent lesz

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, november 23, 16:30:27
Szia Csiribácsi !

Nagyon szépen köszönöm a Harper - sziget borítókat. Tökéletes.

nagyon szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: RobertoR - 2011, november 25, 19:10:30
Szia Csiribácsi!

Ha idõd engedi tudnál készíteni borítókat a Dexter c. sorozathoz? (1-5. évad)
Egy külföldi honlapon láttam egy kollekciót, ami megtetszett. És ahhoz hasonló borítókra gondolok.
A lényeg, hogy a front oldalon van egy - az adott évadhoz kapcsolódó - egész oldalas kép Dexterrõl, esetleg valami idézet, lent a cím és, hogy hányadik évad.
A gerinc elrendezése pedig hasonló, mint ahogy az Amy-nek ítélve címû sorozatnál csináltad. (csak felülre jönne a Showtime logója). A hátsó elrendezést pedig rád  bíznám.

Remélem értelmesen írtam, és nem jelent gondot összerakni a borítókat.  :D

Elõre is köszönöm!
Üdv

Hali

Jelenleg pont ezen dolgozom, kb. 90% készen van, és a hatodik évad is elõkészületben van, ha minden jól megy pár nap és fent lesz

Na de jó! Ezt örömmel hallom, és várom az alkotásokat  :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, november 26, 14:48:34
Dexter az elsõ 5 évad

(http://csiribacsi.com/alapkepek/dexter.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/dexter1.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/dexter2.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/dexter3.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/dexter4.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/dexter5.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: RobertoR - 2011, november 28, 12:39:31
Szia Csiribácsi!

Nagyon jók lettek a Dexter-borítók! Tetszenek! :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, november 28, 13:11:39
Nagyon szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, november 29, 13:40:19
Ez inkább magyarosítás, mint készítés
- Robin Hood, a fuszeklik fejedelme -

(http://csiribacsi.com/bemutato/robinhood1.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, december 21, 23:39:01
Ezek készültek mostanában

Fritz, a macska kilenc élete
(http://csiribacsi.com/bemutato/fritz.png)

A gyónás
(http://csiribacsi.com/bemutato/gyonas.png)

Leány gyöngy fülbevalóval
(http://csiribacsi.com/bemutato/leany.png)

Fogd a nõt és fuss
(http://csiribacsi.com/bemutato/fogdanot.png)

Intim részek
(http://csiribacsi.com/bemutato/intim.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, december 23, 02:42:19
(http://csiribacsi.com/forum/MGalleryItem.php?id=571)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2011, december 27, 12:51:27
szia! a Smallville 10dik évadjához tudnál borítót csinálni olyat mint a többinél is van?

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2011, december 27, 14:48:21
Szia Csiribácsi!Végig néztem a borítókat amit te készítettél és nagyon tetszetõsek számomra.Tehát arra gondoltam hogy megkérlek téged hogy készíts el nekem egy borítót mégpedig az "Ikrek" címû filmhez amihez itt egy link:http://www.port.hu/ikrek_twins/pls/fi/films.film_page?i_film_id=26445
Munkádat elõre is megköszönöm.   

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, december 27, 16:05:42
szia! a Smallville 10dik évadjához tudnál borítót csinálni olyat mint a többinél is van?

Hali

Az általad kért borító már fent van.
(igaz az én általam készített sorozathoz)

  Smallville 10.évad (Csiribácsi) (http://www.coversclub.cc/index.php?option=com_covers&page=show_ad&catid=21&adid=87036&Itemid=31)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, december 27, 16:08:50
Szia Csiribácsi!Végig néztem a borítókat amit te készítettél és nagyon tetszetõsek számomra.Tehát arra gondoltam hogy megkérlek téged hogy készíts el nekem egy borítót mégpedig az "Ikrek" címû filmhez amihez itt egy link:http://www.port.hu/ikrek_twins/pls/fi/films.film_page?i_film_id=26445
Munkádat elõre is megköszönöm.   

Üdv!

Természetesen elkészítem az általad kért borítót.
(azért szólók nem vagyok arról híres, hogy már holnapra meglesz, de azért igyekszem)

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2011, december 28, 15:39:55
Köszönöm szépen a kérés teljesítésedet és tudok várni nem kell elsietni csak nyugodtan.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, december 29, 14:48:05
polip30 kérésére elkészült az Ikrek borító+címke

(http://csiribacsi.com/bemutato/Ikrek.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2011, december 29, 16:52:42
Köszönöm szépen Csiribácsi és Kellemes ünnepeket kívánok ezúton is.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2011, december 29, 16:58:25
Ezer köszönet az Ikrek borítót nagyon szupi lett. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, december 29, 17:10:16
Nagyon szívesen.

Boldog Új Évet Kívánok

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2011, december 30, 09:38:09
Az Ikrek borító örömére hogy olyan jól sikerült sõt mi több nagyon állat lett kérnék egy másikat.Mégpedig a "Börtöncsapda" Van Damme-tól Link:http://www.port.hu/bortoncsapda_death_warrant/pls/fi/films.film_page?i_film_id=21692 Nagyon szépen megköszönöm a munkádat amire késõbb is igényt tartok.Boldog új évet kívánok neked is.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2011, december 30, 15:31:35
(http://csiribacsi.com/unnep/buek.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2011, december 31, 02:11:33
(http://mignon.freeblog.hu/files/B%C3%9A%C3%89K.jpg)
BÚÉK!
Picur22
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/111231/_g_copy_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/111231/_g_copy_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 04, 23:34:30
polip30 kérésére: Börtöncsapda

(http://csiribacsi.com/bemutato/bortoncsapda.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 05, 17:59:43
Nagy köszönet érte ez gyors kérésteljesítés na meg szép munka is.THX Csiribácsi.:)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 05, 19:29:19
Nagy köszönet érte ez gyors kérésteljesítés na meg szép munka is.THX Csiribácsi.:)
Szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2012, január 06, 13:12:23

    Szia Csiribácsi!

  Szeretnék kérni "A katedrális" címû , négy részben letöltött, normál méretû (14mm) tokhoz gerinces borítót.

  Elõre is köszönöm,ha elvállalod.    Üdv. frisa.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 06, 15:54:45

    Szia Csiribácsi!

  Szeretnék kérni "A katedrális" címû , négy részben letöltött, normál méretû (14mm) tokhoz gerinces borítót.

  Elõre is köszönöm,ha elvállalod.    Üdv. frisa.

Hali

Ha jól értelmezem akkor négy tokra gondolsz?

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2012, január 06, 15:58:15

    Szia Csiribácsi!

  Szeretnék kérni "A katedrális" címû , négy részben letöltött, normál méretû (14mm) tokhoz gerinces borítót.

  Elõre is köszönöm,ha elvállalod.    Üdv. frisa.

Hali

Ha jól értelmezem akkor négy tokra gondolsz?
  Szia! Igen négy tokra gondoltam.  Köszönöm.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 06, 16:09:30

    Szia Csiribácsi!

  Szeretnék kérni "A katedrális" címû , négy részben letöltött, normál méretû (14mm) tokhoz gerinces borítót.

  Elõre is köszönöm,ha elvállalod.    Üdv. frisa.

Hali

Ha jól értelmezem akkor négy tokra gondolsz?
  Szia! Igen négy tokra gondoltam.  Köszönöm.

Oké, de ugye tudod, hogy nem vagyok gyorsvonat, :) lassan de biztosan meglesz.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2012, január 06, 16:24:48

    Szia Csiribácsi!

  Szeretnék kérni "A katedrális" címû , négy részben letöltött, normál méretû (14mm) tokhoz gerinces borítót.

  Elõre is köszönöm,ha elvállalod.    Üdv. frisa.

Hali

Ha jól értelmezem akkor négy tokra gondolsz?
  Szia! Igen négy tokra gondoltam.  Köszönöm.

Oké, de ugye tudod, hogy nem vagyok gyorsvonat, :) lassan de biztosan meglesz.
  Rendben, megvárlak az állomáson.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 07, 17:11:37

Szia Csiribácsi!

Ismét van egy kérésem ha lesz idõt akkor elkészíted nem sietõs ez pedig a Dupla dinamit(Van Damme) lenne.Nagy köszönet érte addig is.:)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 07, 17:17:08

Szia Csiribácsi!

Ismét van egy kérésem ha lesz idõt akkor elkészíted nem sietõs ez pedig a Dupla dinamit(Van Damme) lenne.Nagy köszönet érte addig is.:)

Hali
vettem és készítem, ígérem a türelem borítót terem  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 08, 08:57:13
Köszönöm Csiribácsi várom nagy türelemmel. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 11, 20:05:01
Köszönöm Csiribácsi várom nagy türelemmel. ;)

Nézelõdtem és nem igazán értem, mi a probléma azokkal amik fent vannak.
Most tényleg nem arról van szó, hogy nem akarom megcsinálni, de a többiek munkája is tökéletes.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 12, 09:55:01
Egyáltalán semmi baj a többiek munkájával de ha nem haragszól én most a te varázslatos munkádra kattantam rá és szeretném ha te készítenéd el nekem a borítot.Itt egy újabb kérésem is "Kobra 1986 (Sylvester Stallone)"szeretném ha ezt is elkészítenéd nekem ha lesz rá valamikor egy kis idõd.Köszönöm.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 12, 12:42:14
Egyáltalán semmi baj a többiek munkájával de ha nem haragszól én most a te varázslatos munkádra kattantam rá és szeretném ha te készítenéd el nekem a borítot.Itt egy újabb kérésem is "Kobra 1986 (Sylvester Stallone)"szeretném ha ezt is elkészítenéd nekem ha lesz rá valamikor egy kis idõd.Köszönöm.

Oké semmi probléma, már gyûjtöm az anyagokat

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 12, 14:09:54
frisa49 kérésére - A katedrális (4 tokos változat)

(http://csiribacsi.com/bemutato/katedralis.png)
1-2 rész
(http://csiribacsi.com/bemutato/A_katedralis_1-2.png)
3-4 rész
(http://csiribacsi.com/bemutato/A_katedralis_3-4.png)
5-6 rész
(http://csiribacsi.com/bemutato/A_katedralis_5-6.png)
7-8 rész
(http://csiribacsi.com/bemutato/A_katedralis_7-8.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2012, január 12, 18:15:29
frisa49 kérésére - A katedrális (4 tokos változat)

(http://csiribacsi.com/forum/MGalleryItem.php?id=580)
1-2 rész
(http://csiribacsi.com/forum/MGalleryItem.php?id=577)
3-4 rész
(http://csiribacsi.com/forum/MGalleryItem.php?id=581)
5-6 rész
(http://csiribacsi.com/forum/MGalleryItem.php?id=582)
7-8 rész
(http://csiribacsi.com/forum/MGalleryItem.php?id=579)

  Szia Csiribácsi!

 Nagyon szépen köszönöm a borítókat!     frisa49.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 12, 18:18:36

  Szia Csiribácsi!

 Nagyon szépen köszönöm a borítókat!     frisa49.

Nagyon szívesen.
Remélem, jó lesz, és tudod használni.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 15, 13:59:56
polip30 kérésére - Dupla dinamit -

(http://csiribacsi.com/bemutato/dupladinamit.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 15, 15:33:54
Köszönöm ismét nagy örömöt okoztál nekem Csiribácsi :) ;)         

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 15, 17:02:34
Meg van letöltöttem pfffffúúú ez ott van nagyon azta kemény lett nagyon ez igen áááá. :o ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 15, 18:21:52
Meg van letöltöttem pfffffúúú ez ott van nagyon azta kemény lett nagyon ez igen áááá. :o ;D

Köszi

Lassan de biztosan készül a Kobra is

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 15, 18:26:42
Ha megkérhetlek bomba szuper borítót csinálj a "Kobra" filmemhez mert számomra nagy kultusz film.Bízom benned hogy nagyon szuper lesz hiszen eddig sem csalódtam benned.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Eddy61 - 2012, január 15, 18:29:42
polip30 kérésére - Dupla dinamit -

(http://csiribacsi.com/forum/MGalleryItem.php?id=583) <= "Error! File not found" Nem jelenik meg, javítsd kérlek! Ugyan ez a helyzet a többi képpel is.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 15, 18:45:41
(http://www.coversclub.cc/components/com_covers/images/www_coversclub_cc/91460a.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 15, 18:46:30
Nekem megjelenik. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 15, 19:54:07
Nem tudom mi a baj, nálam is tökéletesen mûködnek a képek semmi probléma nincs velük.
Így nem igazán tudom mit kéne csinálnom.
Várom az ötleteket.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: singer - 2012, január 15, 23:04:39
Csak azért sirdogálok, mert élmény 3D-ben is nézegetni a borítóidat!
Most pedig meg vagyok fosztva ettõl!
Mi a búbánat lehet?
-singer-

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 16, 00:18:36
Ha igaz most már látszanak a képek.

De tudjátok, néma gyereknek ...  :)
De komolyan, köszönöm, hogy szóltatok és azt is, hogy kíváncsiak vagytok a munkáimra.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: singer - 2012, január 16, 10:19:02
Így már rendben van Papuskám!
Jó újra látni!
Mi volt a hiba?
-s-

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 19, 19:26:33
Így már rendben van Papuskám!
Jó újra látni!
Mi volt a hiba?
-s-

Hali

Ugye milyen gyors a reakció idõm.  ;D

Az volt a probléma, hogy nem kedveli ez a fórum azt a fórumot, ahol a képeket tároltam, :'( így át kellet helyezni egy másik könyvtárba, és egybõl mûködik a dolog.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 20, 17:17:46
Elkészült, a Kobra borító és címke, polip30 kérésére
(Errõl se gondoltam, hogy ilyen kevés az anyag hozzá)

(http://csiribacsi.com/bemutato/kobra.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 20, 17:48:55
Nagyon szépen köszönöm ez oltári jó lett. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 20, 17:51:15
Oltáriii brutál jó. ;) ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 20, 18:08:39
Nincs még fent. :(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 20, 18:59:28
Nincs még fent. :(

Kicsi türelem, el kell fogadni a fõnöknek is.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 20, 19:08:01
Nem vagyok türelmetlen csak megjegyeztem hogy nincs fent dehogy vagyok türelmetlen nyugodt vagyok én mint hal a szatyorban. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 22, 11:13:25
Drága Csiribácsika!Ismét találtam egy munkát amit szeretném ha elkészítenél ismét ha lesz rá idõd ez pedig az "Istenek fegyverzete 1" Jackie Chan film  Link:http://www.port.hu/istenek_fegyverzete_long_xiong_hu_di/pls/fi/films.film_page?i_film_id=51700

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 22, 18:03:49
Drága Csiribácsika!Ismét találtam egy munkát amit szeretném ha elkészítenél ismét ha lesz rá idõd ez pedig az "Istenek fegyverzete 1" Jackie Chan film  Link:http://www.port.hu/istenek_fegyverzete_long_xiong_hu_di/pls/fi/films.film_page?i_film_id=51700

Utána nézek

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 22, 19:03:40
Köszi. ;):-)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, január 22, 20:32:38
Szia!
Arra szeretnélek kérni, hogy a Lost-hoz nem tudnál e gyûjtõkiadásos dvd boritot csinálni, olyat mint a Smallville-nál) ? Ha megcsinálod akkor is köszi! :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 23, 16:42:27
Szia!
Arra szeretnélek kérni, hogy a Lost-hoz nem tudnál e gyûjtõkiadásos dvd boritot csinálni, olyat mint a Smallville-nál) ? Ha megcsinálod akkor is köszi! :)

Hali

Vettem a kérésed, és szívesen elkészítem a kért borítót, de gondolom tudod, hogy én nem szoktam egyik napról a másikra elkészülni, tehát türelmedet kérem.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, január 23, 21:25:34
Oké, megértem és köszönöm! :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 27, 09:58:24
Nem itt kérték, de ide is felteszem.
-A tizedik –

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tizedik.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, január 30, 16:20:42
polip30 kérésére - Istenek fegyverzete 1-2 -
(igaz csak az 1-részt kérte, de hátha kell a 2. is)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/istenek.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/istenek2.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 30, 16:25:17
Köszi szépen Csiribácsi ez is szupi lett mint mindig. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, január 31, 18:51:42
Következõ kérésem ha lesz majd rá idõd  "E.T. A Földönkívüli" címû filmhez szeretnék egy nagyon szupi borítot.Köszönöm. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 01, 13:10:08
Ponyvaregény -Blu-ray-

(http://csiribacsi.com/alapkepek/ponyvaregeny.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 02, 16:10:29
badboy94 kérésére - LOST -

(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost.png)

1 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_1_evad.png)

2 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_2_evad.png)

3 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_3_evad.png)

4 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_4_evad.png)

5 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_5_evad.png)

6 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_6_evad.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2012, február 02, 16:18:43
badboy94 kérésére - LOST -
Hu-húúú!
Ez - szokás szerint - nagyon jó lett!

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, február 02, 18:09:02
badboy94 kérésére - LOST -

(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost.png)

1 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_1_evad.png)

2 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_2_evad.png)

3 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_3_evad.png)

4 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_4_evad.png)

5 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_5_evad.png)

6 évad
(http://csiribacsi.com/bemutato/Lost_6_evad.png)

Köszi szépen! Jobb lett mint gondoltam :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 02, 18:11:17

Hu-húúú!
Ez - szokás szerint - nagyon jó lett!

Old Dzsordzsi

Köszi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 02, 18:12:15

Köszi szépen! Jobb lett mint gondoltam :D

Nagyon szívesen, örülök, hogy tetszik.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 06, 18:15:33
Ég a pofikám, mert teljesen elfelejtettem.
polip30 kérésére - E.T. - A földönkívüli -

(http://csiribacsi.com/alapkepek/et.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, február 07, 07:43:27
Miért tûnt el minden kép a fórumodból?  ???

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 07, 12:53:15
Miért tûnt el minden kép a fórumodból?  ???

Hali

A fórumban csak regisztrált felhasználók láthatják a képeket, a bejelentkezés után.
Ha az itteni fórumra gondolsz, akkor azt nem tudom, mert most minden tökéletesen mûködik, voltak apró problémák de azt orvosoltam

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, február 08, 00:22:01
Miért tûnt el minden kép a fórumodból?  ???

Hali

A fórumban csak regisztrált felhasználók láthatják a képeket, a bejelentkezés után.
Ha az itteni fórumra gondolsz, akkor azt nem tudom, mert most minden tökéletesen mûködik, voltak apró problémák de azt orvosoltam

Csiribácsi

Igen, az ittenire, de ma minden rendben - mikor írtam mindenkiében ott voltak a borító képek, csak a tiedben nem - elõbb üres keret, aztán kis idõ múlva az is eltûnt.

Na de a lényeg, hogy ma már minden rendben!  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, február 08, 09:49:49
Semmi gond Csiribácsika a boríto fenomenális csúcsszuper lett:köszi ;) :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 12, 20:28:36
A mágus (1978)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/magus.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, február 13, 12:51:43
Akkor jöhet egy újabb kérésem Csiribácsika?Dupla Dinamit lehet tudom hogy van fent nem egy nem kettõ de én tõled szeretnék még egyet ha lehet.Köszi elõre is. ;) :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 13, 17:21:39
Akkor jöhet egy újabb kérésem Csiribácsika?Dupla Dinamit lehet tudom hogy van fent nem egy nem kettõ de én tõled szeretnék még egyet ha lehet.Köszi elõre is. ;) :)

Hali

Már egyszer elkészítettem, direkt a te kérésedre.
Gondolom kiment a fejedbõl, de semmi gond.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 13, 17:31:09
A rettenthetetlen
(megtetszet az alap, és gondoltam magyarosítom)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/rettenthetetlen.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 13, 17:37:27
A rettenthetetlen (blu-ray)
(hátha kell valakinek)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/rettenthetetlen2.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, február 13, 18:19:03
Jaj tényleg igazad van kiment az eszembõl bocsi. :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, február 13, 18:22:08
Az Oroszlánszív-et akartam írni Van Damme-tól bocsi eltévesztettem. :) ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 14, 17:47:05
Az Oroszlánszív-et akartam írni Van Damme-tól bocsi eltévesztettem. :) ;)

Hali

A szokásos türelem és meglesz.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, február 15, 08:59:53
Köszönöm.A türelem meglesz. ;) :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 15, 18:01:09
Köszönöm.A türelem meglesz. ;) :)

Hali

Hát lehet, hogy ezt feladom mert nem találok hozzá megfelelõ anyagot, nagyjából ugyan azt tudnám megcsinálni ami már fent van minden oldalon. :'(
Azért még nézelõdõm, de nem sok reményt fûzök hozzá. >:(

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, február 15, 18:48:08
Megprobálok neked ebben segíteni pár képpel ha nem gond. :) ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, február 15, 19:57:38
Megprobálok neked ebben segíteni pár képpel ha nem gond. :) ;)

oké, várom a képeket.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, február 15, 20:26:18
Egy kis segítség az Oroszlánszív borítómhoz pár képpel hozzájárulok remélem találsz benne használhatót. ;)
-http://www.ingyenmozifilmek.net/pictures/1289960573qu8drkip.jpg
-http://m.blog.hu/sa/santinofilm/image/bscap044.jpg
-http://www.szórakozz.hu/hwdvideos/thumbs/tp-4209.jpg
-http://www.vandammefans.com/wp-content/uploads/wallpapers/AWOL-Lionheart-Vs-Scotland.jpg
-http://www.vandammefans.com/wp-content/uploads/wallpapers/Jean-Claude-Van-Damme-Atilla-Fight.jpg
-http://www.vandammefans.com/wp-content/uploads/wallpapers/Jean-Claude-Van-Damme-Kick-Boxer-800x600.jpg
-http://www.vandammefans.com/wp-content/uploads/wallpapers/Jean-Claude-Van-Damme-AWOL-800x600.jpg
-http://www.szon.hu/2011/11/dame-186x186.jpg
-http://49.img.v4.skyrock.net/49f/vandamme12/pics/195201352.jpg
-http://www.jcvandamme.net/EN/ENMovies/EN_Lion_Heart/combatDeRue2.jpg
-http://spectrumculture.com/files/import/6353-lionheart.jpg
-http://2.bp.blogspot.com/_p1FZhRe2-qM/S-3VwhUQmlI/AAAAAAAABOk/yDFFRu8WSUU/s1600/Van+Damme+1.bmp
-http://www.everythingaction.com/wp-content/uploads/2011/12/Jean-Claude-Van-Damme.jpg
-http://www.vandamme.ru/photos/movies/lion_heart/lion_heart2.jpg
-http://www.vandamme.ru/photos/movies/lion_heart/lion_heart.htm
-http://hellford667.files.wordpress.com/2011/10/lionheart.jpg
-http://www.moviepicturedb.com/pictures/11_02/1990/100029/l_100029_e9d3e35d.jpg (FRONT lehet ez is)
-http://cineplex.media.baselineresearch.com/images/261194/261194_large.jpg
-http://s11.allstarpics.net/images/orig/i/x/ixg77pnlypksskl.jpg
-http://www.fandamme.net/movies/lionheart/wrongbet02.jpg
-http://www.moviepicturedb.com/pictures/11_02/1990/100029/l_100029_311de1e2.jpg
-http://content7.flixster.com/question/59/56/04/5956041_std.png

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 11, 13:28:16
Megkésve de elkészült polip30 kérésére -Oroszlánszív-

(http://csiribacsi.com/bemutato/oroszlansziv.png)

(még egyszer elnézést a késésért, de a technika közbe szólt)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 11, 13:39:16
A remény rabjai

(http://csiribacsi.com/alapkepek/remeny.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 11, 13:44:06
A remény rabjai (blu-ray)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/remeny-bluray.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, március 11, 14:45:20
Köszi Csiribácsi a borítót oltári szupi lett de ha nem haragszól meg érte a borító bal felsõ képe az nem az igazi de ennek a figyelmen kívül hagyásával az egész nagyon komcsi. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, március 11, 18:33:24
Szia!

Szeretném megkérdezni, hogy az Ugly Betty-Címlapsztori/Ki ez a lány? 4 évadához tudnál e olyan 14mm-es összefüggõ borítót csinálni mint a Smallville-nál illetve a Lost-nál? :)

badboy94

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 12, 14:55:15
Köszi Csiribácsi a borítót oltári szupi lett de ha nem haragszól meg érte a borító bal felsõ képe az nem az igazi de ennek a figyelmen kívül hagyásával az egész nagyon komcsi. ;)

Hali

sajna ennyire tellett.
(valahogy nem volt hozzá érkezésem)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 12, 14:56:53
Szia!

Szeretném megkérdezni, hogy az Ugly Betty-Címlapsztori/Ki ez a lány? 4 évadához tudnál e olyan 14mm-es összefüggõ borítót csinálni mint a Smallville-nál illetve a Lost-nál? :)

badboy94

Hali!

Minden lehetséges, de nagyon kéne az epizód lista magyarul.
Ja és sokk-sokk türelem részedrõl.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, március 12, 20:28:50
Szia!

Szeretném megkérdezni, hogy az Ugly Betty-Címlapsztori/Ki ez a lány? 4 évadához tudnál e olyan 14mm-es összefüggõ borítót csinálni mint a Smallville-nál illetve a Lost-nál? :)

badboy94

Hali!

Minden lehetséges, de nagyon kéne az epizód lista magyarul.
Ja és sokk-sokk türelem részedrõl.

1. évad
1:Az új asszisztens
2:A könyv meg a nyuszi
3:Pünkösdi királylány
4:Kémrémkép
5:A hazugság, az óra és a ruhásszekrény
6:Azok a fránya titkok
7:Engedd ki a fáradt gõzt
8:Négy hálaadás és egy temetés
9:Szerepcsere
10:Karácsonyi csetepaté
11:A zsákmány
12:Lánykérés meglepetésekkel
13:Tenni vagy nem tenni
14:Aki bújt aki nem
15:Civakodók
16:Ember tervez
17:Hab a tortán
18:ne szólj szám, nem fáj fejem
19:Mára ennyi
20:Zûrös helyzet
21:Titkárnõk napja
22:Családi kötelékek
23:East Side Story

2. évad
1:Betty tiszttartója
2:Lucifer barlangjában
3:Amnéziában
4:Más tollával ékeskedni
5:Randira fel
6:Újra együtt
7:A költözés
8:A végrendelet
9:A kísértet
10:A Meade birodalom utódja
11:Béranya kerestetik
12:A tárgyalás
13:Egy ismeretlen ismerõs
14:Boldog szülinapot
15:Tüzes szerelem
16:A babaváró parti
17:Az elsõ csók
18:A nagy választás

3. évad
1:A Manhattan projekt
2:Az ellenség kiiktatása
3:A nyomozás
4:Betty Suarez sziget
5:Ki ez a lány?
6:Az átverés
7:Szerelembe esve
8:A tornádó lány
9:Amikor Betty találkozik jetivel
10:A rossz Amanda
11:A ruha teszi az embert
12:A zsarolás
13:Egy csók és más semmi
14:És felvétel
15:A vasfüggönyön túl
16:Szökésben
17:Ezt jól kifõztük
18:A nagy találkozás
19:Szex, szex, szex
20:A nyúlteszt
21:Az apasági teszt
22:A csillagok alatt
23:Csavartlabda

4. évad
1:Pillangóhatás 1.rész
2:Pillangóhatás 2.rész
3:Kékülj meg kéken
4:A virsli, a molnárka és a cici
5:Plusz semennyi
6:Hátsó Betty
7:7-es szint velem
8:A Bahamai háromszög
9:Jól vagyok
10:Betty szenvedélye
11:A helyében hátrálnék
12:Áramszünet
13:Chica és az ember
14:Smokinnek melege van
15:Tûz és Nizza
16:Az egész világ egy színpad
17:Millió dolláros mosoly
18:Londoni hivatás
19:A múlt bemutatja a jövõt
20:Szia viszlát

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2012, március 12, 21:51:33

23:Csavart labda

4. évad
1:Pillangóhatás 1.rész
2:Pillangóhatás 2.rész
3:Kékülj meg kéken
4:A virsli, a molnárka és a cici
5:Plusz semennyi
6:Hátsó Betty
7:7-es szint velem
8:A Bahamai háromszög
9:Jól vagyok
10:Betty szenvedélye
11:A helyében hátrálnék
12:Áramszünet
13:Chica és az ember
14:Smokinnek melege van
15:Tûz és Nizza
16:Az egész világ egy színpad
17:Millió dolláros mosoly
18:Londoni hivatás
19:A múlt bemutatja a jövõt
20:Szia viszlát
Sia Csiribácsi!

Engedelmeddel egy apró (helyesírási) javítást eszközöltem az epizódlistán. Nehogy véletlenül - a Ctrl C/V ördöge okán - bekerüljön a borítóba.  ;)

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 12, 22:16:58
Hali

Mindenkinek köszi a segítséget, most már csak neki kéne kezdeni a munkának :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, március 13, 18:35:07
Szia!

Szeretném megkérdezni, hogy az Ugly Betty-Címlapsztori/Ki ez a lány? 4 évadához tudnál e olyan 14mm-es összefüggõ borítót csinálni mint a Smallville-nál illetve a Lost-nál? :)

badboy94

Hali!

Minden lehetséges, de nagyon kéne az epizód lista magyarul.
Ja és sokk-sokk türelem részedrõl.

1. évad
1:Az új asszisztens
2:A könyv meg a nyuszi
3:Pünkösdi királylány
4:Kémrémkép
5:A hazugság, az óra és a ruhásszekrény
6:Azok a fránya titkok
7:Engedd ki a fáradt gõzt
8:Négy hálaadás és egy temetés
9:Szerepcsere
10:Karácsonyi csetepaté
11:A zsákmány
12:Lánykérés meglepetésekkel
13:Tenni vagy nem tenni
14:Aki bújt aki nem
15:Civakodók
16:Ember tervez
17:Hab a tortán
18:ne szólj szám, nem fáj fejem
19:Mára ennyi
20:Zûrös helyzet
21:Titkárnõk napja
22:Családi kötelékek
23:East Side Story

2. évad
1:Betty tiszttartója
2:Lucifer barlangjában
3:Amnéziában
4:Más tollával ékeskedni
5:Randira fel
6:Újra együtt
7:A költözés
8:A végrendelet
9:A kísértet
10:A Meade birodalom utódja
11:Béranya kerestetik
12:A tárgyalás
13:Egy ismeretlen ismerõs
14:Boldog szülinapot
15:Tüzes szerelem
16:A babaváró parti
17:Az elsõ csók
18:A nagy választás

3. évad
1:A Manhattan projekt
2:Az ellenség kiiktatása
3:A nyomozás
4:Betty Suarez sziget
5:Ki ez a lány?
6:Az átverés
7:Szerelembe esve
8:A tornádó lány
9:Amikor Betty találkozik jetivel
10:A rossz Amanda
11:A ruha teszi az embert
12:A zsarolás
13:Egy csók és más semmi
14:És felvétel
15:A vasfüggönyön túl
16:Szökésben
17:Ezt jól kifõztük
18:A nagy találkozás
19:Szex, szex, szex
20:A nyúlteszt
21:Az apasági teszt
22:A csillagok alatt
23:Csavartlabda

4. évad
1:Pillangóhatás 1.rész
2:Pillangóhatás 2.rész
3:Kékülj meg kéken
4:A virsli, a molnárka és a cici
5:Plusz semennyi
6:Hátsó Betty
7:7-es szint velem
8:A Bahamai háromszög
9:Jól vagyok
10:Betty szenvedélye
11:A helyében hátrálnék
12:Áramszünet
13:Chica és az ember
14:Smokinnek melege van
15:Tûz és Nizza
16:Az egész világ egy színpad
17:Millió dolláros mosoly
18:Londoni hivatás
19:A múlt bemutatja a jövõt
20:Szia viszlát

Bocsi rosszul írtam a 4. évadot
1: Pillangóhatás 1. rész
2: Pillangóhatás 2. rész
3: Kéket a kékre
4: A kemény meló
5: A vendéglista
6: Az örök második
7: 7-ik szint velem
8: A Bahamai háromszög
9: Bizonyosság
10: Betty szenvedélye
11: Vissza a helyére
12: Áramszünet
13: Travik és a férfi
14: Forr a hangulat
a többi rész címét sajnos csak vasárnap este tudom küldeni, mert énis csak 1 részt tölthetek le 1 nap alatt :/ de addig a többi évadot elkezdheted és közbe küldöm :) ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, március 15, 23:13:47
na itt van a többi rész címe:

4. évad
15: Tûz és szép
16: Színpad az egész világ
17: Millió dolláros mosoly
18: London hív
19: A múlt jelenti a jövõt
20: Hello Isten veled

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 19, 12:56:41
Elkészült badboy94 kérésére - Ugly Betty - Címlapsztori -

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty-1.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty-2.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty-3.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty-4.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, március 19, 16:46:19
Elkészült badboy94 kérésére - Ugly Betty - Címlapsztori -

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty-1.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty-2.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty-3.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty-4.jpg)

Köszi nagyon jó lett! :) Csak ez biztos, hogy 14 mm-es dvd tokra való? Nagynak tûnik mint a Lost, én olyanra gondoltam mint amikor az E.T -t csináltad.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 19, 18:18:27
Ez valóban a LOST mérete.  >:(
Javítom és majd küldöm.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 19, 20:14:50
Normál 14mm tokkal is elkészült - Ugly Betty - Címlapsztori -
(remélem így jó lesz, bocsi, hogy nem figyeltem)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty-normal.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, március 19, 20:43:05
Normál 14mm tokkal is elkészült - Ugly Betty - Címlapsztori -
(remélem így jó lesz, bocsi, hogy nem figyeltem)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/uglybetty-normal.jpg)

Köszi szépen! :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 27, 20:09:03
Az éhezõk viadala

(http://csiribacsi.com/alapkepek/ehezok.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2012, március 28, 11:52:53
Az éhezõk viadala

(http://csiribacsi.com/alapkepek/ehezok.jpg)

A grafika láttán hangosan csámcsogva zabál fel a sárga irigység...  ;) ;D

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 28, 13:48:46
A grafika láttán hangosan csámcsogva zabál fel a sárga irigység...  ;) ;D

Old Dzsordzsi

Köszi a dicséretet, a mai ínséges idõkben nagyon is jól esik. :)
Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 30, 19:41:40
Alien filmek gyüjteménye
(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien.jpg)

A nyolcasik utas: A halál
(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien1.jpg)

A bolygó neve: Halál
(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien2.jpg)

A végsõ megoldás: Halál
(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien3.jpg)

Feltámad a halál
(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien4.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, március 31, 00:08:46
Alien filmek gyüjteménye
(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien.jpg)

A nyolcasik utas: A halál
(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien1.jpg)

A bolygó neve: Halál
(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien2.jpg)

A végsõ megoldás: Halál
(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien3.jpg)

Feltámad a halál
(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien4.jpg)

Nagyon köszönöm!
Csak lehetne a 3-as részt is feltölteni!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 31, 00:11:59
A 3. rész is fent van már, jóváhagyásra vár.
Mivel hibáztam a leírásban, (és Isten szeme mindent lát  :) ) így javítani kellett.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, március 31, 18:46:51
Alien, a címke garnitúra

(http://csiribacsi.com/alapkepek/alien.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Christo - 2012, március 31, 22:49:27
Alien filmek gyüjteménye

Nagyon szép munka! Köszönet érte. :-*

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 01, 13:26:13
Alien filmek gyüjteménye

Nagyon szép munka! Köszönet érte. :-*

Köszönöm a dicsérõ szavaidat

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 01, 13:27:42
Predator gyûjtemény
(szerintem csak ez a három tartozik ide)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/predator.jpg)

Predator
(http://csiribacsi.com/alapkepek/predator1.jpg)

Predator 2
(http://csiribacsi.com/alapkepek/predator2.jpg)

Predators
(http://csiribacsi.com/alapkepek/predator3.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 02, 17:28:02
A Predator gyüjtemény címkéi

(http://csiribacsi.com/alapkepek/predator.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2012, április 03, 07:38:57

    Szia Csiribácsi!

 Nagyon tetszenek a "Predator" és az "Alien" borítók! Szeretnék kérni ezekbõl gerinces változatot, ha idõd engedi.
  Elõre is köszönöm.    frisa.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 03, 16:15:45
frisa49 kérésére Alien gerinces garnitúra
(csak a gerinc változott)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/alienegyseg.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2012, április 03, 17:02:21
frisa49 kérésére Alien gerinces garnitúra
(csak a gerinc változott)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/alienegyseg.jpg)

   Szia Csiribácsi!
 Nagyon szépen köszönöm!     frisa

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2012, április 06, 07:05:23
Szia Csiribácsi !

Nagyon szép lett az ALIEN gerinces borítód csak gratulálni tudok hozzá. A PREDATOR trilógia is gyönyörû lett ha javasolhatom készítsél belõle gerinces változatot , szerintem sok embernek bejönne.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 06, 12:26:11
Szia Csiribácsi !

Nagyon szép lett az ALIEN gerinces borítód csak gratulálni tudok hozzá. A PREDATOR trilógia is gyönyörû lett ha javasolhatom készítsél belõle gerinces változatot , szerintem sok embernek bejönne.

Már készül, csak kicsit leragadtam a dolgaimmal.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 06, 14:17:05
A Predator, gerinces garnitúrája
(csak a gerinc változott)

(http://csiribacsi.com//alapkepek/predator0.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2012, április 06, 14:28:07
A Predator, gerinces garnitúrája
(csak a gerinc változott)

(http://csiribacsi.com//alapkepek/predator0.jpg)

 Szia Csiribácsi!

Nagyon szépen köszönjük ezt a gerincest is.   frisa.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 07, 13:01:35
(http://csiribacsi.com/alapkepek/husvet.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: pirates70 - 2012, április 08, 10:48:54
Szia Csiribácsi !

Nagyon szép lett a PREDATOR gerinces változat és köszönöm szépen.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 08, 18:58:51
Szia Csiribácsi !

Nagyon szép lett a PREDATOR gerinces változat és köszönöm szépen.

Nagyon szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 12, 17:48:42
Carlito útja (Blu-ray)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/carlito.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Christo - 2012, április 15, 19:18:13
Helló Csiribácsi!

A Smallville 10 évada valami gyönyörû szép lett és arra szeretnélek megkérni, hogy csináld meg 14 mm-es tokkal is, ha idõd engedi. :)

Tisztelettel
Christo :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 19, 11:04:02
Christo kérésére - Smallville - normál (14 mm) változat

(http://csiribacsi.com/alapkepek/smallville-normal.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Christo - 2012, április 19, 17:25:41
Christo kérésére - Smallville - normál (14 mm) változat

Köszönöm szépen, gyönyörû.  :-*

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, április 19, 17:31:09
Szia, azt szeretném tudni, hogy megcsinálnád nekem a Gilmore Girls 7 évadát összefüggõ 14 mmes tokba való borítóját? Ja, és a haverom köszöni a Smallville normál változatát! :)
 Köszi

badboy94

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 19, 17:34:54
Christo kérésére - Smallville - normál (14 mm) változat

Köszönöm szépen, gyönyörû.  :-*

Szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 19, 17:36:11
Szia, azt szeretném tudni, hogy megcsinálnád nekem a Gilmore Girls 7 évadát összefüggõ 14 mmes tokba való borítóját? Ja, és a haverom köszöni a Smallville normál változatát! :)
 Köszi

badboy94

meg lesz, csak várni kell egy kicsikét

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, április 19, 21:40:12
Szia, azt szeretném tudni, hogy megcsinálnád nekem a Gilmore Girls 7 évadát összefüggõ 14 mmes tokba való borítóját? Ja, és a haverom köszöni a Smallville normál változatát! :)
 Köszi

badboy94

meg lesz, csak várni kell egy kicsikét

rendben, köszönet érte :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 21, 13:54:18
A klasszikus Majmok bolygója sorozat
(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok.png)

A majmok bolygója
(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_1.png)

A majmok bolygója 2
(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_2.png)

A majmok bolygója 3 - A menekülés
(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_3.png)

A majmok bolygója 4 - A hódítás
(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_4.png)

A majmok bolygója 5 - A csata
(A képen hibás a cím, a borítón nem)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_5.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: matis3 - 2012, április 21, 14:18:17

Ez nagyon jó lett! Gratula!
Üdv.Matis3

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, április 21, 20:51:22
Nagyon jó lett a Majmok bolygója gerinces - gratulálok hozzá!  :)

Most sajnálom csak igazán, hogy a mai napig nem sikerült megszereznem dvd-n mindet!  :'(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 22, 02:04:19
Mindenkinek köszönöm a dicsérõ szavakat.
A film nekem sincs meg, nem rajongtam érte, de a borító az más téma.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: laszlo57 - 2012, április 22, 06:27:26
Nagyon jó lett a Majmok bolygója gerinces - gratulálok hozzá!  :)

Most sajnálom csak igazán, hogy a mai napig nem sikerült megszereznem dvd-n mindet!  :'(
Kb 1 éve dobtam ki mind az öt részt kiváló minõségben.
Utána megjelent az elsõ rész (eredeti) 5.1 hanggal, na ezt tartottam meg.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, április 22, 22:59:44
Nagyon jó lett a Majmok bolygója gerinces - gratulálok hozzá!  :)

Most sajnálom csak igazán, hogy a mai napig nem sikerült megszereznem dvd-n mindet!  :'(
Kb 1 éve dobtam ki mind az öt részt kiváló minõségben.
Utána megjelent az elsõ rész (eredeti) 5.1 hanggal, na ezt tartottam meg.

Ha elõbb tudom, elkérem õket!  ;)
Már elég régóta keresem de sehol nincs fent ahova bejutok!   :(
De sosem lehet tudni, lehet, hogy egyszer belebotlok!  :)
Mindenesetre szuper borítóm már lesz hozzá!  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: laszlo57 - 2012, április 23, 05:46:48

Hát pedig az elmúlt 1 hónap alatt kb 40 filmet dobtam ki megunás miatt....

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 23, 10:23:07
A majmok bolygója címkéi -2 verzió is elkészült-

(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_cd.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_cd_-v2-.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 23, 16:20:19
badboy94 kérésére, a normál tokos Szívek szállodája sorozat

(http://csiribacsi.com/alapkepek/szivek.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, április 23, 21:19:35
badboy94 kérésére, a normál tokos Szívek szállodája sorozat

(http://csiribacsi.com/alapkepek/szivek.png)

Nagyon szépen köszönöm neked! :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 23, 22:02:08
nagyon szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: horroricsi - 2012, április 24, 01:41:22
A majmok bolygója címkéi -2 verzió is elkészült-

(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_cd.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_cd_-v2-.png)
elmész te a tudod hova :D most nyomtathatom õket újra :D gratulálok,nagyon jók lettek!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2012, április 24, 10:50:17
Tudod, már-már unalmas, hogy minden munkád (bátran kijelentem: alkotásod) grafikája lenyûgözõ. Erre egy ideje már nem is vesztegetek szót (jó-jó, tudom, szépet/jót mondani sohasem lehet elégszer...  ;))
Jelen esetben viszont muszáj dicsérnem a szöveges részt. Hihetetlenül illik az egészbe, és még a témához is. Különösen a homokkõ-szerûek.
Gratula!

Old Dzsordzsi
A majmok bolygója címkéi -2 verzió is elkészült-

(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_cd.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/majmok_cd_-v2-.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 24, 18:08:08
Megint csak hízok és hízok  :), pedig már nem kéne, de kit érdekel.  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 27, 09:47:32
Tango és Cash -Blu-ray-

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tangoeschas.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, április 28, 02:26:57
Szeretném kérni, hogy a Sanctuary - Génrejtek 3. évad gyûjteményes borítóját és esetleg a 4. évadot is elkészítenéd-e a már fennlevõ 1-2. évadhoz hasonlóan.
Elõre is nagyon köszönöm!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 28, 08:44:17
Szeretném kérni, hogy a Sanctuary - Génrejtek 3. évad gyûjteményes borítóját és esetleg a 4. évadot is elkészítenéd-e a már fennlevõ 1-2. évadhoz hasonlóan.
Elõre is nagyon köszönöm!

Hali

Az igazság az, hogy szerettem volna egy új borítót készíteni hozzá, de mivel kérted, így elkészítem a sorozat többi darabját is.
Igaz a negyedik évad címlistája miatt várni kell, mert nem tudom a magyar címeket.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 28, 18:04:42
Picur_22 kérésére - Sanctuary - Génrejtek (3-4 évad) -

(http://csiribacsi.com/alapkepek/sanctuary3.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/sanctuary4.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, április 28, 18:44:58
Nagyon köszönöm!  :)

A negyediket én is azért írtam "esetleges" módba, mert csak angol listám van hozzá nekem is.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 28, 18:50:23
Nagyon köszönöm!  :)

A negyediket én is azért írtam "esetleges" módba, mert csak angol listám van hozzá nekem is.

Nincs epizódlista rajtuk, így nincs vele gond  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 28, 20:22:56
- Vadászat a Vörös októberre (blu-ray) -

(http://csiribacsi.com/alapkepek/vadaszat.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, április 30, 00:15:51
Szia!
Szeretnék kérni a Haven sorozat 1-2. évadához egy-egy borítót tõled.
Igaz van fent, de az egyik elsõ évados hibás (Orlando Bloom nincs a sorozatban), a második évadnál meg hiányos a címlista. Állítólag idén nyár végén indul a 3. évad is.
Elõre is köszönöm!

Ennyit tudok segíteni:
Haven - 2010
Szereplõk: Emily Rose, Lucas Bryant, Eric Balfour, Nicholas Campbell

Audrey élete nem egy leányálom, ám õ mégis megvan elégedve az egyedülállósággal, élete minden percét a munkának szenteli. Ez teszi õt nagyszerû ügynökké, ám az élete gyökeresen megváltozik, amikor fõnöke elküldi a Haven nevû kisvárosba, ahol egy szökött rabot kell elfognia. Megérkezésekor még semmi furcsát nem tapasztal, kivéve azt, hogy majdnem életét veszti egy földcsuszamlás következtében. A városlakók kedvesek, nem beszélve a helyi rendõrrõl, aki valamilyen különös oknál fogva nem érzi a fájdalmat.

Stílus: dráma, sci-fi, misztérium

1. évad: (2010)

01 - Isten hozta Havenben
02 - A pillangó
03 - Harmónia
04 - A járvány
05 - Öregedés
06 - Vadászat
07 - Összetörve
08 - Kísértethistória
09 - A kaméleon
10 - Ember a tûzben
11 - Audrey Parker kihallgatása
12 - Partra vetve
13 - Spirál

2. évad: (2011)

01 - A két Audrey története
02 - Félelem és rettegés
03 - A gépek lelke
04 - Szikrázó indulatok
05 - Gyökerek
06 - Audrey Parker szabadnapja
07 - Kötelékek
08 - Barát vagy ellenség
09 - Karantén
10 - Az erdei lény
11 - És a dolgok mennek a maguk útján
12 - Apák bûnei
13 - Csendes éj

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, április 30, 02:33:39
Oké körülnézek, de tudod, hogy én nem vagyok kapkodó típus.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 03, 12:34:03
Blöff -Blu-ray-

(http://csiribacsi.com/alapkepek/bloff.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 03, 18:22:53
Picur_22 kérésére - Haven -

(http://csiribacsi.com/alapkepek/Haven.png)

1. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Haven1.png)

2. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Haven2.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Szalacsi Dezsõ - 2012, május 04, 06:00:00
Én is köszönöm a Haven borikat. Szuper! ;D
A Grimm-hez esetleg tudnál készíteni? Az is nagyon jól jönne.
Köszönöm. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 04, 20:26:27
Én is köszönöm a Haven borikat. Szuper! ;D
A Grimm-hez esetleg tudnál készíteni? Az is nagyon jól jönne.
Köszönöm. ;)

Hali

Nagyon szívesen elkészítem, de addig, míg a sorozat epizód címei nincsenek meg, és még azt se tudni hány részbõl fog állni, nem igen látom értelmét.
Tudom, kukacosnak tûnök, de szerintem, csak úgy lehet valami teljes, ha minden infó meg van hozzá.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: ALDO - 2012, május 05, 13:59:24
A Grimm elsõ évadja 22 részes. Május 18-án lesz a finálé. Nálam tervbe van véve az elkészítése, de a címek hiánya nélkül nem sok értelme van. Azokra pedig még várni kell egy-két hónapot, mert jelenleg kb. a 12. résznél járhatnak magyarul és semmi garancia nincs rá, hogy nem kapják le a mûsorról nyáron, mert ilyenkor általában ismétléseket szoktak adni és õsszel folytatják.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Szalacsi Dezsõ - 2012, május 05, 18:11:56
Értem. Azért köszönöm, hogy tervbe vettétek. :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, május 07, 02:27:07
Picur_22 kérésére - Haven -

(http://csiribacsi.com/alapkepek/Haven.png)

1. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Haven1.png)

2. évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/Haven2.png)

Nagyon köszönöm!
 - Elnézést, hogy csak most, de sajna "gépelvonáson" voltam eddig!  :D ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Christo - 2012, május 07, 09:19:38
Üdv Csiribácsi!

Bocsánat, hogy megint ilyesmivel zargatlak, de a LOST-os borítóiddal is levettél a lábamról. :D Szóval ha lehetne, akkor megcsinálnád normál tokhoz õket? Nem sürgõs, majd ha lesz idõd rá. :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, május 07, 13:53:00
Kedves Csiribácsi!

Ismételten kérésem lenne, a Trónok harca sorozathoz szeretnék gerinces dvd borítókat kérni. A fentlevõk közül a tied a legjobb szerintem.
 A teljes elsõ évad 5 dvd
http://www.rocky.hu/termek/216698/tronok-harca-1-evad-5-dvd.php?gclid=CJe5zf-a7q8CFcfP3wodU1Il0A (http://www.rocky.hu/termek/216698/tronok-harca-1-evad-5-dvd.php?gclid=CJe5zf-a7q8CFcfP3wodU1Il0A)
ez az eredeti, de nekem 5 normál tokos kellene, 1 dvd-n 2 rész van.

Elõre is nagyon köszönöm!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 07, 15:30:30
Üdv Csiribácsi!

Bocsánat, hogy megint ilyesmivel zargatlak, de a LOST-os borítóiddal is levettél a lábamról. :D Szóval ha lehetne, akkor megcsinálnád normál tokhoz õket? Nem sürgõs, majd ha lesz idõd rá. :)

Hali

Kérésedet vettem, és készítem.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 07, 15:33:34
Kedves Csiribácsi!

Ismételten kérésem lenne, a Trónok harca sorozathoz szeretnék gerinces dvd borítókat kérni. A fentlevõk közül a tied a legjobb szerintem.
 A teljes elsõ évad 5 dvd
http://www.rocky.hu/termek/216698/tronok-harca-1-evad-5-dvd.php?gclid=CJe5zf-a7q8CFcfP3wodU1Il0A (http://www.rocky.hu/termek/216698/tronok-harca-1-evad-5-dvd.php?gclid=CJe5zf-a7q8CFcfP3wodU1Il0A)
ez az eredeti, de nekem 5 normál tokos kellene, 1 dvd-n 2 rész van.

Elõre is nagyon köszönöm!

Hali

Azt tudod, hogy akkor egészen másképpen fogom megcsinálni az 5 tokot.  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, május 07, 17:42:39

Nem bánom, hogy szebb lesz  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, május 07, 20:38:07
Szia Csiribácsi!

Újabb kéréssel fordulok hozzád, mégpedig azzal, hogy a Született feleségekhez kellene összefüggõ dvd borító a normál tokhoz. Megcsinálnád? :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 07, 21:08:04
Szia Csiribácsi!

Újabb kéréssel fordulok hozzád, mégpedig azzal, hogy a Született feleségekhez kellene összefüggõ dvd borító a normál tokhoz. Megcsinálnád? :)

Hali

Már régen tervbe vettem a sorozatott, és mivel ez az utolsó évad így biztos, hogy meg fogom csinálni.
Az viszont 100% hogy nem lesz meg holnapra.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 13, 18:31:44
Picur_22 kérésére - Trónok harca -
( 1 évad 5 lemezen)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronok_.png)

1évad 1 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronok1.png)

1évad 2 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronok2.png)

1évad 3 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronok3.png)

1évad 4 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronok4.png)

1évad 5 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronok5.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, május 13, 19:16:55
Nagyon-nagyon köszönöm!
Egyszerûen nem találok szavakat, annyira tetszik!  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 13, 19:39:36
Nagyon-nagyon köszönöm!
Egyszerûen nem találok szavakat, annyira tetszik!  :)

Nagyon szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, május 14, 07:57:58
Valaki bírálja már el, mert nagyon letölteném!  :P

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Eddy61 - 2012, május 14, 08:00:54
Valaki bírálja már el, mert nagyon letölteném!  :P
Szia!
Azon vagyok, de már 5 perce szedheted különben.  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, május 14, 08:03:15
Valaki bírálja már el, mert nagyon letölteném!  :P
Szia!
Azon vagyok, de már 5 perce szedheted különben.  :)

Igen nagyon köszönöm!  :-*
Írás után visszanéztem, és már le is szedtem.
Éppen jöttem vissza javítani, hogy megvan!  ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, május 14, 14:39:10
Nagyon nagyon bejönnek a munkáid, valamint az hogy már-már lehetetlen, régebbi, vagy kevés anyaggal rendelkezõ filmekhez is készítesz borítókat...

Ezért bátorkodnám megérdeklõdni, hogy ha majd idõd engedi a HIDEG PRÉDA (cold prey vagy más néven fritt vilt) horror trilógiához csinálnál egységes tokokat?

Természetesen ráér bármikorra, nem sürgõs a dolog.
Elõre is nagyon köszönöm.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 15, 15:27:16
Christo kérésére - Lost -
(normál gerinces változat)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/lost_.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 15, 15:31:57
Nagyon nagyon bejönnek a munkáid, valamint az hogy már-már lehetetlen, régebbi, vagy kevés anyaggal rendelkezõ filmekhez is készítesz borítókat...

Ezért bátorkodnám megérdeklõdni, hogy ha majd idõd engedi a HIDEG PRÉDA (cold prey vagy más néven fritt vilt) horror trilógiához csinálnál egységes tokokat?

Természetesen ráér bármikorra, nem sürgõs a dolog.
Elõre is nagyon köszönöm.

Köszi a dicséretet, és utána nézek a borítónak.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Christo - 2012, május 15, 21:20:15
Christo kérésére - Lost -
(normál gerinces változat)

Köszönöm, szép lett!  :-*

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2012, május 16, 17:07:31
         Szia Csiribácsi!

  Szeretném, ha elkészítenéd a Hellraiser 1-9.filmek normál tokos, gerinces borítóit. Elõre is köszönöm, ha foglalkozol velük.     Üdv.  frisa49.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 25, 15:03:44
Nyugdíjasok és üvegek

Angol nyugdíjas:
- Én reggel miután felkeltem, fogok egy üveg whiskyt, elviszem a Clubba és ott töltöm az egész napom.

Francia nyugdíjas:
- Én reggel miután felkeltem, fogok egy üveg konyakot, elviszem a barátnõmhöz és ott töltöm az egész napom.

Magyar nyugdíjas:
- Én reggel miután felkeltem, fogok egy üres üveget, belepisilek, elviszem a körzeti rendelõbe és ott töltöm az egész napomat.

 ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: laszlo57 - 2012, május 25, 15:27:03
Házsártos feleség mondja a férjének:
- Mennyivel jobban tettem volna, ha magához az ördöghöz mentem volna feleségül!
- Erre ne is gondolj! Közeli rokonok nem házasodhatnak!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 26, 18:54:48
frisa49 kérésére - Hellraiser sorozat -
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hellraiser.jpg)

Hellraiser 1 – Pokolkeltõ
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hellraiser_1.jpg)

Hellraiser 2. – Hellbound
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hellraiser_2.jpg)

Hellraiser 3. – Pokol a földön
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hellraiser_3.jpg)

Hellraiser 4.: Vérvonal
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hellraiser_4.jpg)

Hellraiser 5.: A pokol démomjai
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hellraiser_5.jpg)

Hellraiser 6.: Pokolról pokolra
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hellraiser_6.jpg)

Hellraiser 7.: Halálos
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hellraiser_7.jpg)

Hellraiser 8.: Hellworld
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hellraiser_8.jpg)

Hellraiser 9.: Kinyilatkozás
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hellraiser_9.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2012, május 26, 19:07:39

Nagyon szépen köszönöm!    frisa49.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, május 31, 02:18:10
Kedves Csiribácsi!
Egy újabb sorozat gerinces borítóját szeretném kérni, ha lehetséges!
A Gyilkos sorok 7 évadjához szeretnék egységes borítót.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyilkos_sorok (http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyilkos_sorok)
http://jancsiweb.com/sfree/sorozat.php?id=1150 (http://jancsiweb.com/sfree/sorozat.php?id=1150)
Sajna a magyar sorozatcímek csak a negyedik évadig találtam meg, de ha szükség lenne rá akkor megpróbálom kigyûjteni.

Elõre is nagyon köszönöm ha foglalkozol vele!
Üdv: Picur22

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, május 31, 15:32:31

Már nézem is.  :)
Ha igaz, találtam valakit, aki tud majd segíteni a címekben.
Viszont azt gondolom mind a 10 évadot meg kéne csinálni, nem csak a 7-et.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, június 03, 02:01:32

Én csak örülnék neki  :) - bár eddig csak 7-et láttam torrenten sajna  :( . Na most kezdhetem keresni,  ??? bár eddig csak 2 évad jött még össze, bár remény van 7-ig.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 03, 13:38:46

Csak azért, hogy izgalmasabb legyen, nem 10, hanem 12 évadot ért meg a sorozat  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, június 05, 01:27:38

Hát eldobom magam  :o - most aztán tényleg nyomozhatok, hogy honnan szerezzem be mindet?!
Fõleg ha szép gerinces borítót kapok hozzá  ;) :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 07, 14:04:02
Picur_22 kérésére - Gyilkos sorok - (box)
(Inkább magyarosítás, mint saját)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyilkossorok_00.png)

Gyilkos sorok (normál)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyilkossorok_normal.png)

Minden évadhoz 5 címke is készült

(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyilkossorok_cimke_1.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyilkossorok_cimke_2.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bodoy - 2012, június 07, 17:15:13
Fantasztikus munka ismét!!!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, június 08, 10:47:18
Picur_22 kérésére - Gyilkos sorok - (box)
(Inkább magyarosítás, mint saját)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyilkossorok_00.png)

Gyilkos sorok (normál)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyilkossorok_normal.png)

Minden évadhoz 5 címke is készült

(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyilkossorok_cimke_1.png)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyilkossorok_cimke_2.png)

Nagyon köszönöm!
Nekem nagyon tetszik, fõleg a box összképe, csak sajna én nem boxba írtam ki az eddigieket  >:( - de most már marad így, elõbb kellett volna kérnem, és utána letölteni!  :P
Már csak az összes részt kellene beszereznem!  ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Christo - 2012, június 08, 21:36:55
Szia Csiribácsi!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy meg tudnád csinálni a Haláli hullákat normál tokosan? :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, június 09, 11:41:19
Lassan befejezõdik a Trónok harca2. évadja (angolul már le is ment).. számíthatunk majd most is olyan csini gerinces borítókra ?   (valamint esetleg valami fejlemény a Hideg préda trilógiával kapcsolatban?)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 12, 22:35:06
kanyim kérésére - Hideg préda - (3 rész)
(http://csiribacsi.com/alapkepek/hidegpreda.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/hidegpreda1.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/hidegpreda2.png)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/hidegpreda3.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, június 14, 15:44:58
Nagyon nagyon köszönöm.. Mesteriek lettek !!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 15, 10:02:20
Kérésre - Bõvér szálló -
(http://csiribacsi.com/alapkepek/boverszallo.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, június 15, 16:47:02
Ha nem túl nagy pofátlanság akkor még 1 sorozatot kérnék... Strike back (válaszcsapás)..
2évad van belõle eddig.. 1-1 normál tokot kérnék ha megoldható..
Idõ nem sürget, bõven ráér bármikor...

Elõre is nagyon köszönöm ha megcsinálod õket.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 18, 09:18:41
Christo kérésére - Haláli hullák -
(http://csiribacsi.com/alapkepek/halalihullak.png)

1.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/halalihullak1.png)

2.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/halalihullak2.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 18, 17:43:33
kérésre - Befutó -

(http://csiribacsi.com/alapkepek/befuto.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Christo - 2012, június 18, 21:00:35
Christo kérésére - Haláli hullák -

Szépséges lett, köszönöm! :-*

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Anett1976 - 2012, június 21, 19:21:51
Szia Csiribácsi!
Szeretnék kérni tõled egy borítót a Nevelésbõl elégséges címû sorozat 2. évadához. Valamikor az elsõhöz az én kérésemre készült borító, esetleg ha egy hozzá passzolót tudnál készíteni, nagyon megköszönném.

http://sorozatplanet.web4.hu/cikk/raising-hope-nevelesbol-elegseges-2-evad

Köszönöm elõre is  :-*

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 23, 14:16:22
kanyim kérésére - Válaszcsapás -
(http://csiribacsi.com/alapkepek/valaszcsapas.png)

1.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/valaszcsapas1.png)

2.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/valaszcsapas2.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: patriot - 2012, június 23, 18:57:41
Szia Csiribácsi!

Kérlek ne értsél fére nem kötekedésbõl szolok , de a Válaszcsapás borítóidon kicsit össze vannak keveredve a képek a hátoldalon.Az elsõ évad borítóján az alsó a képek a második évadból valók.A második évad borítóján a felsõ kép az elsõ évadból való és az alsó képek is vegyesen vannak mind két évadból.Csak azért szóltam mert nem ugyan azok a szereplõk a két évadban és ez így kicsit megtévesztõ, de amúgy nagyon jók lettek ettõl függetlenül.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 24, 09:09:29

Köszönöm az észrevételedet, és már kértem a törlést, a javításokat megcsinálom.
Mentségemre szolgáljon, hogy nem láttam a filmet, és nem is néztem alaposan utána, így a Google az irányadó a képek alapján. Jobban megnézve elég kusza az évadok alapján a képek hovatartozása.
De a javítás folyamatban van, és még egyszer köszi az észrevételt.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 24, 17:48:08
A javítások elkészültek, és ha minden igaz, akkor most már tökéletes a Válaszcsapás 1-2 évada.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, június 25, 10:20:27
Nagyon nagyon köszönöm.. szuperek lettek !

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: patriot - 2012, június 25, 19:25:26
A javítások elkészültek, és ha minden igaz, akkor most már tökéletes a Válaszcsapás 1-2 évada.

Szia Csiribácsi!
Megnéztem a javított borítókat és most már stimmel minden, úgy hogy csak gratulálni tudok hozzá mert nagyon szépek lettek.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 25, 20:35:09
Szia Csiribácsi!
Megnéztem a javított borítókat és most már stimmel minden, úgy hogy csak gratulálni tudok hozzá mert nagyon szépek lettek.

Hali!
Kösz a dicséretet és az építõ jellegû kritikát is.
Remélem a továbbiakban is számíthatok az ilyen, vagy az ehhez hasonló észrevételekre.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2012, június 26, 13:09:31
Szia Csiribácsi!
Megnéztem a javított borítókat és most már stimmel minden, úgy hogy csak gratulálni tudok hozzá mert nagyon szépek lettek.

Hali!
Kösz a dicséretet és az építõ jellegû kritikát is.
Remélem a továbbiakban is számíthatok az ilyen, vagy az ehhez hasonló észrevételekre.

A magam részérõl (de, azt hiszem, minden admin kollégám nevében is) szintén köszönöm az odafigyelést és hibajelzést. Nem ismervén a sorozatot én biztos, hogy nem vettem volna észre ezeket a képhibákat. Még az is lehet, hogy anno éppen én publikáltam...

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, június 28, 17:45:54
- Trónok harca 2.évad -
A bemutató sötétre sikeredett, de lusta voltam kicserélni  ;D

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2_box.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, július 04, 16:27:29
Anett1976 kérésére - Nevelésbõl elégséges 2. évad -
/bocsánat, hogy ilyen sokáig kellett várni/

(http://csiribacsi.com/alapkepek/nevelesbol-2.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Anett1976 - 2012, július 04, 17:05:46
Anett1976 kérésére - Nevelésbõl elégséges 2. évad -
/bocsánat, hogy ilyen sokáig kellett várni/

Köszönöm szépen, nagyon szép lett! És semmi gond, még most töltõdött le az összes rész, így nem voltál elkésve!
Köszi mégegyszer!  :-* :-* :-*

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, július 05, 11:54:03
Szuperek a munkáid mint mindig..Ezért is kérném tõled a: THE KILLING sorozat borítóit.. 2évad ment eddig belõle..
Ráér bármikorra.. és nagyon nagyon köszönöm elõre is ha foglalkozol vele...

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, július 05, 16:37:19
Szuperek a munkáid mint mindig..Ezért is kérném tõled a: THE KILLING sorozat borítóit.. 2évad ment eddig belõle..
Ráér bármikorra.. és nagyon nagyon köszönöm elõre is ha foglalkozol vele...

Hali
Szívesen megcsinálom a két borítót, de kéne a magyar címe, valamint az epizód címek se ártanának.
A magyar cím mindenhogyan kell, (ha lehetséges, az kéne, amilyen címen fog futni nálunk) mert úgy kirakják a górék a borítót, mint a cicát akinek a dolgát kell végeznie.
Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, július 05, 17:41:30
"A gyilkosság" címen tervezték behozni,de aztán azóta is nagy a hallgatás körülötte.. Pedig az utóbbi évek legjobb nyomozós-bûnügyi sorozata.. 90% hogy vége is van mert ez alatt a 2 évad alatt úgy elvarrták a szálakat és megoldódott a gyilkosság is.. (epizód címek nem nagyon léteznek magyarul.. az nagyon szabad fordítás lenne maximum.. )

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, július 05, 18:02:38
"A gyilkosság" címen tervezték behozni,de aztán azóta is nagy a hallgatás körülötte.. Pedig az utóbbi évek legjobb nyomozós-bûnügyi sorozata.. 90% hogy vége is van mert ez alatt a 2 évad alatt úgy elvarrták a szálakat és megoldódott a gyilkosság is.. (epizód címek nem nagyon léteznek magyarul.. az nagyon szabad fordítás lenne maximum.. )

Oké, még utána nézek a címeknek, vagy simán fordítása adom a fejem  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, július 07, 08:25:22
Gondoltam, ha megcsináltam az elsõ évadot, akkor a második is kellhet. - Trónok harca 2. évad -
(5 tokos változat)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2.jpg)

2évad 1 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2-1.jpg)
2évad 2 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2-2.jpg)
2évad 3 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2-3.jpg)
2évad 4 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2-4.jpg)
2évad 5 lemez

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2-5.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Szalacsi Dezsõ - 2012, július 08, 06:14:52
Hát nagyon jó lett, de hogy mindenki a sárkánytojásból kel ki. Kicsit parodisztikus jelleget kölcsönöz a történetnek. ;D ;D ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, július 08, 09:31:41
Hát nagyon jó lett, de hogy mindenki a sárkánytojásból kel ki. Kicsit parodisztikus jelleget kölcsönöz a történetnek. ;D ;D ;D

Én azt se tudtam, hogy ez sárkánytojás, és nem kikel, hanem dekoráció a tojáson.
Mint a húsvéti tojásnál.  ;D (ez csak vicc, senki ne vegye komolyan)
Amúgy meg nem láttam a filmet, így nem sokk fogalmam van, mit keres benne a tojás.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, július 08, 19:26:25
Tyûûû, nagyon jók lettek, örök hálám értük.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, július 14, 22:40:14
Tényleg restellem már a dolgot, hogy folyton újakat kunyizok tõled. De végre valaki aki hajlandó csinálni sorozat borítókat a kevésbé elterjedt sorozatoknak is...

A SHERLOCK sorozathoz kérnék boritót. 2 évad ment le eddig belõle (1 magyarul is, és a 2. is tervben)
Ez a magyar címe is a sorozatnak.
Természetesen ráér bármikorra, és elõre is nagyon köszönöm.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, július 24, 21:49:38
Tényleg restellem már a dolgot, hogy folyton újakat kunyizok tõled. De végre valaki aki hajlandó csinálni sorozat borítókat a kevésbé elterjedt sorozatoknak is...

A SHERLOCK sorozathoz kérnék boritót. 2 évad ment le eddig belõle (1 magyarul is, és a 2. is tervben)
Ez a magyar címe is a sorozatnak.
Természetesen ráér bármikorra, és elõre is nagyon köszönöm.
Hali

Ugye milyen gyors a reakció idõm  ;D
A kérdésem csak annyi, hogy ez az a Sherlock, ami évadonként 3 részbõl áll?

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, július 24, 22:05:55
Igen ez az ami lényegében 3db filmbõl áll évadonként..

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, július 26, 18:30:16
kanyim kérésére elkészült a -Sherlock 1-2 évad- cimû Tv sorozat borítója és címkéje

(http://kepkezelo.com/images/y2x7jhwlyxvpozeghgl.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/2p3edcsqrsjcfmjkzejx.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: betty405 - 2012, július 27, 10:42:34
Üdvözlöm

A Trónok harca 2. évadhoz tudna cimkét készíteni? Csak front van fent, amit ön készített. Nagyon szépen köszönöm, biztosan sokan keresik.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, július 27, 14:31:30
Üdvözlöm

A Trónok harca 2. évadhoz tudna cimkét készíteni? Csak front van fent, amit ön készített. Nagyon szépen köszönöm, biztosan sokan keresik.

Hali
Utána nézek, mit tehetek az ügyben, de az alapkikötésem az, hogy ezt az ÖNÖZÉST felejtsd el.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: singer - 2012, július 27, 15:42:33
Üdvözlöm

A Trónok harca 2. évadhoz tudna cimkét készíteni? Csak front van fent, amit ön készített. Nagyon szépen köszönöm, biztosan sokan keresik.

Hali
Utána nézek, mit tehetek az ügyben, de az alapkikötésem az, hogy ezt az ÖNÖZÉST felejtsd el.

Úgy látszik Bettykénk kicsit türelmetlen, mert 2 napja privátban ugyanezt kérte tõlem.
Most felraktam néhány korongot, de nem biztos, hogy jók, tekintettel arra, hogy nem ismerem a sorozatot.
Úgyhogy, ha van kedved foglalkozz vele!  ;D
-s-

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Szalacsi Dezsõ - 2012, július 27, 17:35:30
"az ÖNÖZÉST felejtsd el."
Maga, de sértõdõs!  ;D ;D ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, július 27, 18:16:37
"az ÖNÖZÉST felejtsd el."
Maga, de sértõdõs!  ;D ;D ;D
Nekem annak idején azt mondták az öregek, sokkal szebben szól, hogy menj a pi….ba, mint az, hogy
menjen a pi…ba.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: RobertoR - 2012, július 27, 21:43:21
Üdv Csiribácsi!

Szeretnék kérni tõled a Drót (The Wire) c. sorozathoz egy jó kis borító-kollekciót, ha nem gond:D
Köszönöm!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, július 28, 00:34:07
Üdv Csiribácsi!

Szeretnék kérni tõled a Drót (The Wire) c. sorozathoz egy jó kis borító-kollekciót, ha nem gond:D
Köszönöm!

Hali
Semmi gond, lassan de biztosan sort kerítek rá, tudod, nálam a türelem nagy erény.
 :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, július 30, 22:12:55
Nagyon köszönöm így utólag is a Sherlock borítókat.. (csak nyaralni vagyok és most jutottam nethez :D )

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, július 31, 15:42:11
Szia Csiribácsi!Szertnék kérni újfent egy borítót ami a "Szirénázó halál" lenne.Port.hu:http://www.port.hu/szirenazo_halal_the_ambulance/pls/fi/films.film_page?i_film_id=47533
Imdb:http://www.imdb.com/title/tt0099026/
Kép:http://cinemastore.cc/data/images/film/25.gif
Egy nagyon szupi kis borító lenne jó több képel illusztrálva a back-en a fronton pedig egy egyedi képpel ha lehet mint eddig csináltad pl:Kobra(1986).Köszönöm elõre is a munkádat várom türelemmel.:-)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 04, 18:10:36
Kicsit megkésve, de folytattam a Charles Bronson gyûjteményt  :D

A bosszú angyala
A halál 50 órája
A hét mesterlövész
A nagy szökés
Az apacs harcos
Donato és lányar
Elsöprõ túlerõ
Géppuskás Kelly
Indián vér
Két pár texasi
Tengeri farkas
Út a szeretet felé

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, augusztus 05, 12:11:51
Èn nagyon köszönöm - szuper jók mind mindig - nyaralás miatt csak most jutottam géphez, és még sok nap mire letölthetem - bár még ki sincs írva sajna - és az még több nap lesz  ;)

Gondoltam, ha megcsináltam az elsõ évadot, akkor a második is kellhet. - Trónok harca 2. évad -
(5 tokos változat)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2.jpg)

http://www.coversclub.cc/index.php?option=com_registration&task=activate&activation=a99f10cdb76455f558903cda1416d551
2évad 1 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2-1.jpg)
2évad 2 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2-2.jpg)
2évad 3 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2-3.jpg)
2évad 4 lemez
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2-4.jpg)
2évad 5 lemez

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tronokharca2-5.jpg)

http://www.coversclub.cc/index.php?option=com_registration&task=activate&activation=a99f10cdb76455f558903cda1416d551

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 09, 13:02:26
Egy réges-régi tartozásom
- Született feleségek (1-8 évad) -

nagyobb kép nézetért, katt a képre
(http://kepkezelo.com/images/517z6ax2rdnel6v95ya_thumb.jpg) (http://kepkezelo.com/viewer/517z6ax2rdnel6v95ya.jpg)

1. évad címkéi
(http://kepkezelo.com/images/q4iewqezvek59qoxd1g3.png)

2. évad címkéi
(http://kepkezelo.com/images/kgffefdhuae9lp5rcy0.png)

3. évad címkéi
(http://kepkezelo.com/images/i77um116p0nfvoytrdt9.png)

4. évad címkéi
(http://kepkezelo.com/images/gr340e3ldrjargk0r5tk.png)

5. évad címkéi
(http://kepkezelo.com/images/9kc6i6qk7pmp9mk6jt3.png)

6. évad címkéi
(http://kepkezelo.com/images/a5z6qqy71sfsdp7wkvl7.png)

7. évad címkéi
(http://kepkezelo.com/images/7galply6the5yuoveep7.png)

8. évad címkéi

(http://kepkezelo.com/images/it19atpjheqfwgz6y37.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 09, 13:03:43
Èn nagyon köszönöm - szuper jók mind mindig - nyaralás miatt csak most jutottam géphez, és még sok nap mire letölthetem - bár még ki sincs írva sajna - és az még több nap lesz  ;)

Nagyon szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, augusztus 11, 16:35:56
Helló..
Ha majd 1x idõd engedi akkor esetleg a Gengszterkorzó címû sorozatnak tudnál borítókat csinálni?
2 évadja ment le eddig, de még jönnek újabbak.
6dvd-s verzióban van meg nekem évadonként..

Elõre is nagyon köszönöm..

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Szalacsi Dezsõ - 2012, augusztus 11, 17:44:34
Helló..
Ha majd 1x idõd engedi akkor esetleg a Gengszterkorzó címû sorozatnak tudnál borítókat csinálni?
2 évadja ment le eddig, de még jönnek újabbak.
6dvd-s verzióban van meg nekem évadonként..

Elõre is nagyon köszönöm..

A Gengszterkorzó kéréshez szeretnék én is csatlakozni, ha a 6 lemezes gyûjtõ mellé csinálnál egy normál 14 mm-es tokba valót is az évadokhoz, az szuper lenne.

Köszönöm elõre a puják nevében is.  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 12, 23:34:37
polip30 kérésére elkészült a -Szirénázó halál- címû film borítója

(http://kepkezelo.com/images/jn7ezz495ljiatg2bld5.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 13, 14:40:11
RobertoR kérésére elkészült a -Drót (1-5 évad)- címû Tv sorozat borítója és címkéje

(http://kepkezelo.com/images/m34csn5opk3eywdbn.png)

1.évad
(http://kepkezelo.com/images/q5swoohgfuzvkp6hqfja.png)
(http://kepkezelo.com/images/jyg83tm9s0q39hxxflkj.png)

2.évad
(http://kepkezelo.com/images/qivjgmkk81gsts5dvg.png)
(http://kepkezelo.com/images/fsoudczbfcm7itzpa8m.png)

3.évad
(http://kepkezelo.com/images/r58161bk073w6j0z614.png)
(http://kepkezelo.com/images/h9zisr6igoeh8shnvvwq.png)

4.évad
(http://kepkezelo.com/images/t1q83iooirs4vk6lfc.png)
(http://kepkezelo.com/images/svtlx31kjg19prb979ns.png)

5.évad

(http://kepkezelo.com/images/iaqoz26gwmwqm7kwew8.png)
(http://kepkezelo.com/images/kdnfunhif5suvxdcn9ap.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: RobertoR - 2012, augusztus 14, 16:29:38
Hello Csiribácsi!
Nagyon köszönöm a Drót-kollekciót! Nagyon jó lett, tetszik, jól fog mutatni a polcon :DDD

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 14, 16:55:18
Hello Csiribácsi!
Nagyon köszönöm a Drót-kollekciót! Nagyon jó lett, tetszik, jól fog mutatni a polcon :DDD

Nagyon szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 17, 23:38:44
kanyim és Szalacsi Dezsõ kérésére elkészült a
-Gengszterkorzó (1-2. évadja)- címû Tv sorozat borítója és címkéje

1-évad
(http://kepkezelo.com/images/60cvtqxve5f6lklops0.png)

(http://kepkezelo.com/images/06ak2ysblju3cu6y6rkf.png)

2-évad
(http://kepkezelo.com/images/216nvnhd3zuewjffdo5o.png)

(http://kepkezelo.com/images/rqkcoduef1qg44zr5lna.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Szalacsi Dezsõ - 2012, augusztus 18, 07:55:21
Köszönöm, a "kiccsaládom" végett is!  ;D ;D ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, augusztus 19, 16:32:40
Nagyon köszönöm ! Szuperek lettek !!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, augusztus 30, 02:07:05
Kedves Csiribácsi!
Újabb kérésem lenne, ha idõd és kedved engedi elkészítenéd nekem a Más-világ sorozat dvd borítóját?
Amit nem tudok biztosra, hogy kötõjellel vagy külön vagy simán egybe írják-e a címét, és, hogy csak egy évad van-e - de ez valószínû.
Amit tudok róla:

Másvilág (The Others) 1.évad

színes, amerikai filmsorozat, 45 perc, 2000
Dolby Surround

rendezõ: Bill Condon, Sanford Bookstaver
forgatókönyvíró: John D. Brancato, Daniel Arkin
operatõr: Shelly Johnson
jelmeztervezõ: Karen Patch
zene: Shirley Walker, Klaus Badelt
látványtervezõ: James Lima, Victoria Paul
vágó: Fred Toye, Patrick McMahon, Chris G. Willingham

szereplõ(k):
Julianne Nicholson (Marian Kitt)
Gabriel Macht (Dr. Mark Gabriel)
Bill Cobbs (Elmer Greentree)
John Billingsley (Prof. Miles Ballard)
John Aylward (Albert McGonagle)

01x01-Marian Kitt
01x02-Névtelen
01x03-Szemek
01x04-Lelkek a gépen
01x05-1 1 1 2
01x06-Ördögi
01x07-Théta
01x08-Ne álmodj, vége van
01x09-Azok akik várakoznak
01x10-Várakozás
01x11-A csaló
01x12-Az életet élni kell
01x13-Mora

Marian Kitt átlagos fõiskolás. Legalábbis így hitte, de amikor beköltözött kollégiumi szobájába, félelmetes felfedezést tett. Rájött, átlát a holtak birodalmába.
Különleges képességének híre hamar eljut Miles Ballard professzorhoz, aki bemutatja Mariant egy csoportnak, amelynek tagjai maguk is természetfeletti képességekkel bírnak és Elmer Greentree, neves médium vezetésével igyekeznek feltárni tehetségüket. Tanulásuk és kísérletezéseik közben gyakran találkoznak a másvilág vagy hátborzongató alternatív dimenziók jelenségeivel. Mindeközben sötét erõk gyûlnek körülöttük.
--------------------------------------
Elõre is nagyon köszönöm!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 30, 11:03:03
Kedves Csiribácsi!
Újabb kérésem lenne, ha idõd és kedved engedi elkészítenéd nekem a Más-világ sorozat dvd borítóját?
Amit nem tudok biztosra, hogy kötõjellel vagy külön vagy simán egybe írják-e a címét, és, hogy csak egy évad van-e - de ez valószínû.

Hali

biztos, hogy utána nézek

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 30, 13:32:27
Elkészült a -Tudorok (1-4 évad)- címû Tv sorozat borítója és címkéje

(http://kepkezelo.com/images/eh71vy6ul7r39mxszao6.jpg)

1.évad
(http://kepkezelo.com/images/hfueaubsu5zgryptoqv8.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/c0zv69ildgoe7kyz04u3.png)

2.évad
(http://kepkezelo.com/images/092qgupu87bt6rzy4w.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/0gu7sehkwx2x917qal77.png)

3.évad
(http://kepkezelo.com/images/kt5le3hnoixnt5cr0lkz.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/6uacv0q2e0nn4ea5l.png)

4.évad

(http://kepkezelo.com/images/ar5vz1plj8sa0hoyi0qk.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/nkjlkcpauw6jmlodmo94.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Eddy61 - 2012, augusztus 30, 13:36:20
Elkészült a -Tudorok (1-4 évad)- címû Tv sorozat borítója és címkéje

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tudorok.jpg)

1.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tudorok1.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tudork1cd.png)

2.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tudorok2.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tudork2cd.png)

3.évad
(http://csiribacsi.com/alapkepek/tudorok3.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tudork3cd.png)

4.évad

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tudorok4.jpg)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/tudork4cd.png)

Szia!

Még egyszer töltsd fel, mert csak a képek hült helye volt a publikálandók között!

Köszi.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: öcsisajt - 2012, augusztus 30, 13:53:23

Szép és dizájnos...GRAT....

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 30, 14:02:38
Szép és dizájnos...GRAT....

Köszönöm

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Christo - 2012, augusztus 30, 20:19:13
Olyan szépek a munkáid, hogy legszívesebben azon sorozatok borítóit is kinyomnám, melyeket nem is nézek... :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 30, 20:43:21
Olyan szépek a munkáid, hogy legszívesebben azon sorozatok borítóit is kinyomnám, melyeket nem is nézek... :D

Hali

Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphattam volna, köszönöm.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, augusztus 31, 08:51:12
Olyan szépek a munkáid, hogy legszívesebben azon sorozatok borítóit is kinyomnám, melyeket nem is nézek... :D

Evvel teljesen egyetértek - sõt, én már töltöttem le azért, mert a borító után kedvet kaptam hozzá!

De most sajna a Tudorokat nem találom :( , pedig az megvan már - vagy én vagyok béna?

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, augusztus 31, 11:31:28
Olyan szépek a munkáid, hogy legszívesebben azon sorozatok borítóit is kinyomnám, melyeket nem is nézek... :D

Evvel teljesen egyetértek - sõt, én már töltöttem le azért, mert a borító után kedvet kaptam hozzá!

De most sajna a Tudorokat nem találom :( , pedig az megvan már - vagy én vagyok béna?
Hali

Köszönöm a dicsérõ szavakat.
Sajna jelenleg úgy tudom, hogy szerver hiba miatt nem található a borító és a címke,  :'(  várni kell egy kicsit.
(de ha sürgõs, akarok más oldalamnak kéne reklámot csinálnom  ;) ).

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, szeptember 01, 18:13:25
Kedves Csiribácsi!
Újabb kérésem lenne, ha idõd és kedved engedi elkészítenéd nekem a Más-világ sorozat dvd borítóját?
Amit nem tudok biztosra, hogy kötõjellel vagy külön vagy simán egybe írják-e a címét, és, hogy csak egy évad van-e - de ez valószínû.
Elõre is nagyon köszönöm!

Hali
Lehet, hogy könnyelmû ígéretet tettem,  :(  semmi használható képanyagot nem találtam eddig a sorozathoz  :'(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2012, szeptember 01, 23:56:24
Kedves Csiribácsi!
Újabb kérésem lenne, ha idõd és kedved engedi elkészítenéd nekem a Más-világ sorozat dvd borítóját?
Amit nem tudok biztosra, hogy kötõjellel vagy külön vagy simán egybe írják-e a címét, és, hogy csak egy évad van-e - de ez valószínû.
Elõre is nagyon köszönöm!

Hali
Lehet, hogy könnyelmû ígéretet tettem,  :(  semmi használható képanyagot nem találtam eddig a sorozathoz  :'(

Magam is próbálkoztam ezzel a sorozattal - eredmény ugyanaz.
Úgy tûnik, az egyetlen lehetõség, ha Picur kifényképez a filmbõl egy csomó képet, és elküldi neked.

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, szeptember 02, 15:42:20
Köszönöm a Szirénázó halál- címû film borítóját.Nagyon király lett. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, szeptember 03, 01:36:55
Kedves Csiribácsi!
Újabb kérésem lenne, ha idõd és kedved engedi elkészítenéd nekem a Más-világ sorozat dvd borítóját?
Amit nem tudok biztosra, hogy kötõjellel vagy külön vagy simán egybe írják-e a címét, és, hogy csak egy évad van-e - de ez valószínû.
Elõre is nagyon köszönöm!

Hali
Lehet, hogy könnyelmû ígéretet tettem,  :(  semmi használható képanyagot nem találtam eddig a sorozathoz  :'(

Magam is próbálkoztam ezzel a sorozattal - eredmény ugyanaz.
Úgy tûnik, az egyetlen lehetõség, ha Picur kifényképez a filmbõl egy csomó képet, és elküldi neked.

Old Dzsordzsi

Hát, ... megpróbálom, de garancia nincs rá, mármint a minõségre. Esetleg valami hozzá illõ hangulatú képpel. - Na de amint megvannak a képek jelzem.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2012, szeptember 09, 16:57:24
szia.

a született feleségek összefüggõ borítóját megtudnád csinálni normál tokos változatra is? :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, szeptember 09, 17:52:57
Hali!

Jelenleg az éves adatvesztéssel  >:( küszködök, mert ez a drága aranyos Windfoss egy egyszerû ellenõrzésnél úgy döntött, hogy az egész tartalmat törli és formázza,  ??? a jó Q.... a....  >:(  és most próbálom visszaszerezni az adatokat.

Így mindenkitõl türelmet kérek.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2012, szeptember 09, 21:15:44
Hali!

Jelenleg az éves adatvesztéssel  >:( küszködök, mert ez a drága aranyos Windfoss egy egyszerû ellenõrzésnél úgy döntött, hogy az egész tartalmat törli és formázza,  ??? a jó Q.... a....  >:(  és most próbálom visszaszerezni az adatokat.

Így mindenkitõl türelmet kérek.

Csiribácsi
Hááát, ezt nálunk Angyalföldön (de azt hiszem másutt is) sz....nak hívjuk.
Részvétem.
Kívánom legyen szerencséd (szerencsénk).

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, szeptember 09, 22:06:33
kösz a részvétet, na lépek is sírok egy kicsit  :'(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, szeptember 28, 21:33:36
Inkább magyarosított, mint készített - Néma gyilkos- címû film borítója

(http://kepkezelo.com/images/9n7fu599aewqn7o5dp3l.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, október 11, 00:33:05
Elkészült a -Pusztító arany- címû film borítója

(http://kepkezelo.com/images/wgv9po1ipnds5wyuelp.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, október 18, 22:56:20
Ha nem túl nagy pofátlanság ismét kérnék tõled néhány borítót.

A WRONG TURN (Halálos kitérõ magyarul) 1-5 részeihez (most jön ki az 5. rész, ha ahhoz még nincs elég anyag akkor csak a 4.-ig) kérnék egységes borítókat.
A jobbik horrorok közé tartoznak, de nincs nagyon használható borító hozzájuk..

Természetesen ráér bármikorra...

Elõre is nagyon köszönöm.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, október 19, 11:28:07
Ha nem túl nagy pofátlanság ismét kérnék tõled néhány borítót.

A WRONG TURN (Halálos kitérõ magyarul) 1-5 részeihez (most jön ki az 5. rész, ha ahhoz még nincs elég anyag akkor csak a 4.-ig) kérnék egységes borítókat.
A jobbik horrorok közé tartoznak, de nincs nagyon használható borító hozzájuk..

Természetesen ráér bármikorra...

Elõre is nagyon köszönöm.
Hali
Mért lennél pofátlan, örülök, hogy rám gondoltál.
Körülnézek, hogy mit tehetek az ügyben.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: att555 - 2012, október 20, 20:53:28
Idézet
Hali
Lehet, hogy könnyelmû ígéretet tettem,  :(  semmi használható képanyagot nem találtam eddig a sorozathoz  :'(

Szia
Ezeket találtam, lehet, hogy segít:
Másvilág - The Others (2000)
http://horrornews.net/39025/film-review-the-others-tv-series-2000/ (http://horrornews.net/39025/film-review-the-others-tv-series-2000/)
http://www.webtvwire.com/watch-the-others-online-season-1-video-streaming-torrent-search/ (http://www.webtvwire.com/watch-the-others-online-season-1-video-streaming-torrent-search/)
http://www.sliceofscifi.com/2008/04/06/the-others-now-on-chiller/ (http://www.sliceofscifi.com/2008/04/06/the-others-now-on-chiller/)
http://www.squidoo.com/theotherstv (http://www.squidoo.com/theotherstv)
http://www.dailyflix.net/index.php?/topic/33450-the-others-2000/ (http://www.dailyflix.net/index.php?/topic/33450-the-others-2000/)
Sok sikert!
Üdv: att555

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, október 24, 17:54:06
Picur 22 kérésére elkészült a - Másvilág - címû sorozat borítója
(sajnos csak ennyire tellett)

(http://kepkezelo.com/images/lgc1oskfewwqvnnunin.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2012, október 25, 00:01:22
att555 kérésére elkészült a - Másvilág - címû sorozat borítója
(sajnos csak ennyire tellett)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/Masvilag_.jpg)

"Csak"? ? ? ? ? ? ?

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, október 25, 12:59:00
Nagyon jól mutat !

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, október 25, 13:25:05
Köszönöm a dicsérõ szavakat.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, október 25, 13:31:26
Nem itt kérték, de természetesen innen is letölthetõ - Bette -

(http://kepkezelo.com/images/xe87oqawxcepxijl14vu.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: att555 - 2012, október 25, 20:35:38
att555 kérésére elkészült a - Másvilág - címû sorozat borítója
(sajnos csak ennyire tellett)

Kedves, egyetlen Csiribácsi!

Nagyon szépen köszönöm a borítót, fõleg picur_22 nevében, mivel én neki szerettem volna segíteni.
A 406-os hozzászólást úgy értelmeztem, hogy a Másvilág címû sorozathoz, nem találtok képeket.
Kedves Csiribácsi!
Újabb kérésem lenne, ha idõd és kedved engedi elkészítenéd nekem a Más-világ sorozat dvd borítóját?
Amit nem tudok biztosra, hogy kötõjellel vagy külön vagy simán egybe írják-e a címét, és, hogy csak egy évad van-e - de ez valószínû.
Elõre is nagyon köszönöm!

Hali
Lehet, hogy könnyelmû ígéretet tettem,  :(  semmi használható képanyagot nem találtam eddig a sorozathoz  :'(

Magam is próbálkoztam ezzel a sorozattal - eredmény ugyanaz.
Úgy tûnik, az egyetlen lehetõség, ha Picur kifényképez a filmbõl egy csomó képet, és elküldi neked.

Old Dzsordzsi

Hát, ... megpróbálom, de garancia nincs rá, mármint a minõségre. Esetleg valami hozzá illõ hangulatú képpel. - Na de amint megvannak a képek jelzem.
Gondoltam utánanézek, és amit találtam, leírtam. Igaziból nem nekem kell a borító, hanem picur_22-nek.
Nagyon szép és minõségi lett, de ez nem újdonság Csiribácsi részérõl.

Üdvözlettel: att555

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: att555 - 2012, október 25, 20:48:27
Sziasztok ismét!

Segítséget szeretnék kérni.
Mivel, vagy hogyan tudnék ilyen "napsugár"-szerü effektust csinálni?
(http://i1118.photobucket.com/albums/k603/att555/Vegyes/laprophetie.jpg)
A betûket is hasonlóra szeretném megcsinálni.
PS-t használok, de bármilyen megoldás érdekelne.

Köszönettel: att555

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: horroricsi - 2012, október 27, 13:12:40
Sziasztok ismét!

Segítséget szeretnék kérni.
Mivel, vagy hogyan tudnék ilyen "napsugár"-szerü effektust csinálni?
(http://i1118.photobucket.com/albums/k603/att555/Vegyes/laprophetie.jpg)
A betûket is hasonlóra szeretném megcsinálni.
PS-t használok, de bármilyen megoldás érdekelne.

Köszönettel: att555

Próbáld így,ha angol PS-ed van:
Filter->Render->Lens Flare
azt hiszem ezzel hasonló "nap" effektet tudsz gyártani,a betûket pedig szerintem maszatolva(smudge tool) ugyanígy meg lehet csinálni

Elnézést,hogy beleugattam,de hátha tudtam segíteni. :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, október 27, 18:43:19
Felkerült a Gyilkos elmék 7.évad (box és normál) tok.
(Az elõzõ 6 évadhoz kapcsolódik)

Box
(http://kepkezelo.com/images/v2gmfwyua4tft7pc7ga0.jpg)

Normal
(http://kepkezelo.com/images/s5o3gf4u6udde4aa5p6y.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, október 29, 16:57:19
Kicsit megkésve de elkészült kanyim kérése is, - Halálos kitérõ 1-5.rész -
(Remélem jó lesz így, hiszen nem tudom, hogy lesz e még folytatása.)

(http://kepkezelo.com/images/33s96lu6r997r1vuqk6k.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/pthqp1y11medzp68ffhx.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/zzcqsw7slity1p3q6.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/glvt53ze3obndrwwmdt.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/s9cc81e4ik40aa6lh4v.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/h9h0uu8w2l1ur0u3e2rv.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2012, október 30, 09:47:56
Nagyon jók lettek, köszönöm!
Ha esetleg  idõd engedi akkor a válaszcsapás (strike back) sorozatnak a 3. évada befejezõdött (tény még csak angolul), és nagyon hálás lennék ha elkészítenéd idõvel, folytatva az 1-2 évadokat.

Valamint a nagy svindli (white collar) sorozathoz én 1 gyülytõi boritót szeretnék ha megoldható..
(nem évadonként, hanem majd vastag tokba beleteszem az egész sorozatot, mert jó sorozat, de nem annyira hogy évadonkénti tokot kapjon )   ;D

Elõre is nagyon köszönöm õket, és persze ráérnek bármikorra..

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, október 31, 08:34:30
Sokak kérésére, elkészült a - Válaszcsapás - harmadik évada

(http://kepkezelo.com/images/a42jwnm528o8igziin2.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, október 31, 10:25:39
Hello!Ha lesz rá idõd és sorrakerülök akkor mekérnélek téged hogy készísd el nekem lécci a Mániákus zsaru 1.-2.-3. részét.Nagyon szépen megköszönöm elõre is a munkádat. ;)
1 rész:http://www.port.hu/maniakus_zsaru_maniac_cop/pls/fi/films.film_page?i_film_id=129145
2. rész:http://www.port.hu/maniakus_zsaru_2._maniac_cop_2/pls/fi/films.film_page?i_film_id=61775
3. rész:http://www.hotdog.hu/vagohid/klasszikusok/maniac-cop-3-a-hallgatas-jelvenye-1993

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: tibike13 - 2012, október 31, 16:54:17
köszönöm a válaszcsapás 3 boritot

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, november 05, 18:01:37
Klotildka kérései  - Az angyali Audrey Hepburn - és a - Tavasz Rómában -

(http://kepkezelo.com/images/ka7exldog850t47vb09.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/4nmel4hltjh22ng3eyhe.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: laszlo57 - 2012, november 05, 19:00:09
Ez a kedves Klotildka Film-múzeumot akar csinálni?  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, november 05, 23:07:55
Ezt is Klotildka kérte - A nagy dinóvándorlás -

(http://kepkezelo.com/images/c2icp2ctnc5m64c97rcn.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2012, november 05, 23:23:34
Ez a kedves Klotildka Film-múzeumot akar csinálni?  ;D
Valószínûleg egyszerûen csak nagy régi-film rajongó.
A készlete azonban figyelemre méltó mennyiségû lehet. Legalábbis abból ítélve, amit mostanában a borítókészítõk topikjában látok. Az én listámról pedig még nem is beszéltem...  ;D
A magam részérõl szívesen foglalkozom ezekkel a borítókkal, mert általában elég nagy kihívást jelentenek. Különösen a 30-as, 40-es évek béliek. Ahogy elnézem, ezzel a többiek is így lehetnek.  ;)

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: laszlo57 - 2012, november 06, 05:51:52

Szerintem az MGM-Paramount Pictures-Universal Pictures és a Columbia Pictures archívumában nincs ennyi film.... ;D ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, november 07, 17:10:19
Kérésre elkészült a - Mániákus zsaru - 1-3 rész borítói

1 rész
(http://kepkezelo.com/images/qtqfnhwgmo8x0fwvj5.jpg)

2 rész
(http://kepkezelo.com/images/61mq4pdpzrgp032i8mkb.jpg)

3 rész
(http://kepkezelo.com/images/e4fzrox72838ivbjlj66.jpg)

és a trilógia
(http://kepkezelo.com/images/4wf71ukqydc6uts77m.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, november 19, 17:56:47
Sokak kérésére elkészült az - Így jártam anyátokkal - (1-7 évad) címû sorozat

(http://kepkezelo.com/images/n0y0o5ry62qjt6iatgy.jpg)

1 évad
(http://kepkezelo.com/images/45743eq9uzheho4ngeyt.jpg)

2 évad
(http://kepkezelo.com/images/ystoecl4cam0tciaj9ku.jpg)

3 évad
(http://kepkezelo.com/images/h3kgbjltphlyf915fo.jpg)

4 évad
(http://kepkezelo.com/images/ywf7ig7c7eutzc7d676x.jpg)

5 évad
(http://kepkezelo.com/images/n3433x162q4143xk88.jpg)

6 évad
(http://kepkezelo.com/images/bj16bznpy8ywi00g2zcf.jpg)

7 évad
(http://kepkezelo.com/images/epa7v54jnzry3lkrdo.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, november 23, 22:23:42
att555 kérésére elkészült a - Másvilág - címû sorozat borítója
(sajnos csak ennyire tellett)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/Masvilag_.jpg)

Kedves Csiribácsi!
Nagyon köszönöm a szuper borítót - tényleg én kértem, csak nem igazán sikerült képeket kiszednem a filmbõl megfelelõ minõségben, aztán meg láttam, hogy gondok vannak a gépeddel, és nem akartam zavarogni. Most meg jól elutaztam, ezért csak most tudom megköszönni neked a remek munkát.  :)
Nagyon köszönöm neked és a segítõnek is!  ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, november 23, 23:47:52
Nagyon szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, november 24, 12:29:19
Mindjárt lenne is egy kérésem - ha már hazajöttem  ;D - A Gyûrûk ura bõvített (2dvd-s) változatához szeretnék nagyon egy gerinces 3 részes borítót kérni (2 dvd van egy dobozban) - tudom, hogy van fent sok, de nem gerinces a legtöbb, és én teljesen beleszerettem a gerincesekbe, egyet igaz találtam ami gerinces, de nem nagyon tetszik, olyan fakó kicsit. Valami szép színeset szeretnék, ha idõd és kedved engedi.

A másik a Hõs legendája - szintén 2 dvd-s 3 dobozba van jelenleg, de végül is ez jó lenne 6 db egy dvd-s dobozba i, gerincesen. Ha neked ez jobban megfelel szívesen átrakom. Természetesen ha van kedved és idõd foglalkozni velük!

Elõre is köszönöm, ha foglalkozol vele.
Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, november 24, 14:02:11

Szerintem a korral jár, de nem igazán értem.

Gyûrûk ura -3 normál tok a teljes garnitúra-
Hõs legendája -6 normál tokba a két évad-

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, november 24, 21:10:39
Szia Csiribácsi http://46.105.113.228/pictures/2011/0205/1b7a4d4673eaec0e2560aaec2232dda5/px150101514391.jpg:)Lenne egy nagy nagy kérésem.Mégpedig sorozatokat szeretnék kérni apránként ha nem gond.

1.Katts és kutyája(Katts and Dog):
http://www.port.hu/katts_es_kutyaja_katts_and_dog/pls/fi/films.film_page?i_film_id=40502
Kép:http://media.port-network.com/picture/instance_2/32914_2.jpg
2.Nehéz napok a Föld nevû bolygón(Hard Time on Planet Earth):
http://port.hu/nehez_napok_egy_fold_nevu_bolygon_hard_time_on_planet_earth/pls/fi/films.film_page?i_film_id=32242&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=1
Video:http://www.youtube.com/watch?v=3iTM7jZAN3I
3.Dempsey és Makepeace:
http://www.port.hu/dempsey-es-makepeace-dempsey-&-makepeace/pls/fi/films.film_page?i_film_id=41173
Kép:http://46.105.113.228/pictures/2011/0205/1b7a4d4673eaec0e2560aaec2232dda5/px150101514391.jpg
4.Két férfi egy eset(Ein Fall für zwei):
http://www.port.hu/ket_ferfi_egy_eset_ein_fall_fur_zwei/pls/fi/films.film_page?i_film_id=81391
Kép:http://m.cdn.blog.hu/zo/zolivagyok/image/Ein-Fall-fuer-Zwei-Vol-1.jpg
Video:http://www.youtube.com/watch?v=4WHIP-vtQf0
5.Jolly Joker NSZK filmsorozat:
-http://indavideo.hu/video/Jolly_Joker_-_Jolly_Joker_1991-1992_-_reszlet
-http://g40.picoodle.com/ltd/img40/2/3/2/eiko/f_1m_af05b16.jpg
-http://www.port.hu/jolly_joker/pls/fi/films.film_page?i_film_id=5787
-http://www.imdb.com/title/tt0096622/
6.Az utolsó lovag(Sidekicks)
Video:http://www.youtube.com/watch?v=0P1fhK9wcfo
http://www.whosdatedwho.com/tpx_691383/sidekicks/
http://hungarian.imdb.com/title/tt0090519/

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2012, november 24, 22:12:15

Küldök neked gatyamadzagot, hogy jól fel tudd kötni...  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: laszlo57 - 2012, november 25, 05:36:22

Maradt még borító nélküli film ezen a világon??? ;D :D ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, november 25, 08:22:50

Megköszönöm elõre is a munkásságodat. ;)Csak nyugodtan csináld nem sürgetlek amikor van idõd és amikor sorra kerülök elkészülget. :)

Üdv Csiribácsi!

Küldök neked gatyamadzagot, hogy jól fel tudd kötni...  ;D

Maradt még borító nélküli film ezen a világon??? ;D :D ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, november 26, 14:19:16
1.Katts és kutyája(Katts and Dog):
hány évad?
epizódlista (magyar)
rövid tartalom (legalább 8-10 mondat)

2.Nehéz napok a Föld nevû bolygón(Hard Time on Planet Earth):
hány évad?
epizódlista (magyar)
rövid tartalom (legalább 8-10 mondat)

3.Dempsey és Makepeace:
hány évad?
epizódlista (magyar)
rövid tartalom (legalább 8-10 mondat)

4.Két férfi egy eset(Ein Fall für zwei):
hány évad?
epizódlista (magyar)
rövid tartalom (legalább 8-10 mondat)+

5.Jolly Joker NSZK filmsorozat:
hány évad?
epizódlista (magyar)
rövid tartalom (legalább 8-10 mondat)

6.Az utolsó lovag(Sidekicks)
hány évad?
epizódlista (magyar)
rövid tartalom (legalább 8-10 mondat)

Tudom, hogy én csak készítem, de azért ez a segítség igazán jól jönne, nem is beszélve néhány jó minõségû képrõl.
Nagyon régi sorozatok, és néhányhoz igazi leírást se találtam (magyarul). A port.hu leírás igen szegényes.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, november 27, 02:48:23
Mindjárt lenne is egy kérésem - ha már hazajöttem  ;D - A Gyûrûk ura bõvített (2dvd-s) változatához szeretnék nagyon egy gerinces 3 részes borítót kérni (2 dvd van egy dobozban) - tudom, hogy van fent sok, de nem gerinces a legtöbb, és én teljesen beleszerettem a gerincesekbe, egyet igaz találtam ami gerinces, de nem nagyon tetszik, olyan fakó kicsit. Valami szép színeset szeretnék, ha idõd és kedved engedi.

A másik a Hõs legendája - szintén 2 dvd-s 3 dobozba van jelenleg, de végül is ez jó lenne 6 db egy dvd-s dobozba i, gerincesen. Ha neked ez jobban megfelel szívesen átrakom. Természetesen ha van kedved és idõd foglalkozni velük!

Elõre is köszönöm, ha foglalkozol vele.
Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj.

Hali

Szerintem a korral jár, de nem igazán értem.

Gyûrûk ura -3 normál tok a teljes garnitúra-
Hõs legendája -6 normál tokba a két évad-

Bocs, hogy nem voltam érthetõ!
 A Gyûrûk ura bõvített változat - ezért egy-egy rész 2 dvd-n van rajta, de az egész 3 db. 2dvd-s tokban van elhelyezve - ennek szeretnék gerinces borítót, ami 3 normál dvd tok tulajdonképpen.

A Hõs legendája 1. évad összesen 6 dvd-n van.
http://www.xpress.hu/xp/prod.asp?PID=12715&VID=066-213118110-87064622306471836 (http://www.xpress.hu/xp/prod.asp?PID=12715&VID=066-213118110-87064622306471836)
1. dvd -  1- 4. rész
2. dvd -  5- 8. rész
3. dvd -  9-12. rész
4. dvd -13-16. rész
5. dvd -17-20. rész
6. dvd -21-22. rész
Ezek jelenleg szintén 2 dvd-s tokban vannak belerakva (ezért írtam, hogy 3 normál tok) - de egyesekbe is áttehetõk amennyiben úgy készíted el a borítót nekik.

A lényeg az lenne, hogy gerinces képpel legyenek, mert teljesen oda vagyok tõlük, és a kedvenc filmjeimhez szeretnék ilyeneket kérni. Gondolom nem vagyok egyedül evvel, mert elég sok ismerõsöm cseréli le ilyenre ha van.

Remélem most érthetõbb voltam.  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, december 01, 17:00:07
Rendben van össze szedek pár képet meg infókat. ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, december 05, 16:58:49
Nem itt kérték de ide is felkerül - A nyugodt férfi -

(http://kepkezelo.com/images/zlploe7p7swyg3lh5lf4.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, december 05, 19:13:33
Picur_22 kérésére - A hõs legendája (1-2 évad) -
(remélem erre gondoltál, és jó lessz igy)

(http://kepkezelo.com/images/haidzfvopr2ouglrzpds.png)

1 évad 1
(http://kepkezelo.com/images/ael9r568fqfab5lrps37.png)

1 évad 2
(http://kepkezelo.com/images/5v0mld91oybzajk5nut.png)

1 évad 3
(http://kepkezelo.com/images/oegd95yrk5dshctzr1sk.png)

2 évad 1
(http://kepkezelo.com/images/bwtbpbpouqkzj2o37w99.png)

2 évad 2
(http://kepkezelo.com/images/72r548itttlm0if3ptbl.png)

2 évad 3
(http://kepkezelo.com/images/j68hq0rbxn4dlym1gdrf.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, december 06, 10:41:19
Ez a kedves rokon legyen veletek!

(http://csiribacsi.com/unnep/miku.gif)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2012, december 09, 22:47:15
Picur_22 kérésére - A hõs legendája (1-2 évad) -
(remélem erre gondoltál, és jó lessz igy)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/hoslegendaja.png)

Tökéletes! Nagyon-nagyon köszönöm!  :-*
Nekem máris hozott a Mikulás valamit - remélem neked is sok mindent, én sajna csoki helyett csak a hálámat, és köszönetemet adhatom - de azt tiszta szívembõl  ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip30 - 2012, december 10, 12:06:28
-Katts és kutyája:( Évad nélküli)
Összes epizód:http://port.hu/katts_es_kutyaja_katts_and_dog/pls/fi/films.episode_list?i_film_id=40502&i_city_id=3372&i_county_id=-1
Tartalom:
Az elbûvölõ családi sorozat fõszereplõi Hank Katts rendõrnyomozó és kutyája, Rinty, akik együtt veszik fel a harcot a bûnözõk ellen.
-Nehéz napok a Föld nevû bolygón(Hard Time on Planet Earth):
http://hu.wikipedia.org/wiki/Walt_Disney_bemutatja
-Összes epizódcím:http://www.port.hu/nehez_napok_egy_fold_nevu_bolygon_hard_time_on_planet_earth/pls/fi/films.episode_list?i_film_id=32242&i_season=-1
-Tartalom: távoli bolyó szülötte. Saját hazájában rettenthetetlen harcos, elsõrangú katona, számtalan csillagközi csata ünnepelt hõse. Harci sikerei azonban nemcsak honfitársai rajongását, de sokak irigykedését is maga után vonja. Az uralkodó elit szemében szálka a hõsként ünnepelt Jesse, így nem csoda ha minél hamarabb meg akarnak szabadulni tõle. Így kerül Jesse a Földre...
-Két férfi egy eset(Ein Fall für zwei):32 részes színes, NSZK krimisorozat, 45 perc, 1981
Szereplõk: Claus Theo Gärtner, Paul Frielinghaus, Renate Kohn, Rainer Hunold, Günter Strack, Mathias Herrmann, Caroline Grothgar
Tartalom: A Frankfurtban játszódó történetnek két állandó fõszereplõje van, a forrófejû magánnyomozó, Josef Matula (Claus Theo Gärtner), aki általában egy letartóztatott ártatlanságát próbálja bizonyítani, és társa, egy államügyész.
KÉPEK:
http://www.femina.hu/vilagsztar/nemet_krimik/matula5.jpg
-Jolly Joker NSZK filmsorozat:21 részes
Tartalom:A film egy nagyon laza pasiról szól aki különféle küldetéseket hajt végre.Gazdag nagybátyja van és James Bond féle stilusú film.21 rész készült belõle.Szép tájak szép nõk és kaland.
-Az utolsó lovag(Sidekicks):22részes
-://www.whosdatedwho.com/tpx_691383/sidekicks/
-http://hungarian.imdb.com/title/tt0090519/episodes?season=1

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, december 12, 16:35:16
Hali!

Tudom, hogy nem szokás itt ilyesmit kérni, de valaki nem tudna egy Encor meghívót küldeni nekem.
1000 hála érte.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: fero68 - 2012, december 12, 17:15:30
Hali!

Tudom, hogy nem szokás itt ilyesmit kérni, de valaki nem tudna egy Encor meghívót küldeni nekem.
1000 hála érte.

Csiribácsi

Hello!

Nekem van meghívóm és szivesen elküldöm neked!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: steelheart66 - 2012, december 12, 21:43:42
Hali!

Tudom, hogy nem szokás itt ilyesmit kérni, de valaki nem tudna egy Encor meghívót küldeni nekem.
1000 hála érte.

Csiribácsi

Szia!

Tudok küldeni meghívót. Az ncore-ra gondoltál ugye,

Üdv, Steelheart66

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2012, december 13, 12:15:50
Mindenkinek köszönöm a segítséget.  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, január 07, 13:33:54
Sokak kérésére, elkészült az - Így jártam anyátokkal - normál tokra is.
(http://kepkezelo.com/images/52kdv9ebji3hwrs3emfl.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2013, február 11, 23:48:35
Kedves Csiribácsi!

Csak érdeklõdnék, hogy a Gyûrûk ura bõvített kiadás gerincesébõl várható-e, hogy lesz valami?
Elõre is köszi a választ!
Üdv:

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, február 14, 20:33:52
Ezek a borítók, mostanában készültek

Bújj-bújj zöld ág
(http://kepkezelo.com/images/sopwwx9o2xkjbmtk5a1e.png)

Bújj-bújj zöld ág 2
(http://kepkezelo.com/images/uj1vt0vb7v3w1w8gij.png)

Csingiling a szárnyak titka
(http://kepkezelo.com/images/tjee4dt1mq2h5wcm9e.png)

A palota
(http://kepkezelo.com/images/d1io0s9vegrum34i4oj.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, február 14, 20:36:36
Kedves Csiribácsi!

Csak érdeklõdnék, hogy a Gyûrûk ura bõvített kiadás gerincesébõl várható-e, hogy lesz valami?
Elõre is köszi a választ!
Üdv:
Hali

Szerintem elõbb-utóbb elkészülök vele.
(de ha valaki elõbb elkészíti, biztos, hogy nem veszem zokon)

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, február 22, 18:02:16
Picur_22 kérésére elkészült, A gyűrűk ura gerinces változata
(remélem erre gondoltál)

(http://kepkezelo.com/images/lgem7i67opa8enqm1hwl.png)

A Gyűrűk Ura: A gyűrű szövetsége
(http://kepkezelo.com/images/7qgp42y84w8rkei9g56.png)

A Gyűrűk Ura: A két torony
(http://kepkezelo.com/images/r8t41ridgrbu4xhk601.png)

A Gyűrűk Ura: A király visszatér
(http://kepkezelo.com/images/skuapwunmolcg0tqzb.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Szalacsi Dezsõ - 2013, február 23, 08:54:07
Nagyon jó lett a Gyûrûk Ura.  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Atosz24 - 2013, február 23, 11:53:28
Tényleg nagyon jó!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, február 23, 12:56:18
Ehhez szoktatott hozzá minket.

Nem szórja naponta a borítókat, de amit kiad a kezébõl, az nem csak jó és szép, hanem többségében még mûvészi is. Mint például A gyûrûk ura..

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, február 23, 14:19:38
Mindenkinek, köszönöm a dicséretet.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: tibike13 - 2013, február 24, 18:34:41
Kedves Csiribácsi !
Szükségem volna egy gyüjtõ dvd boritóra és peddig a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó 3 évad boritóját kérném és ezért fordultam hozzád mert az elsõ két évad boritóját is te készitetted és ez fenn van az CC oldalon..... leszel szives ugyanarra a’’ mintára ’’késziteni, hogy találjon az elsõ kettõ évaddal....elõre is köszönöm...

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, február 24, 19:09:52
Kedves Csiribácsi !
Szükségem volna egy gyüjtõ dvd boritóra és peddig a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó 3 évad boritóját kérném és ezért fordultam hozzád mert az elsõ két évad boritóját is te készitetted és ez fenn van az CC oldalon..... leszel szives ugyanarra a’’ mintára ’’késziteni, hogy találjon az elsõ kettõ évaddal....elõre is köszönöm...

Hali!

Hát, azt hiszem erre sokat kell várni, mert nincs meg az alap, :'( egyszerûen elveszett az utolsó winyó leállásnál, semmi sem maradt ebbõl a sorozatból, de megpróbálom összehozni.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: tibike13 - 2013, február 25, 05:49:01
miben segitsek?? epizodlista vagy esetleg az elsõ két rész boritoját küldjem el ??

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, február 25, 15:43:33
miben segitsek?? epizodlista vagy esetleg az elsõ két rész boritoját küldjem el ??

Az epizódlista valamint az évad rövid leírása jól jönne.
A jpg borítók megvannak jó minõségben, de hát az nem a psd.
  :'(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: F.Miki - 2013, március 05, 15:15:26
Kedves Csiribácsi!
A Két pasi meg egy kicsi címû sorozat 9. évadjához szeretnék kérni Tõled egy korongot és egy borítót.
Elõre is köszönöm segítségedet!

Üdv
F.Miki

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: tibike13 - 2013, március 29, 18:18:07
köszönöm  szépen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, április 09, 22:02:27
Hali!

Tudom, hogy pofátlanság, de nincs valaki aki tudna segíteni angol fordításban.
Három, évad összefoglalót kéne lefordítani. (összesen egy a4 lap).

Elõre is 1000 hála ha volna jelentkezõ

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip32 - 2013, április 21, 18:54:06
Kedves Csiribácsi!

Az én borító kérésemre mikor lesz idõd?Nem sürgetés csak kérdezem :)

-Katts és kutyája:( Évad nélküli)
Összes epizód:http://port.hu/katts_es_kutyaja_katts_and_dog/pls/fi/films.episode_list?i_film_id=40502&i_city_id=3372&i_county_id=-1
Tartalom:
Az elbûvölõ családi sorozat fõszereplõi Hank Katts rendõrnyomozó és kutyája, Rinty, akik együtt veszik fel a harcot a bûnözõk ellen.
-Nehéz napok a Föld nevû bolygón(Hard Time on Planet Earth):
http://hu.wikipedia.org/wiki/Walt_Disney_bemutatja
-Összes epizódcím:http://www.port.hu/nehez_napok_egy_fold_nevu_bolygon_hard_time_on_planet_earth/pls/fi/films.episode_list?i_film_id=32242&i_season=-1
-Tartalom: távoli bolyó szülötte. Saját hazájában rettenthetetlen harcos, elsõrangú katona, számtalan csillagközi csata ünnepelt hõse. Harci sikerei azonban nemcsak honfitársai rajongását, de sokak irigykedését is maga után vonja. Az uralkodó elit szemében szálka a hõsként ünnepelt Jesse, így nem csoda ha minél hamarabb meg akarnak szabadulni tõle. Így kerül Jesse a Földre...
-Két férfi egy eset(Ein Fall für zwei):32 részes színes, NSZK krimisorozat, 45 perc, 1981
Szereplõk: Claus Theo Gärtner, Paul Frielinghaus, Renate Kohn, Rainer Hunold, Günter Strack, Mathias Herrmann, Caroline Grothgar
Tartalom: A Frankfurtban játszódó történetnek két állandó fõszereplõje van, a forrófejû magánnyomozó, Josef Matula (Claus Theo Gärtner), aki általában egy letartóztatott ártatlanságát próbálja bizonyítani, és társa, egy államügyész.
KÉPEK:
http://www.femina.hu/vilagsztar/nemet_krimik/matula5.jpg
-Jolly Joker NSZK filmsorozat:21 részes
Tartalom:A film egy nagyon laza pasiról szól aki különféle küldetéseket hajt végre.Gazdag nagybátyja van és James Bond féle stilusú film.21 rész készült belõle.Szép tájak szép nõk és kaland.
-Az utolsó lovag(Sidekicks):22részes
-://www.whosdatedwho.com/tpx_691383/sidekicks/
-http://hungarian.imdb.com/title/tt0090519/episodes?season=1

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, április 23, 10:40:14
Kedves Csiribácsi!

Az én borító kérésemre mikor lesz idõd?Nem sürgetés csak kérdezem :)

Hali
Õszintén bevallom, el is felejtettem. De utána nézek mit tudok összehozni.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, április 24, 18:40:43
Kedves Csiribácsi!

Az én borító kérésemre mikor lesz idõd?Nem sürgetés csak kérdezem :)

Hali
Õszintén bevallom, el is felejtettem. De utána nézek mit tudok összehozni.

Azt hiszem, feladom  :'(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: tatko1979 - 2013, április 24, 19:08:01
Bocs, hogy beleszólok de minek a boritók, ha ezek a sorozatok semmilyen formában nem jelentek meg eddig sehol sem. Még az amazonon sem találni egyiket sem vhs-en sem.  Azt meg nem hiszem el, hogy annak idején felszedted az összes részt mindhez a tv-bõl.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: att555 - 2013, április 24, 19:45:42
(http://i1118.photobucket.com/albums/k603/att555/Vegyes/HardTimeonPlanetEarth_zpsecd087d2.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: tatko1979 - 2013, április 24, 20:34:01
(http://i1118.photobucket.com/albums/k603/att555/Vegyes/HardTimeonPlanetEarth_zpsecd087d2.jpg)

Ember ha találsz egy összedákolt képet, akkor az már megjelent szerinted. Ez csak egy készitett kép, vagy szerinted a dvd video alul az úgy van az erederi boritókon.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, április 25, 01:54:12
Az alábbi DVD-borítót bárki minõsítheti összetákoltnak - ízlés kérdése. Az viszont tény, hogy a "Nehéz napok egy Föld nevû bolygón" c. TV-sorozatot itt kínálják letöltésre: http://grahamykqa.deviantart.com/journal/Downloadable-Hard-Time-on-Planet-Earth-Movie-285461555 (http://grahamykqa.deviantart.com/journal/Downloadable-Hard-Time-on-Planet-Earth-Movie-285461555) Ugyanitt látható a borító is, aminek a vitatott kép a címlapja. Szóval nem "csak egy kép".
Az már más kérdés, hogy lehet-e a filmhez magyar feliratot találni. Szinkront pedig szinte bizonyosan nem.
Miután ma már nem ritkaság, még az is lehet, hogy Polip eredeti nyelven nézi-érti.

Az sem igaz egészen, hogy sehol, semmilyen formában nem jelent meg a sorozat. Az Egyesült Államokban 1989-ben, Nagy Britanniában pedig 1990-ben jelentette meg a CBS DVD kiadványként. http://www.scifi-movies.com/english/short-0001069-hard-time-on-planet-earth-1989.htm (http://www.scifi-movies.com/english/short-0001069-hard-time-on-planet-earth-1989.htm) A borító ott is ugyanaz.

Itt is eladásra kínálják (kínálták?) ezt a DVD-t: http://www.fromfilmitcame.com/tv-shows-on-dvd/hard-time-on-planet-earth-complete-series.html (http://www.fromfilmitcame.com/tv-shows-on-dvd/hard-time-on-planet-earth-complete-series.html)

Szóval csak óvatosan a megalapozatlan kritikákkal...  :-[

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: tatko1979 - 2013, április 25, 15:08:05
Nem fogok feleselni senkivel, de ilyen oldalakon amit veszel az általában otthon videóról felvett valami, hidd el már van tapasztalatom benne. A boritó is csak készitetett. Én már évek óta hajtom az amazonon, ott pedig van jópár ismerõs akiktõl veszem a filmeket beléértve usa és angliából, ezek az emberek dvd, bluray és cd-ket árulnak, és ha õk azt mondják hogy nem jelent meg akkor az tuti nem jelent meg eredetiben.
Ilyen oldalakat én is betudok linkelni, de átutalod a pénzt aztán várhatod a filmet. Ilyen oldalakon minden megtalálható furcsa módon, csak soha nem fog megérkezni a várt film.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: att555 - 2013, április 25, 17:37:47

Ember ha találsz egy összedákolt képet, akkor az már megjelent szerinted. Ez csak egy készitett kép, vagy szerinted a dvd video alul az úgy van az erederi boritókon.

Azért tettem fel a képet, mert írtátok, hogy nem találtatok semmit, gondoltam segítségetekre lesz.
Csupán ennyi volt a célom.
Az, hogy megjelent-e vagy sem valamilyen formában az teljesen mellékes, mivel én azt feltételezem, hogy ha valaki kér egy borítót, azért kéri, mert szüksége van rá.
Mellesleg a szóban forgó kép nem dákolmány, hanem tákolmány.

Csak nyugalom gyerekek, nyugalom...

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, április 25, 17:53:41
Nem fogok feleselni senkivel, de ilyen oldalakon amit veszel az általában otthon videóról felvett valami, hidd el már van tapasztalatom benne. A boritó is csak készitetett. Én már évek óta hajtom az amazonon, ott pedig van jópár ismerõs akiktõl veszem a filmeket beléértve usa és angliából, ezek az emberek dvd, bluray és cd-ket árulnak, és ha õk azt mondják hogy nem jelent meg akkor az tuti nem jelent meg eredetiben.
Ilyen oldalakat én is betudok linkelni, de átutalod a pénzt aztán várhatod a filmet. Ilyen oldalakon minden megtalálható furcsa módon, csak soha nem fog megérkezni a várt film.
Szia Tatko!

Se okom, se jogom kételkedni a tapasztalataid alapján megfogalmazott véleményedben. Már csak azért sem, mert az én tapasztalatom ezen a téren egészen pontosan - nulla.

Viszont nem is ezt vitattam. Mindössze arról volt (van) szó, hogy két állítást ütköztettem.
A tiédet: ...ezek a sorozatok semmilyen formában nem jelentek meg eddig sehol sem..., az enyémmel: legalábbis a Nehéz napok egy Föld nevû bolygón  c. tévésorozatot (nyilván nem magyarul) a CBS az Egyesült Államokban 1989-ben, Nagy Britanniában pedig 1990-ben megjelentette DVD kiadványként.
Természetesen a hivatkozott honlapon olvasható információ helytállóságát se pro, se kontra nem tudom ellenõrizni.

Szép napot neked!  :D

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, április 25, 17:55:51
Szia Att!
Idézet
...Mellesleg a szóban forgó kép nem dákolmány, hanem tákolmány...

Tudod mi az a dákolmány? Hát az, amikor én nekiállok rexezni, és löködöm a golyókat mindenhova, csak nem a lukakba. Legfeljebb a gombára...   ;D

Old Dzsordzsi

U.i.
Bocs Csiribácsi! Részemrõl az offolás befejezve.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: att555 - 2013, április 25, 19:06:23
Tudod mi az a dákolmány? Hát az, amikor én nekiállok rexezni, és löködöm a golyókat mindenhova, csak nem a lukakba. Legfeljebb a gombára...   ;D
Eddig azt hittem, hogy mindent tudok... ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: A57L - 2013, április 26, 03:35:33
Üdv Csiribácsi!Szeretném kérni az NCIS 9 évad borítóját.Fontos lenne,már sok helyen kértem,de semmi.Elõre is köszönöm.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, április 26, 09:32:25
Hali srácok, barátok, sorstársak, készítõk

Én csak azt írtam, hogy feladom a kért borítók készítését.
(Katts és kutyája, Nehéz napok egy Föld nevû bolygón, Két férfi egy eset, Jolly Joker, Az utolsó lovag)
A leírtakban nem az motivál, hogy megjelent-e, hanem az, hogy igazából nincs hozzá kép, szöveg anyag.
Tudom, akinek szüksége van a borítóra, az úgy gondolja, hogy van a neten elég kép hozzá, de arra nem gondol, hogy az milyen minõség.
Egy sorozatnál szerintem az epizódcímek szükségesek, (nekem az 1, 2, 3, stb. nem kielégítõ), és nem is beszélve az rövid tartalomról, ahol az, hogy egy emberrõl szól, és izgalmas nem igazán megfelelõ. A fenti sorozatokkal így is próbálkozom, de mivel nem is ismerem õket, elégé nehezen boldogulok. Azon kívül, már többször leírtam, hogy nem beszélek nyelveket, így sokkal nehezebben haladok olyan munkákkal, amihez szinte 0 a magyarnyelvû anyag.
Nem akartam vitát generálni, csak elkeseredtem, hogy nem tudom megoldani a kérést.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2013, május 12, 18:18:51
Picur_22 kérésére elkészült, A gyûrûk ura gerinces változata
(remélem erre gondoltál)

(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyurukura.png)

A Gyûrûk Ura: A gyûrû szövetsége
(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyuruk1.png)

A Gyûrûk Ura: A két torony
(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyuruk2.png)

A Gyûrûk Ura: A király visszatér
(http://csiribacsi.com/alapkepek/gyuruk3.png)

Kedves Csiribácsi!

Nagyon köszönöm a borítókat! Igen erre gondoltam!

Elnézést, hogy csak most, de eddig sajna nem tudtam magán-okokból erre járni (nagy bánatomra :(  )

Gondolom sokak nevében írom, hogy nagyon elszomorodtam, amiért nem akarsz többet kérésre készíteni.  :'(
Kérlek gondold át újra - végül is ha nincs anyag - nincs borító és kész - ezt mindenkinek tudomásul kellene venni, és nem neked kellene ezen izgatni magad. Persze, ha maradsz a döntésednél, akkor kénytelenek leszünk tudomásul venni. De nekem a polcom díszei az általad készített borítók, és gondolom még sokan vannak így evvel. Ezt kérlek a végleges döntésedkor figyelembe venni :) .
Sorolhatnák még hosszan érveket, de nem nagyon szeretek írogatni, és remélem még sokan csatlakoznak hozzám, nekik is hagynák témát!  ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2013, május 13, 06:44:16
Én nem pont így értelmeztem Csiribácsi bejegyzését..
Szerintem õ csak arra a 3-4 borítóra értette, amikbõl magyarul szinte semmi anyag sincsen és még külföldiül is csak hobby borítókat lelni hozzájuk, normális(felhasználható) képek nélkül.

Én is remélem hogy tényleg nem a kérések beszüntetésére gondolt. Nagy ritkaság az olyan készítõ aki ilyen magas fokon tud borítókat készíteni és hajlandó kéréseket is befogadni és nem csak azokkal foglalkozik ami õt érdeklik.
Nekem már több kérésemet elkészítette és mind ott figyel a polcomon és még1x köszönöm õket !

Más oldalakon bevett szokás hogy kéréseket csak úgy lehet leadni ha mellé bemásolnak egy linket is ami a tartalomhoz-sorozat címekhez vezet. (port.hu, imdb, wiki, rajongói oldal, stb) Legalábbis ez a minimális feltétele a benyújtásnak. Tessék itt is bevezetni, ezáltal a teljesíthetetlen kéréseket ellehet kerülni. (elvégre ha õ sem talál hozzá magyar tartalmat, akkor miért várná hogy majd a készítõ még azért is kutakodni fog õ helyette?)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, május 13, 15:45:12
Üdv mindenkinek!

Elõször is köszönöm a biztató írásokat, amiket itt, és privátban is kaptam.
Valóban nem szeretném beszüntetni a kérések teljesítését, és természetesen, ha tudok, segítek és készítek is borítókat, címkéket. Azt viszont tudnotok kell, hogy jelenleg kevés az idõm, viszont amint az oldalam teljesen rendben lesz, újra belehúzok.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2013, május 19, 14:12:16
Szia Csiribácsi.

Tudom hogy mostanában elfoglalt vagy és kevesebb az idõd, szóval ráér bõven ezek elkészítése bármikorra.

A Family Guy-hoz anno készítettél egy egyen sorozatot, én a másik hasonló sorozathoz az American dad-hez szeretnék kérni egy hasonló kollekciót. (külön jó lenne ha a címét meghagynád eredetiül mint a family guy-nál, de ha amerikai fater lesz belõle az is ok persze)

A másik amit szeretnék kérni az a : Egy rém rendes család. Ezt is hasonlóan évados kiszerelésben szeretném.

Bõven ráérnek, és elõre is nagyon köszönöm õket.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, május 21, 10:31:46
külön jó lenne ha a címét meghagynád, de ha amerikai fater lesz belõle az is ok persze

Hali

Szerintem Dzsordzsi a fejemet venné, ha nem magyar címmel készíteném el.

 ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, május 21, 15:45:49
külön jó lenne ha a címét meghagynád, de ha amerikai fater lesz belõle az is ok persze

Hali

Szerintem Dzsordzsi a fejemet venné, ha nem magyar címmel készíteném el.

 ;D
A te fejedet tuti nem szedném le Csiribácsi (igaz, másokét sem). Viszont az is biztos, hogy nem engedném ki az oldalra a borítót - még a tiédet sem. Ráadásul a cím nem csak magyar kell legyen, hanem a hivatalos magyar (magyar wikipédia; port.hu; vagy a forgalmazott DVD-n levõ [alias gyári]).
Mindezek híján lehet vagy az eredeti, vagy szabad a gazda (saját fordítás). Természetesen a hivatalos cím megjelenésekor töröljük ez utóbbiakat. Legalábbis igyekszünk...  :)

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2013, május 21, 19:40:07
Értettem, de egy próbát megért. :)
Elõre is köszönöm ha majd idõt szánsz rájuk.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, május 22, 19:04:36
Értettem, de egy próbát megért. :)
Elõre is köszönöm ha majd idõt szánsz rájuk.
Hali!

Epizódlistát, és évad ismertetõt nem tudsz valahol? (magyart)

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2013, május 23, 18:45:31
Évad ismertetõket még angolul se találtam rendesen, mert mindenütt a részek tartalmait akarják felsorolni. (az egész sorozaté létezik amit pl a port.hu-n is meglelni)
Epizód listát magyarul nem találtam de lefordítom õket és még a héten átküldöm.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, május 24, 10:56:41
Évad ismertetõket még angolul se találtam rendesen, mert mindenütt a részek tartalmait akarják felsorolni. (az egész sorozaté létezik amit pl a port.hu-n is meglelni)
Epizód listát magyarul nem találtam de lefordítom õket és még a héten átküldöm.
1000 hála érte

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: biro.gergo - 2013, május 28, 12:35:59
Szia Csiribácsi!

Azzal a kéréssel fordulnék hozzád, hogy nem-e tudnál nekem a South Park-16. évadjához egy DVD-borítót készíteni?

Többször kértem már a borító kéréseknél, de senki nem csinálta meg. Segítségedet köszönöm.

Üdv: Gergõ

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, május 29, 18:25:53
Szia Csiribácsi!

Azzal a kéréssel fordulnék hozzád, hogy nem-e tudnál nekem a South Park-16. évadjához egy DVD-borítót készíteni?

Többször kértem már a borító kéréseknél, de senki nem csinálta meg. Segítségedet köszönöm.

Üdv: Gergõ
Hali

Utána nézek, de nem ígérek semmit.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: biro.gergo - 2013, május 29, 19:21:09
Szia! Köszi!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, május 31, 16:26:49
Tõlem csak ennyire futotta
kanyim kérésére - Amerikai fater 1-8 évad -

(http://kepkezelo.com/images/58leg8ohlcnjijt7kuq.png)
(http://kepkezelo.com/images/cpagmo0sixk5986bqc87.png)
(http://kepkezelo.com/images/abp7leinb35wv5h0nt.png)
(http://kepkezelo.com/images/kznn61rkd89s2v2m2jz.png)
(http://kepkezelo.com/images/hxk1etyi7o27ovgs98jq.png)
(http://kepkezelo.com/images/e2u2ks07nvcuhsxn5d7x.png)
(http://kepkezelo.com/images/4jn3msn7lqjsynnnq9.png)
(http://kepkezelo.com/images/4tebbdw3c9b0xs674uwv.png)
(http://kepkezelo.com/images/yjz2h5vxefj5cjy36ez.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2013, május 31, 19:09:00
Szuperek lettek ! Nagyon nagyon köszönöm hogy ilyen gyorsan elkészítetted õket ! Nem is reméltem hogy ennyire pöpecek lesznek. Még 1x köszönöm !!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: badboy94 - 2013, június 03, 21:46:20
Szia!

Azt szeretném kérdezni, hogy tudnál e normál tokos összefüggõ dvd borítót csinálni a Született feleségekhez? Mivel láttam, hogy te csináltál már ehhez csak az gyûjteményes kiadás.

-badboy94-

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, június 27, 11:41:41
Egy régi tartozás
South Park 1.évadtól a 16. évadig

(http://kepkezelo.com/images/wlf3u7uvp2ipqd28y01.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: horroricsi - 2013, június 27, 13:21:43
Egy régi tartozás
South Park 1.évadtól a 16. évadig

(http://kepkezelo.com/images/wlf3u7uvp2ipqd28y01.png)

Köszönet!
Így már 2x is meggondolom,hogy elkészítsem-e a saját verziómat! Nagyon jó lett! :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, június 27, 16:19:45
Egy régi tartozás
South Park 1.évadtól a 16. évadig

(http://kepkezelo.com/images/wlf3u7uvp2ipqd28y01.png)

Köszönet!
Így már 2x is meggondolom,hogy elkészítsem-e a saját verziómat! Nagyon jó lett! :)

Ricsi! Ne gondolkozz!

Készítsd csak el a saját verziódat is.
Tény, igen nehéz (ha nem lehetetlen) Csiribácsit felülmúlni, viszont a választéknak mindenki örül. Arról nem is beszélve, hogy kinek ez tetszik, kinek meg amaz...

Szóval munkára fel!...  ;) ;D

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, június 29, 14:33:15
Halálos iramban 6
(http://kepkezelo.com/images/qieo6i8u6e9cnj1g3z7x.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, július 02, 15:24:46
Gyilkos elmék 8. évad

box
(http://kepkezelo.com/images/8kmv2oq67qr18gqhhbyd.png)
normal
(http://kepkezelo.com/images/bjlevkh2d5rdcnqs1s7.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: yume21 - 2013, július 03, 21:03:14
Szia!

Keszitenel nekem kerlek a Korra legendaja cimu rajzfilmnek egy boritot?

http://www.port.hu/az_elveszett_ereklyek_fosztogatoi_relic_hunter/pls/w/films.film_page?i_film_id=14889 (http://www.port.hu/az_elveszett_ereklyek_fosztogatoi_relic_hunter/pls/w/films.film_page?i_film_id=14889)

Koszonom elore is!

Tisztelettel
yume21

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, július 04, 20:00:59
Szia!

Keszitenel nekem kerlek a Korra legendaja cimu rajzfilmnek egy boritot?

http://www.port.hu/az_elveszett_ereklyek_fosztogatoi_relic_hunter/pls/w/films.film_page?i_film_id=14889 (http://www.port.hu/az_elveszett_ereklyek_fosztogatoi_relic_hunter/pls/w/films.film_page?i_film_id=14889)

Koszonom elore is!

Tisztelettel
yume21
Hali

Valahogy nem stimmel az nfo

 :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, július 06, 18:32:26
yume21 kérésére - Korra legendája 1. évad-
remélem, erre gondoltál

(http://kepkezelo.com/images/gpcirdir2nhxnu0kuz.png)

(http://kepkezelo.com/images/eal5twvd4ns4cfjvoywa.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, július 11, 19:34:43
Dr. Csont 1-8. évad
(http://kepkezelo.com/images/iffhydijj6cdha9kpa5o.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2013, július 25, 20:46:59
Kedves Csiribácsi!

Érdeklõdnék, hogy a Trónok harca 3. évadához tervezel-e gerinces borítót?

Ha esetleg nem és szépen kérlek, amikor idõd engedi tervbe vennéd?  :D

Elõre is köszi!
Üdv:

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, augusztus 01, 17:44:47
Picur_22 kérésére - Trónok harca 3. évad -
(http://kepkezelo.com/images/n0bub4yewq9ue7d5msr.png)
(http://kepkezelo.com/images/kqaqmaijk0md4gh8hp2.png)
(http://kepkezelo.com/images/zv2m8sc76bdp0ywf5ke.png)
(http://kepkezelo.com/images/tee3il10hagecz5hde.png)
(http://kepkezelo.com/images/kk0yhyioh0e14e91wzj.png)
(http://kepkezelo.com/images/0m3l7vxbd4v3dt29z6k0.png)
(http://kepkezelo.com/images/ox186qunlw7sxkozvr8.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2013, augusztus 01, 19:13:17
Picur_22 kérésére - Trónok harca 3. évad -
(http://kepkezelo.com/images/n0bub4yewq9ue7d5msr.png)
(http://kepkezelo.com/images/kqaqmaijk0md4gh8hp2.png)
(http://kepkezelo.com/images/zv2m8sc76bdp0ywf5ke.png)
(http://kepkezelo.com/images/tee3il10hagecz5hde.png)
(http://kepkezelo.com/images/kk0yhyioh0e14e91wzj.png)
(http://kepkezelo.com/images/0m3l7vxbd4v3dt29z6k0.png)
(http://kepkezelo.com/images/ox186qunlw7sxkozvr8.png)

    Szia Csiribácsi! 

 Trónok harca 3. évad borítók frontján hibás a "továb"! Kérlek javítsd ki. Köszönjük.  frisa49

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, augusztus 01, 21:34:42
Szia Csiribácsi! 

Trónok harca 3. évad borítók frontján hibás a "továb"! Kérlek javítsd ki. Köszönjük.  frisa49

Már tudja...  ;)

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2013, augusztus 03, 00:15:49
Szia!
Nagyon köszönöm a Trónok harca 3. évad borítóit!
Üdv: Picur22

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, augusztus 03, 11:22:47
Szia!
Nagyon köszönöm a Trónok harca 3. évad borítóit!
Üdv: Picur22
Nagyon szívesen

Cím: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2013, augusztus 15, 15:44:15
Kedves Csiribácsi!

Szeretném a segítségedet kérni az alábbi Dvd borítók elkészítése érdekében, mely nagy örömet okozna a családomnak. Elõre is köszönöm, ha foglalkozol vele és ha a filmbõl képre van szükséged akkor, csak szólj. Megpróbálok a segítségedre lenni.

A három testõr 1948 http://www.port.hu/a_harom_testor_the_three_musketeers/pls/w/films.film_page?i_film_id=41960

A holnapért élni kell 1946 http://www.port.hu/a_holnapert_elni_kell_tomorrow_is_forever/pls/w/films.film_page?i_film_id=64366

A bosszún túl 1966 http://www.port.hu/a_bosszun_tul_ride_beyond_vengeance/pls/fi/films.film_page?i_topic_id=2&i_film_id=118177&i_city_id=-1&i_county_id=-1

Szélhámosok és palimadarak 1968 http://www.port.hu/szelhamosok_es_palimadarak_only_when_i_larf/pls/w/films.film_page?i_film_id=60951

Az elsüllyeszthetetlen Molly Brown 1964 http://www.port.hu/az_elsullyeszthetetlen_molly_brown_the_unsinkable_molly_brown/pls/w/films.film_page?i_film_id=74379

Ahol semmi sem szent 1937 http://www.filmkatalogus.hu/Ahol-semmi-sem-szent--f9000

A St. Louis-i lélek  1957 http://www.port.hu/a_st._louis-i_lelek_the_spirit_of_st._louis/pls/fi/films.film_page?i_film_id=111401

A levél 1940 http://www.port.hu/a_level_the_letter/pls/w/films.film_page?i_film_id=1497

Modern kaméliás hölgy 1960 http://www.port.hu/modern_kamelias_holgy_butterfield_8/pls/w/films.film_page?i_film_id=41475

Házasságszerzõ 1958 http://www.port.hu/hazassagszerzo_the_matchmaker/pls/w/films.film_page?i_film_id=51827

Az ítélet 1946 http://port.hu/az_itelet_the_verdict/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=50465&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=2

Fekete orchidea 1958 http://www.port.hu/fekete_orchidea_the_black_orchid/pls/w/films.film_page?i_film_id=51826

Segítõ szándékodat elõre is nagyon köszönöm, üdvözlettel: Klotildka

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, augusztus 15, 16:17:20
Szeretném a segítségedet kérni az alábbi Dvd borítók elkészítése érdekében, mely nagy örömet okozna a családomnak. Elõre is köszönöm, ha foglalkozol vele és ha a filmbõl képre van szükséged akkor, csak szólj. Megpróbálok a segítségedre lenni.
Hali!

Tudom most nem igazán fogsz szeretni, de az a probléma, hogy nem igazán az én asztalom.
Igazából nem nagyon szeretek ilyen régi filmekhez borítókat készíteni.
Nagyon ritkán be-be csúszik, de csak akkor, ha van hozzá érdeklõdésem, vagy legalább láttam a filmet, és az inspirál.
Azért körülnézek, de nem ígérek semmit.
Biztos, hogy van itt egy-két igazán profi, akik el készítik az általad kért borítókat.

üdv

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, augusztus 17, 17:40:28
Luther 1-3 évad
(http://kepkezelo.com/images/m9kqx4x1ifw9qa5nly4.png)
(http://kepkezelo.com/images/mz1q1dpm68vik37a863.png)
(http://kepkezelo.com/images/6p3oib3wzsqwej397yp.png)
(http://kepkezelo.com/images/zrqhlmcz2otjva8w0s.png)
(http://kepkezelo.com/images/xhlzyjukxtx64en7uud.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, augusztus 22, 13:35:26
Hali

Megint egy fura kérésem volna, mit jelent magyarul a Raising Hell, vagy mi a jelentése?

A segítséget elõre is köszönöm.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Szalacsi Dezsõ - 2013, augusztus 23, 12:12:18
Raising hell . a pokol ébredése "kb" :)
Persze szövegkörnyezettõl is függ.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, augusztus 23, 15:30:17
Raising hell . a pokol ébredése "kb" :)
Persze szövegkörnyezettõl is függ.

Hali

köszi, így már valahogy tudom értelmezni.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, augusztus 26, 09:23:37
Gördülõ pokol 1-2. évad (nem hivatalos magyar cím)
(Külön köszönet Dzsordzsinak)
(http://kepkezelo.com/images/f37lkojh8am1vcb8e5z.png)
(http://kepkezelo.com/images/fbq8nucg54g44vdah38s.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, szeptember 02, 12:49:40
Hali!
Szeretném mindenkivel közölni, aki borítóra vagy címkére vár, hogy a várakozási idõ jelenleg ismeretlen ideig tolódik.
Sajnos az alaplapom füstjelzéssel tájékoztatott, hogy 6 év után az örök vadászmezõkre távozott.
Jelenleg sajnos nem áll módomban pótolni az ö általa hagyott ûrt, anyagi vonzatok miatt.
Ezen tájékoztatómat, egy még az õskorból itt ragadt laptopon próbálom megírni.
Ezen a gépen még az egyszerû szövegszerkesztõ vagy képkezelõ is erõs kihívásoknak bizonyul.
Minden erõmmel próbálom a fennálló ûrt pótolni, de ígérni semmit sem tudok.
Mindenkinek köszönöm az eddigi támogatást, de a befolyt összeg sajna nem elég az azonnali orvosláshoz.
Remélem, minél hamarabb újra tudok teljes erõvel borítókat készíteni.
Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, szeptember 02, 23:29:38

Õszinte részvétem!

A helyzet ismerõs, nagyon is meg tudlak érteni.
Sok szerencsét!

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: originallecso - 2013, szeptember 09, 00:41:39
Hali!
Szeretném mindenkivel közölni, aki borítóra vagy címkére vár, hogy a várakozási idõ jelenleg ismeretlen ideig tolódik.
Sajnos az alaplapom füstjelzéssel tájékoztatott, hogy 6 év után az örök vadászmezõkre távozott.
Jelenleg sajnos nem áll módomban pótolni az ö általa hagyott ûrt, anyagi vonzatok miatt.
Ezen tájékoztatómat, egy még az õskorból itt ragadt laptopon próbálom megírni.
Ezen a gépen még az egyszerû szövegszerkesztõ vagy képkezelõ is erõs kihívásoknak bizonyul.
Minden erõmmel próbálom a fennálló ûrt pótolni, de ígérni semmit sem tudok.
Mindenkinek köszönöm az eddigi támogatást, de a befolyt összeg sajna nem elég az azonnali orvosláshoz.
Remélem, minél hamarabb újra tudok teljes erõvel borítókat készíteni.
Csiribácsi
Sajnálatos dolog, azért kitartás! Érdeklõdnék,  hogy ez a "krach" az oldaladat is érinti, mert napok óta nem tudom betölteni... :(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, szeptember 09, 09:18:07
Sajnálatos dolog, azért kitartás! Érdeklõdnék,  hogy ez a "krach" az oldaladat is érinti, mert napok óta nem tudom betölteni... :(
Hali!

Az oldalt nem érinti, ott a szolgáltatónál van valami probléma, de azt az infót kaptam, hogy a mai napon rendbe jön.
Türelmet kértek, és én is csak ezt kérhetem tõled, valamint az összes látogatómtól.
Sajnos az ideérkezõ e-maileket sem kapom meg, amíg a rendszer helyre nem áll.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak minden egyes támogatónak, valamint a velem együtt érzõknek.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, szeptember 10, 10:58:57
A szolgáltató kijavította a hibát, az oldalam újra üzemel.
 :D
1 probléma megoldva.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, november 18, 13:08:41
Ne nézz vissza!

(http://kepkezelo.com/images/hryrfewhclu6frt4o8j5.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, november 18, 13:24:17
Ne nézz vissza!

(http://kepkezelo.com/images/hryrfewhclu6frt4o8j5.png)

Köszi Csiribácsi!

A tegnapi két törlés után megnyugodtam. Minõségi hiánypótlás történt. Ráadásul nem nekem kellett melóznom érte...  :D

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: yume21 - 2013, november 23, 12:32:00
Koszonom szepen a Korra legendaja cimu sorozat boritojat!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, november 23, 13:54:05
Koszonom szepen a Korra legendaja cimu sorozat boritojat!

Nagyon szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: yume21 - 2013, november 23, 14:58:23
Szia!
Volna meg keresem, ha esetleg van idod es raersz. Keszitenel nekem egy DVD boritot a PASTA cimu koreai sorozatnak. Belinkelem a port.hu adatlapjat.
Elore is koszonom!!!

http://www.port.hu/pasta/pls/w/films.film_page?i_film_id=131253

(http://2.bp.blogspot.com/-O6ZxYrbU-qw/UYeZ-XYu1HI/AAAAAAAAENE/jeHa4ClMSGk/s1600/Pasta03.png)

Tisztelettel,
yume21

UI: Beirtam a keresek topikban is! Remelem nem lesz gond!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, november 23, 19:27:31
Szia!
Volna meg keresem, ha esetleg van idod es raersz. Keszitenel nekem egy DVD boritot a PASTA cimu koreai sorozatnak. Belinkelem a port.hu adatlapjat.
Elore is koszonom!!!

http://www.port.hu/pasta/pls/w/films.film_page?i_film_id=131253

(http://2.bp.blogspot.com/-O6ZxYrbU-qw/UYeZ-XYu1HI/AAAAAAAAENE/jeHa4ClMSGk/s1600/Pasta03.png)

Tisztelettel,
yume21

UI: Beirtam a keresek topikban is! Remelem nem lesz gond!

Üdv Yume21!

Gondnak éppen nem gond. Csak éppen felesleges és zavaró. Gondolj bele, milyen furcsán néz ki ott egy személyes, ám megszólítás (címzett) nélküli kérés.
Ami inkább gond, az az üzenet teljes ékezet-hiánya. Ezt próbáld meg kiküszöbölni.

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: F.Miki - 2013, november 24, 08:55:07
Kedves Csiribácsi!
Néhány napja jött ki magyarul a Kép Pasi meg egy kicsi címû sorozat 10. évada és ehhez az évadhoz szeretnék kérni Tõled egy korongot és egy borítót is, ha nem probléma. Válaszod elõre is köszönöm!

Üdv
F.Miki

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: yume21 - 2013, november 24, 17:20:25
Szia!
Volna meg keresem, ha esetleg van idod es raersz. Keszitenel nekem egy DVD boritot a PASTA cimu koreai sorozatnak. Belinkelem a port.hu adatlapjat.
Elore is koszonom!!!

http://www.port.hu/pasta/pls/w/films.film_page?i_film_id=131253

(http://2.bp.blogspot.com/-O6ZxYrbU-qw/UYeZ-XYu1HI/AAAAAAAAENE/jeHa4ClMSGk/s1600/Pasta03.png)

Tisztelettel,
yume21

UI: Beirtam a keresek topikban is! Remelem nem lesz gond!

Üdv Yume21!

Gondnak éppen nem gond. Csak éppen felesleges és zavaró. Gondolj bele, milyen furcsán néz ki ott egy személyes, ám megszólítás (címzett) nélküli kérés.
Ami inkább gond, az az üzenet teljes ékezet-hiánya. Ezt próbáld meg kiküszöbölni.

Old Dzsordzsi

Elnézést kérek, többet nem fordul elõ!
Akkor ez azt jelenti, hogy nem készititek el?

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, november 24, 22:57:56

Elnézést kérek, többet nem fordul elõ!
Akkor ez azt jelenti, hogy nem készititek el?

Üdv Yume21!

A kérésedet Csiribácsinak címezted, így arra kizárólag õ mondhat igent, vagy nemet.
Én pedig nem olvastam itt egyetlen elutasító szót sem...  ;)

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Adamstar71 - 2013, november 25, 13:46:27
Szia!

Érdeklõdnék, hogy készítenél-e a Dexter 6. évadához is gerinces borítót?

Elõre is köszönöm!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, november 25, 17:35:30
Elnézést kérek, többet nem fordul elõ!
Akkor ez azt jelenti, hogy nem készititek el?

Hali!
Az a legnagyobb problémám, hogy nem találok, tartalmat, jó lenne valami segítség.
Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, november 25, 17:37:27
Szia!

Érdeklõdnék, hogy készítenél-e a Dexter 6. évadához is gerinces borítót?

Elõre is köszönöm!

Hali!
Szintén az a problémám, hogy nem találok magyar évad ismertetõt, csak angolt, ha valaki elküldi magyarul azt 1000 hálám fogja üldözni.
Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: yume21 - 2013, november 25, 21:02:07
Elnézést kérek, többet nem fordul elõ!
Akkor ez azt jelenti, hogy nem készititek el?

Hali!
Az a legnagyobb problémám, hogy nem találok, tartalmat, jó lenne valami segítség.
Csiribácsi

Szia
Ez segitene-e?

http://www.port.hu/pasta/pls/w/films.film_page?i_film_id=131253 (http://www.port.hu/pasta/pls/w/films.film_page?i_film_id=131253)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pasta_(telev%C3%ADzi%C3%B3s_sorozat) (http://hu.wikipedia.org/wiki/Pasta_(telev%C3%ADzi%C3%B3s_sorozat))

(http://allkoreandrama.com/wp-content/uploads/2009/12/pasta-poster-6.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, november 26, 22:48:24
Valamikor réges-régen megígértem Family Gay 10. évad
(http://kepkezelo.com/images/3hltz80bseq2i4kkjec.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, november 26, 22:50:08
yume21 kérésére - Pasta
(Ennyire futotta tõlem)
(http://kepkezelo.com/images/vc2no79xzjcopfv370.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, november 26, 22:52:47
Adamstar71 kérésére - Dexter 6. évad (külön köszönet Old Dzsordzsinak)
Remélem erre gondolt, mivel ez passzol az én általam készített gerinchez.
(http://kepkezelo.com/images/6zesxl8shogice5343x6.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: yume21 - 2013, november 27, 11:01:36
yume21 kérésére - Pasta
(Ennyire futotta tõlem)
(http://kepkezelo.com/images/vc2no79xzjcopfv370.png)

Szia

Nagyon szépen köszönöm. Meseszép lett.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Adamstar71 - 2013, november 27, 16:49:52
Adamstar71 kérésére - Dexter 6. évad (külön köszönet Old Dzsordzsinak)
Remélem erre gondolt, mivel ez passzol az én általam készített gerinchez.
(http://kepkezelo.com/images/6zesxl8shogice5343x6.png)

Szia!
Igen, erre gondoltam! Jó lett nagyon!
Köszönöm szépen! :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, december 05, 17:52:12
(http://kepkezelo.com/images/rhmwianzg1oiqarns8h.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, december 16, 14:02:58
A Hobbit: Váratlan utazás
(http://kepkezelo.com/images/ps6vpnj7ylggfavy8rlm.png)
A Hobbit: Smaug pusztasága
(http://kepkezelo.com/images/by9vvypactkx3r9rqm87.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, december 16, 14:03:28
Válaszcsapás 4.évad
(http://kepkezelo.com/images/o7zq2lvozdba0l2ptqwr.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, december 16, 14:05:26
Homeland 1-3.évad
(külön köszönet Old Dzsordzsinak)
(http://kepkezelo.com/images/w8jj4q0r9ewbnzm16u.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, december 16, 16:20:58
(http://imagerz.com/QE4TDEtvAwMCB1NFEQVQ)
Kellemes ünnepeket (http://csiribacsi.com/unnep/unnep_6?option=com_covers&page=show_ad&catid=21&adid=87036&Itemid=31)
kattt

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2013, december 16, 19:39:15
(http://imagerz.com/QE4TDEtvAwMCB1NFEQVQ)
Kellemes ünnepeket (http://csiribacsi.com/unnep/unnep_6?option=com_covers&page=show_ad&catid=21&adid=87036&Itemid=31)
kattt
Kedves kis filmecske...  :)

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2013, december 16, 23:18:37
Szuperek lettek a Homeland borítók ! Nagyon köszönjük !!!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, december 16, 23:28:57
(http://imagerz.com/QE4TDEtvAwMCB1NFEQVQ)
Kellemes ünnepeket (http://csiribacsi.com/unnep/unnep_6?option=com_covers&page=show_ad&catid=21&adid=87036&Itemid=31)
kattt
Kedves kis filmecske...  :)

Old Dzsordzsi

Nekem nagyon bejött, tudod egy bizonyos kor felett, az ember fia szentimentális lesz.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, december 16, 23:29:25
Szuperek lettek a Homeland borítók ! Nagyon köszönjük !!!!
Nagyon szívesen

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: singer - 2013, december 17, 11:48:28
(http://imagerz.com/QE4TDEtvAwMCB1NFEQVQ)
Kellemes ünnepeket (http://csiribacsi.com/unnep/unnep_6?option=com_covers&page=show_ad&catid=21&adid=87036&Itemid=31)
kattt
Kedves kis filmecske...  :)

Old Dzsordzsi

Nekem nagyon bejött, tudod egy bizonyos kor felett, az ember fia szentimentális lesz.

Igen, ismerem ezt az érzést! Nekem is nagyon tetszett!  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2013, december 30, 00:48:28
Virradjon rátok szép nap,
köszöntsön rátok jó év,
kedves hajlékotokba
költözzön a jólét.

A lelketekbe boldogság,
a szívetekbe béke,
ezt kívánom nektek
a következõ évre.

(http://www.9to5gifs.com/wp-content/uploads/2013/12/happy-new-year-2014-celebration-fireworks.gif)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, január 05, 17:51:46
Jégvarázs
(http://kepkezelo.com/images/u33em9jm8vkdgx1lqael.png) (http://kepkezelo.com/)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2014, január 05, 21:31:12
Szuper lett ! Köszönjük.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2014, január 23, 11:45:21
Szia!
Köszönöm az eddigi borítókat!  :-*

Kérésem - kérdésem lenne, hogy az Istenek fegyverzete 3 (2013) filmez lehetséges lenne-e elkészíteni az 1-2-nél már látott stílusban egy borítót?
Nekem az nagyon bejött - a filmet is fõleg ezért szereztem be sajátba  ;)

Elõre is köszönöm ha foglalkozol vele! :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: eriador84 - 2014, február 06, 12:46:26
Szia!

Nagyon tetszenek a munkáid,és ha lehet,szeretnék kérni is.A gengszterkorzó sorozat 1-2-3 évad címkéi nagyon jók,abból a 4. évad címkéi is nagyon jók lennének.Ha esetleg tudsz fele foglalkozni,azt nagyon köszönöm.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, február 08, 17:01:18
Star Trek 12 (mozi)- Sötétségben
(http://kepkezelo.com/images/laoq3vajw2fj01cpml63.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, február 08, 17:20:11
Picur 2 kérésére - Istenek fegyverzete 3. -
(http://kepkezelo.com/images/tyrvfre6u88m5fic3cz.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, február 08, 17:24:41
eriador84 kérése -Gengszterkorzó 4. évad-
(http://kepkezelo.com/images/cxy5zklo4x5290p3ihc.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2014, február 09, 12:38:55
Picur 2 kérésére - Istenek fegyverzete 3. -
(http://kepkezelo.com/images/tyrvfre6u88m5fic3cz.png)

Nagyon köszönöm!  :D
Pont ilyenre gondoltam!  ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: biro.gergo - 2014, március 12, 21:55:32
Szia csiribácsi!

Láttam, hogy te készítettél a South Park 16. évadjához borítót és arra szeretnélek kérni, hogy készítsd el nekem a 17. évadjának a borítóját is. Elõre is köszönöm!

Üdv: Gergõ

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, március 13, 15:09:46
biro.gergo kérésére elkészült a folytatás - South Park 17 -
(http://kepkezelo.com/images/rfsx00app5t8qg7t6an.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: biro.gergo - 2014, március 13, 19:47:16
biro.gergo kérésére elkészült a folytatás - South Park 17 -
(http://kepkezelo.com/images/rfsx00app5t8qg7t6an.png)

Szia Csiribácsi!
Nagyon szépen köszönöm!! Szuper lett!
Üdv: Gergõ

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: biro.gergo - 2014, március 13, 19:50:43
Bocsánat, hogy írok még de letölteni meg nem tudom sajnos :( Megoldanád a problémát, mert nincsen a borítók között?

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, március 13, 22:02:52
Bocsánat, hogy írok még de letölteni meg nem tudom sajnos :( Megoldanád a problémát, mert nincsen a borítók között?
Hali!

Az engedélyezés nem az én asztalom. (hála az istennek  :))
Meg kell várni, amíg a rendszergazda engedélyezi.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, április 12, 14:55:15
Vámpírnaplók 1-4. évad
(http://kepkezelo.com/images/qrxznl853ms51rk64wc.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, április 12, 15:18:51
Sherlock 3.évad (a tv sorozat)
(http://kepkezelo.com/images/kwne6wa9bgkabk1rck.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: F.Miki - 2014, április 13, 09:06:07
Kedves Csiribácsi!
Már korábban kértem Tõled, de nem vehetted észre, szeretnék kérni a Két Pasi meg egy kicsi címû sorozat 10. évadához korongot és borítót is, ha nem probléma! Válaszod elõre is köszönöm!

F.Miki

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, április 13, 18:24:27
Kedves Csiribácsi!
Már korábban kértem Tõled, de nem vehetted észre, szeretnék kérni a Két Pasi meg egy kicsi címû sorozat 10. évadához korongot és borítót is, ha nem probléma! Válaszod elõre is köszönöm!

F.Miki
Hali!

Elõször is elnézésedet kérem, valóban nem vettem észre a kérésedet.
Szánom-bánom bûnömet.
Ígérem hamarosan pótolom a lemaradásomat.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, április 14, 18:58:18
F.Miki kérésére - A két pasi meg egy kicsi 10.évad -

(http://kepkezelo.com/images/79albapy3d6q9xr5lrz4.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: F.Miki - 2014, április 18, 22:15:19
F.Miki kérésére - A két pasi meg egy kicsi 10.évad -

(http://kepkezelo.com/images/79albapy3d6q9xr5lrz4.png)

Szuper lett, nagyon nagyon szépen köszönöm!! :D

F.Miki

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, április 20, 14:27:11
Eljött a szép húsvét reggele,
Feltámadásunk édes ünnepe.
Ünneplõ ruhákba öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek, s virít a virág.
A harang zúgása hirdet ünnepet,
Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.
Kellemes húsvéti ünnepeket!

(http://kepkezelo.com/images/n8i4buz2wyvk809enh66.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2014, június 03, 22:45:06
Szia Csiribácsi.

Ha idõd engedi a Dög (Feast) 1-2-3 részéhez tudnál egyen borítókat készíteni ?

Elõre is nagyon köszönöm, és ráérnek bármikorra !

http://www.port.hu/a_dog_feast/pls/w/films.film_page?i_film_id=84538
http://www.port.hu/a_dog_2._-_daralos_pillanatok_feast_ii:_sloppy_seconds/pls/w/films.film_page?i_film_id=108540
http://www.filmkatalogus.hu/A-dog-3--f26340

http://www.imdb.com/title/tt0426459/

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, június 12, 13:06:35
Szia Csiribácsi.

Ha idõd engedi a Dög (Feast) 1-2-3 részéhez tudnál egyen borítókat készíteni ?

Elõre is nagyon köszönöm, és ráérnek bármikorra !

http://www.port.hu/a_dog_feast/pls/w/films.film_page?i_film_id=84538
http://www.port.hu/a_dog_2._-_daralos_pillanatok_feast_ii:_sloppy_seconds/pls/w/films.film_page?i_film_id=108540
http://www.filmkatalogus.hu/A-dog-3--f26340

http://www.imdb.com/title/tt0426459/

Hali

Hát hiába nézelõdtem, nem igen találtam más megoldást vagy ötletet mint ami már fent van.
Egy egységes kinézetett összelehet hozni, de az alapok nem térnének el a régebbi munkáktól, mivel nem igen van más képanyag.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2014, június 12, 20:39:28
Ha valami egységesebb kinézetet kapnának én már nagyon boldog lennék :)

A másik ilyen reménytelen trilógia  az a : Balta (hatchet).. abból sincs szinte semmi használható anyag :(

http://www.filmkatalogus.hu/A-balta--f22098
http://www.filmkatalogus.hu/A-balta-2--f27512
http://www.hellblast.hu/blog/2013/12/22/hatchet-3/

Ha ehhez a 2 sorozathoz bármi egységes kinézetû borítókat összetudnál dobni az hiper-szuper lenne !

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, június 13, 20:08:40
Ha valami egységesebb kinézetet kapnának én már nagyon boldog lennék :)

A másik ilyen reménytelen trilógia  az a : Balta (hatchet).. abból sincs szinte semmi használható anyag :(

http://www.filmkatalogus.hu/A-balta--f22098
http://www.filmkatalogus.hu/A-balta-2--f27512
http://www.hellblast.hu/blog/2013/12/22/hatchet-3/

Ha ehhez a 2 sorozathoz bármi egységes kinézetû borítókat összetudnál dobni az hiper-szuper lenne !
Hali
Akkor nézem mit tehetek.
A türelem borítót terem.  ;)
Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2014, június 13, 20:42:38
Elõre is nagyon-nagyon köszönöm hogy foglalkozol velük !

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, június 14, 17:08:21
kanyim kérésére - A dög (sorozat) -
(http://kepkezelo.com/images/570r2m8hx2s90ilr5zsa.png)

A dög
(http://kepkezelo.com/images/113wtdiivwniaftawj9.png)

A dög 2. - Darálós pillanatok
(http://kepkezelo.com/images/wd4vwuayrgfcaw166s9e.png)

A dög 3. - A boldog vég
(http://kepkezelo.com/images/whc54sj4o57zjtpvdjo.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2014, június 14, 23:53:31
Nagyon szuper lett !!!! Hatalmas köszönet érte !
(esetleg a balta trilógiában is számíthatok reád ? :) )

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, június 15, 17:46:46
(esetleg a balta trilógiában is számíthatok reád ? :) )

Minden lehetséges, semmi nem lehetetlen.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, június 17, 17:55:17
kanyim kérésére - A balta (sorozat) -
(http://kepkezelo.com/images/v8leyxvjp7fqpmmv85w.png)

A balta
(http://kepkezelo.com/images/aoaogqot7pj1wckmbm9.png)

A balta 2.
(http://kepkezelo.com/images/0drdpykxqvtnbymv7cey.png)

A balta 3.
(http://kepkezelo.com/images/550z8neei41u3zx2q0l7.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2014, június 17, 22:10:25
Mesteriek !!!! Nagyon nagyon köszönöm !

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: biro.gergo - 2014, június 19, 10:30:33
Szia Csiribácsi!

Szeretnélek megkérni, hogy készítsd el nekem és másoknak is a Trónok harca 4. évadának 5 db borítóját, ahogy az elõzõekhez is tetted, azok is nagyon szépen és tökéletesek voltak, így remélem ezt is meg tudod csinálni. Elõre is nagyon szépen köszönöm!

Üdvözlettel: Gergõ

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, június 25, 12:06:05
biro.gergo kérésére - A trónok harca 4.évad -
(http://kepkezelo.com/images/r1c852oypc92mro9xqnv.png)

(http://kepkezelo.com/images/99zsngz6vndokdi1ecw.png)

(http://kepkezelo.com/images/visuqgoitdosylo0x.png)

(http://kepkezelo.com/images/kmfw1n9dsedh44hkmyta.png)

(http://kepkezelo.com/images/8pbvhq7ibr4ks64ebqr.png)

(http://kepkezelo.com/images/3e8uzp1lbkv0n2hoa61o.png)

(http://kepkezelo.com/images/q08na3r407i7xbsy5aai.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: biro.gergo - 2014, június 26, 12:41:57
biro.gergo kérésére - A trónok harca 4.évad -
(http://kepkezelo.com/images/r1c852oypc92mro9xqnv.png)

(http://kepkezelo.com/images/99zsngz6vndokdi1ecw.png)

(http://kepkezelo.com/images/visuqgoitdosylo0x.png)

(http://kepkezelo.com/images/kmfw1n9dsedh44hkmyta.png)

(http://kepkezelo.com/images/8pbvhq7ibr4ks64ebqr.png)

(http://kepkezelo.com/images/3e8uzp1lbkv0n2hoa61o.png)

(http://kepkezelo.com/images/q08na3r407i7xbsy5aai.png)

Nagyon szépen köszönöm!!
Szuperek lettek! Remek munka!

Üdv: Gergõ

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2014, június 28, 02:30:46
Kedves Csiribácsi!
Bár most nem én kértem, de én is nagyon köszönöm a Trónok harca borítókat  :-*  :-*  :-* :-*

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, július 17, 15:44:33
24 - Élj egy új napért!
(http://kepkezelo.com/images/bsi22grbru8h7vck60lr.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, augusztus 01, 19:40:01
Kojak 1-5 évad
(http://kepkezelo.com/images/q2jylb6ovtvqs7oi2z.jpg)

(http://kepkezelo.com/images/tgkqs7n24a7y1mmyzvj.png)
(http://kepkezelo.com/images/iw5dmvmvmdud9aniivet.png)
(http://kepkezelo.com/images/wjn4hjc0w1a5ffl9hry.png)
(http://kepkezelo.com/images/cyosbn8nozcbekhdrst.png)
(http://kepkezelo.com/images/gt55tshzlcov8xum5qzj.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, augusztus 29, 18:40:39
Haven 3. évad
(http://kepkezelo.com/images/szn7esdeuyhh7steweny.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, augusztus 30, 14:59:33
Fargo (a sorozat)
(http://kepkezelo.com/images/fi8qbk56nr8oy40qp3fq.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, szeptember 12, 11:53:18
Üdv mindenkinek!

Tudom, hogy nem ide való, de a segítségeteket szeretném kérni.
Sajnos bizonyos emberkék nagyon kitoltak velem, egy építkezés folyamán, így most ott tartok, hogy a szoba, amit építettek, átment fürdõszobába, Teljes mértékben beázik. A kivitelezõ szõrén, szálán eltûnt, még reklamálni sem tudok.
Keresek valakit, aki meg tudná oldani a problémát (tetõfedõ). Kérlek titeket, ha, tudnátok segíteni, vagy tudtok valakit ajánlani, kérem, jelentkezzetek.
Elõre is köszönöm a segítségeteket.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2014, szeptember 12, 14:51:02

Javaslom, írd meg azt is, hogy az a bizonyos szoba (ház) mely településen található? A segíteni tudónak/szándékozónak szüksége lesz erre az információra.

Old Dzsordzsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, szeptember 12, 15:26:55

Hiába, az ész az nem nálam leledzik.  :)
Budapest XX. kerületérõl beszélek.

Még egyszer, elõre is köszönöm a segítséget.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2014, szeptember 25, 19:07:16
Kedves Csiribácsi!

Érdeklõdni szeretnék, hogy a Columbo gerinces dvd változatát el tudnád-e vállalni a Kojak gerinces mintája alapján. Véleményem szerint a polcon nagyon jól mutatna a Kojak gerinces mellett az egymást kiegészítõ Columbo fényképe a gerincen. ;) Amennyiben megoldható, nagyon örülnék, ha a filmbõl való színes fénykép töltené ki a borító teljes elõlapját. :D Nem sürgõs, türelemmel és nagyon nagy örömmel várnám alkotásod újabb remekmûvét. :D ;D
Kérlek, jelez vissza, hogy számíthatók-e a Columbo (10 évad) gerinces dvd borító változatára vagy sem. ???
Válaszodat várva, baráti üdvözlettel: Klotildka :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, szeptember 26, 07:53:58

Az az igazság, hogy fogalmam sincs, hogy elkészítem-e újra a Colombo sorozatot. (igaz az nem gerinces)
Várom az ihletet és az ötletet, de szerintem sort kerítek rá.
Csiriácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: jolka_3 - 2014, szeptember 27, 21:26:01
Szia Csiribácsi!

Nagy örömet szereznél ha tudnál csinálni 2 borítót:
Barbie és a titkos ajtó,
Tom és Jerry - Az elveszett sárkány.

Köszönöm elõre is.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, október 02, 22:17:36
jolka_3 kérésére - Tom és Jerry: Az elveszett sárkány -

(http://kepkezelo.com/images/thi81g54pwgu3hcei3j.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2014, október 03, 02:33:16
Bár nem én kértem (mert már láttam, hogy kérték) - de nagyon köszönöm én is a Tom és Jerry: Az elveszett sárkány borítóját!  ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: jolka_3 - 2014, október 03, 19:17:46
Nagyon szépen köszönöm

jolka_3 kérésére - Tom és Jerry: Az elveszett sárkány -

(http://kepkezelo.com/images/thi81g54pwgu3hcei3j.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, október 04, 17:16:25
jolka_3 kérésére - Barbie és a titkos ajtó -

(http://kepkezelo.com/images/vpgw6gpsn31lbev8n9g.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: jolka_3 - 2014, október 05, 18:38:22
Köszönöm szépen ezt is.

jolka_3 kérésére - Barbie és a titkos ajtó -

(http://kepkezelo.com/images/vpgw6gpsn31lbev8n9g.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: jolka_3 - 2014, október 05, 18:58:42
Kedves Csiribácsi megint egy kéréssel fordulok hozzád, Az eljövendõ múlt napjai c. filmhez nem találolk borítót.
Megköszönöm ha tudnál hozzá csinálni egyet.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: stigmata - 2014, október 05, 19:12:18
Kedves Csiribácsi megint egy kéréssel fordulok hozzád, Az eljövendõ múlt napjai c. filmhez nem találolk borítót.
Megköszönöm ha tudnál hozzá csinálni egyet.

Szia. Ha az Xmenre gondolsz, én töltöttem fel egyet.

stigmata

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: jolka_3 - 2014, október 06, 18:03:44
Igen, arra gondoltam. Köszi valamit nagyon elnéztem.

Kedves Csiribácsi megint egy kéréssel fordulok hozzád, Az eljövendõ múlt napjai c. filmhez nem találolk borítót.
Megköszönöm ha tudnál hozzá csinálni egyet.

Szia. Ha az Xmenre gondolsz, én töltöttem fel egyet.

stigmata

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2014, október 14, 10:42:15
Kedves Csiribácsi!
Szeretnélek megkérni, hogy a Haven sorozat 4. évadának a borítóját "csiribi-csiribá" ide tudnád-e varázsolni!  ;D
Elõre is megköszönöm!

Haven 4. évad:

04x01_Dermesztõ fagy
04x02_Hamvasztó tûz
04x03_A kiontott vér
04x04_Ajtó a végtelenbe
04x05_Lecserélt test
04x06_Visszaszámlálás
04x07_Áldatlan álom
04x08_Halálos mélység
04x09_Téveszmék
04x10_Óhaj és sóhaj
04x11_Szellemvadászat
04x12_A csend burka
04x13_A világítótorony

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2014, október 19, 21:39:41
Kedves Csiribácsi!

Érdeklõdni szeretnék, hogy a Columbo gerinces dvd változatát el tudnád-e vállalni a Kojak gerinces mintája alapján. Véleményem szerint a polcon nagyon jól mutatna a Kojak gerinces mellett az egymást kiegészítõ Columbo fényképe a gerincen. ;) Amennyiben megoldható, nagyon örülnék, ha a filmbõl való színes fénykép töltené ki a borító teljes elõlapját. :D Nem sürgõs, türelemmel és nagyon nagy örömmel várnám alkotásod újabb remekmûvét. :D ;D
Kérlek, jelez vissza, hogy számíthatók-e a Columbo (10 évad) gerinces dvd borító változatára vagy sem. ???
Válaszodat várva, baráti üdvözlettel: Klotildka :)
Hali!
Az az igazság, hogy fogalmam sincs, hogy elkészítem-e újra a Colombo sorozatot. (igaz az nem gerinces)
Várom az ihletet és az ötletet, de szerintem sort kerítek rá.
Csiriácsi

Kedves Csiribácsi!

Ép most fedeztem fel a Dexter gerinces 1-6. évad-ig elkészített borítóidat. Az elõlapját és a gerinc képek összképét elnézve a  Colombo sorozatot is eltudnám képzelni ezen ötleted alapján. Sajnálom, hogy a Dexter 7. és 8. évadhoz nem készítettél gerinces borítót, ha esetleg idõd engedi kiegészítenéd a két hiányzó évad borítójával a gerinces gyûjteményt. Nem sürgõs, de nagyon szuper lenne.
Köszönettel:Klotildka :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, október 30, 15:32:49
Picur_22 kérésére, elkészült a - Haven 4.évad -
(http://kepkezelo.com/images/60zoqo7m58uh1hvxp8hz.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, október 30, 15:36:50
Klotildka kérésére - Dexter 7.évad és a Dexter 8.évad -

(http://kepkezelo.com/images/4yi192rv897zlyhnk3.png)
(http://kepkezelo.com/images/68ni24gtgu3ryumqk4x4.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2014, október 30, 16:42:33
Klotildka kérésére - Dexter 7.évad és a Dexter 8.évad -

(http://kepkezelo.com/images/4yi192rv897zlyhnk3.png)
(http://kepkezelo.com/images/68ni24gtgu3ryumqk4x4.png)

Kedves Csiribácsi!

Hálásan köszönöm :-* :-* :-* :-* :-* :-* :-* :-*, szuper jól néz ki. Nagy örömet okoztál alkotásoddal.  ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D Már alig várom, hogy letölthetõ legyen.  :D :D :D :D :D :D

Köszönettel:Klotildka :)  :-* :-*

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2014, október 31, 04:18:30
Nagyon köszönöm a gyors "varázslást" :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, november 11, 18:09:00
Hátha ez jó lesz, a régi helyére - Tammy -

(http://kepkezelo.com/images/slisio32sy2vxyvrf6y.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, november 21, 22:36:41
Azt hiszem ezt sokan kérték - Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak -

(http://kepkezelo.com/images/rcw253fkzvlilbf9yte.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2014, december 05, 23:04:53
(http://kepkezelo.com/images/dolgwztpq1n31h12b1oi.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2015, január 07, 10:08:08
Tudom hogy manapság nincs sok idõd, de ha majd 1x ráérnél akkor néhány sorozatodhoz tudnál az új évadokhoz is borítókat készíteni ? Family guy-nál a 12. évad már fullos, míg az Amerikai faternél a 9. évad fullos, a 10. az sajnos csonka lett. (jelenleg a 11. megy)
Elõre is nagyon köszönöm õket !

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2015, január 11, 15:55:01
Tudom hogy manapság nincs sok idõd, de ha majd 1x ráérnél akkor néhány sorozatodhoz tudnál az új évadokhoz is borítókat készíteni ? Family guy-nál a 12. évad már fullos, míg az Amerikai faternél a 9. évad fullos, a 10. az sajnos csonka lett. (jelenleg a 11. megy)
Elõre is nagyon köszönöm õket !
Hali!

A Family Gay 11. évada készül, a 12.évad epizódlistája még nem teljes.
Az Amerikai fater 9. évadjához se leírást, se epizódlistát nem találtam  >:( a 10. évadról nem is beszélve.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: kanyim - 2015, január 12, 07:56:55
Magyarul nem nagyon lelni leírást sajna :(
Imdb-n már láthatóak:   http://www.imdb.com/title/tt0397306/episodes?season=9&ref_=ttep_ep_sn_pv

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2015, január 12, 15:50:35
kanyim kérésére - Family Guy 11. évad -
(http://kepkezelo.com/images/w6vw1for9ozug8xl2x.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2015, február 21, 09:04:02
Kedves Csiribácsi!

Érdeklõdni szeretnék, hogy a Columbo gerinces dvd változatát el tudnád-e vállalni a Kojak gerinces mintája alapján. Véleményem szerint a polcon nagyon jól mutatna a Kojak gerinces mellett az egymást kiegészítõ Columbo fényképe a gerincen. ;) Amennyiben megoldható, nagyon örülnék, ha a filmbõl való színes fénykép töltené ki a borító teljes elõlapját. :D Nem sürgõs, türelemmel és nagyon nagy örömmel várnám alkotásod újabb remekmûvét. :D ;D
Kérlek, jelez vissza, hogy számíthatók-e a Columbo (10 évad) gerinces dvd borító változatára vagy sem. ???
Válaszodat várva, baráti üdvözlettel: Klotildka :)
Hali!
Az az igazság, hogy fogalmam sincs, hogy elkészítem-e újra a Colombo sorozatot. (igaz az nem gerinces)
Várom az ihletet és az ötletet, de szerintem sort kerítek rá.
Csiriácsi

Kedves Csiribácsi!

A Columbo gerinces dvd borítókkal kapcsolatban szeretnék érdeklõdni.
Megtisztelõ válaszodat elõre is köszönöm.

Üdvözlettel:Klotildka

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2015, április 04, 08:44:53

Mindenek elõtt Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok neked és szeretteidnek.

Nem sürgetésként, csak érdeklõdni szeretnék, hogy ha idõd engedi számíthatók a Columbo gerincképes dvd borítók elkészítésére.

Válaszodat várva, üdvözlettel: Klotildka

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2015, június 27, 09:32:22

 ???

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2015, június 29, 08:40:14

Készül

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2015, június 29, 17:31:45

Hálásan köszönöm alkotásod minden pillanatát és nagyon nagy örömmel várom újabb gerinces alkotásod remekmûvét. :-* :-* :-* :-*

Baráti üdvözlettel:Klotildka :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2015, június 30, 16:15:47
Klotildka kérésére - Columbo 1-10.évad

(http://kepkezelo.com/images/swre2va6d40d4aaxuv22.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2015, június 30, 18:48:11
Kedves Csiribácsi!

Hálásan köszönöm, hogy kérésemet teljesítetted és megalkottad ezt a professzionális remekmûvet.
Nem tudom szavakba foglalni mekkora örömet okoztál, ezzel a páratlan alkotásoddal. ;D :D ;D :D ;D Már alig várom, hogy letölthetõ legyen. :-* :-* :-* :-* :-* Reménykedem, hogy egyszer valaki a te mintád alapján, elkészíti majd a Derrick német krimisorozat gerinces dvd borítóját is. Szuper jól nézne ki egymás mellett a két gerinces krimi sorozat borító. ;) https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Derrick_epiz%C3%B3djainak_list%C3%A1ja

További örömteli alkotást kívánok, köszönettel: Klotildka :)

Klotildka kérésére - Columbo 1-10.évad

(http://kepkezelo.com/images/swre2va6d40d4aaxuv22.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2015, július 02, 23:20:08
Kedves Csiribácsi!

Kérésem lenne a Haven 5. évad elsõ részének a borítójának az elkészítésére megkérni. Igaz ez az évad 26 részes, de majd csak valamikor õsszel jön a következõ 13 rész, és szerintem a borítók sorában is jobban mutatna, mint bezsúfolni a 26 rész címeit a hátlapra. Állítólag a készítõk is csak azért nem hívják 6. évadnak, mert így jobban jöttek ki. (De ezt csak olvastam valahol :) )
Elõre is nagyon köszönöm!

http://port.hu/haven/pls/fi/films.episode_list?i_film_id=113660&i_city_id=3372&i_county_id=-

1&i_season=5 (http://port.hu/haven/pls/fi/films.episode_list?i_film_id=113660&i_city_id=3372&i_county_id=-

1&i_season=5)

5. évad (2014 - 13. rész)

05x01 Öltések
05x02 Hallgatni arany
05x03 Perszóna
05x04 Látható fény
05x05 Cserebere
05x06 Ami a szivemen az a számon
05x07 A sehonnai
05x08 A leleplezés
05x09 Kór
05x10 Halálozás
05x11 Tükörképek
05x12 Kémia
05x13 A kiválasztott

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2015, július 07, 07:15:33
Picur_22 kérésére - Haven 5 évad -

(http://kepkezelo.com/images/3u08251c9olgiucwty8e.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2015, július 08, 00:27:10
Kedves Csiribácsi!

Nagyon szépen köszönöm a Haven borítót!  :-* :-* :-* ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: MrXL - 2015, augusztus 10, 09:17:40
Szia Csiribácsi!

Egy kéréssel fordulnék hozzád. Az általad készített halálos iramban sorozat borítóit használom évek óta, mert ezek tetszenek a legjbban. Most, hogy megjelent a hetedik rész, örülnék ha elkészítenéd az elõzõ részekkel azonos stílusban, hogy teljes legyen a gyûjtemény.

Elõre is köszönöm a segítséged.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2015, augusztus 11, 16:46:30
Szia Csiribácsi!

Egy kéréssel fordulnék hozzád. Az általad készített halálos iramban sorozat borítóit használom évek óta, mert ezek tetszenek a legjbban. Most, hogy megjelent a hetedik rész, örülnék ha elkészítenéd az elõzõ részekkel azonos stílusban, hogy teljes legyen a gyûjtemény.

Elõre is köszönöm a segítséged.

Hali!

Az a baj, hogy nem találom a gerinc háttérképét  :'(
Kérek egy kis türelmet, amíg megtalálom a megoldást.

Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2015, augusztus 17, 17:06:35
MrXL kérésére - Halálos iramban 7 -
(http://kepkezelo.com/images/h6skztijck4olba60o0.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: MrXL - 2015, augusztus 19, 14:50:42
Köszönöm a Halálos Iramban 7. DVD borítót.
Hálám örökké üldözni fog. :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: MasterZolo - 2015, szeptember 16, 11:23:22
Szia Csiribácsi!

Szeretném kérni tõled a South Park 18. évadához tartozó borítót, a 17. évad után jól nézne ki a 18. is.

Nagyon köszönöm,
MasterZolo

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2015, szeptember 16, 18:56:06
Köszönöm a Halálos Iramban 7. DVD borítót.
Hálám örökké üldözni fog. :)
Mégpedig halálos iramban.
 ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2015, szeptember 17, 10:18:08
Köszönöm a Halálos Iramban 7. DVD borítót.
Hálám örökké üldözni fog. :)
Mégpedig halálos iramban.
 ;D
;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2015, december 21, 11:20:28
(http://www.graphics99.com/wp-content/uploads/2011/11/72.png)
Békés, boldog karácsonyt kívánok.
Csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2016, január 03, 11:52:01
Kedves Csiribácsi!

Columbo alkotásodhoz hasonló gerincképes dvd borítókat szeretnék kérni a Derrick német krimisorozathoz. Nagy örömet okoznál vele sok letöltõnek  ;D :D ;D és szuper jól nézne ki egymás mellett a két gerinces krimi sorozat borító. ;)  ;D :D ;D :D

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Derrick_epiz%C3%B3djainak_list%C3%A1ja

Elõre is nagyon szépen köszönöm ha kérésemet teljesíted. :-* :-* :-*
Alkotói sikerekben és örömökben gazdag boldog újévet kívánok. :)

Köszönettel:Klotildka :)

Kedves Csiribácsi!

Hálásan köszönöm, hogy kérésemet teljesítetted és megalkottad ezt a professzionális remekmûvet.
Nem tudom szavakba foglalni mekkora örömet okoztál, ezzel a páratlan alkotásoddal. ;D :D ;D :D ;D
További örömteli alkotást kívánok, köszönettel: Klotildka :)

Klotildka kérésére - Columbo 1-10.évad

(http://kepkezelo.com/images/swre2va6d40d4aaxuv22.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: horee84 - 2016, február 20, 14:26:08
Hello!

Aszt szeretném kérdezni, hogy a Két pasi meg egy kicsi 11-12 évad borítóját is elkészítenéd mert a többi is jól néz ki csak ez a kettõ hiányzik.

Elõre is köszönöm:    horee84

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2016, március 08, 08:29:59
(http://img5.lapunk.hu/tarhely/napcsi/kepeslap/109767.gif)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2016, március 08, 17:40:34
Kedves Csiribácsi!

Minden fórumozó nõ, lány, asszony nevében köszönöm!
Baráti üdvözlettel:Klotildka :-* :)

(http://img5.lapunk.hu/tarhely/napcsi/kepeslap/109767.gif)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: yume21 - 2016, március 15, 20:54:40
Szia!

Ha szépen kérlek, eltudnád késziteni nekem a KORRA LEGENDÁJA cimû rajzfilm 2-3-4 évadának is a boritóit is?
Leköteleznél.

http://www.port.hu/korra_legendaja_the_legend_of_korra/pls/w/films.film_page?i_film_id=134148 (http://www.port.hu/korra_legendaja_the_legend_of_korra/pls/w/films.film_page?i_film_id=134148)
 
Epizódlista:

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Korra_legend%C3%A1ja_epiz%C3%B3djainak_list%C3%A1ja (https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Korra_legend%C3%A1ja_epiz%C3%B3djainak_list%C3%A1ja)

Köszönettel,
yume21

Ui: Az elsõ évadét is te készitetted el, gondoltam jó lenne, ha a többit is te alkotnád meg. Nem egyébért, csak találjanak  ;D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2016, április 05, 23:45:07
Kedves Csiribácsi!

Szeretnék érdeklõdni, hogy a Trónok harca 5. évadának is elkészítenéd-e a gerinces 5 lemezes változatát.
Eddig vártam, de úgy tûnik elfeledkeztél róla.

Hamarosan kérném a Haven befejezõjét is, amint meglesz az utolsó részcím is küldeném! 

Elõre is köszönöm!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2016, május 08, 17:36:14
Szia!
Köszönöm a Trónok harca borítókat!

Üdv: Picur22

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2016, május 25, 15:37:33
Deadpool (blu-ray)
(http://kepkezelo.com/images/vyfqj93i2fxprohoycxw.png) (http://kepkezelo.com/)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2016, október 28, 17:35:41
Kedves Csiribácsi!

Érdeklõdni szeretnék, hogy számíthatók-e a Derrick sorozat gerincképes dvd borítók alkotására, mert nagy öröm lenne ha karácsonyra meglephetném vele a páromat. ;D

Várom mielõbbi válaszod.

Baráti üdvözlettel: Klotildka :)

Kedves Csiribácsi!

Columbo alkotásodhoz hasonló gerincképes dvd borítókat szeretnék kérni a Derrick német krimisorozathoz. Nagy örömet okoznál vele sok letöltõnek  ;D :D ;D és szuper jól nézne ki egymás mellett a két gerinces krimi sorozat borító. ;)  ;D :D ;D :D

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Derrick_epiz%C3%B3djainak_list%C3%A1ja

Elõre is nagyon szépen köszönöm ha kérésemet teljesíted. :-* :-* :-*
Alkotói sikerekben és örömökben gazdag boldog újévet kívánok. :)

Köszönettel:Klotildka :)

Kedves Csiribácsi!

Hálásan köszönöm, hogy kérésemet teljesítetted és megalkottad ezt a professzionális remekmûvet.
Nem tudom szavakba foglalni mekkora örömet okoztál, ezzel a páratlan alkotásoddal. ;D :D ;D :D ;D
További örömteli alkotást kívánok, köszönettel: Klotildka :)

Klotildka kérésére - Columbo 1-10.évad

(http://kepkezelo.com/images/swre2va6d40d4aaxuv22.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip32 - 2016, október 29, 07:17:26
polip30 kérésére elkészült a -Szirénázó halál- című film borítója

(http://kepkezelo.com/images/jn7ezz495ljiatg2bld5.png)

A front képet honnan töltötted le??

https://www.cinematerial.com/media/posters/md/gy/gyppzvnu.jpg?v=1456709736

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2016, október 29, 09:17:26
Kedves Csiribácsi!

Érdeklõdni szeretnék, hogy számíthatók-e a Derrick sorozat gerincképes dvd borítók alkotására, mert nagy öröm lenne ha karácsonyra meglephetném vele a páromat. ;D

Várom mielõbbi válaszod.

Baráti üdvözlettel: Klotildka :)

Hali!
Szerintem ez már most gerinces.  >:(
(http://kepkezelo.com/images/i2qk7fp3wrqjjihn6leq.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Tiprodó22 - 2016, október 29, 11:57:58

Hali!
Szerintem ez már most gerinces.  >:(
(http://kepkezelo.com/images/i2qk7fp3wrqjjihn6leq.png)

Na ezt nevezem! Nagyon szép!
Gratulálok!  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2016, október 30, 08:25:05
Kedves Csiribácsi!

Fantasztikusan jól néz ki, ez a briliáns alkotás. :D :D :D :D Nagyon, de nagyon tetszik és óriási nagy örömet okoztál, hogy megalkottad ezt a csodaszép remekmûvet. ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D Hálás köszönet érte. :-* :-* :-* :-* Már alig várom, hogy letölthetõ legyen, hogy a Columbo és a Kojak gerincképesek mellett, a Derrick borítói is a házi filmgyûjteményünk között tündököljön. ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D

Még egyszer nagyon szépen köszönöm, ezt a csodás alkotást. :-* :-* :-* :-* :-* :-* :-* :-* :-* :-*

Baráti üdvözlettel: Klotildka :)

Kedves Csiribácsi!

Érdeklõdni szeretnék, hogy számíthatók-e a Derrick sorozat gerincképes dvd borítók alkotására, mert nagy öröm lenne ha karácsonyra meglephetném vele a páromat. ;D

Várom mielõbbi válaszod.

Baráti üdvözlettel: Klotildka :)

Hali!
Szerintem ez már most gerinces.  >:(
(http://kepkezelo.com/images/i2qk7fp3wrqjjihn6leq.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: drower - 2016, november 25, 07:48:57
Szia Csiribá.
Kérhetném a Star Trek Mindenen túl gerinces dvd borítóját?
Elõre is köszönöm.
Szép napot.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2016, november 26, 18:12:55
Szia Csiribá.
Kérhetném a Star Trek Mindenen túl gerinces dvd borítóját?
Elõre is köszönöm.
Szép napot.
Hali!

Sajnálom, de az alap, amirõl a sorozat készült elveszett, így nem igen tudom elkészíteni a következõ darabot.
 :'(

Azért még próbálkozom, hátha találok valami megoldást.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: drower - 2016, november 26, 19:32:04
Szia Csiribá.
Kérhetném a Star Trek Mindenen túl gerinces dvd borítóját?
Elõre is köszönöm.
Szép napot.
Hali!

Sajnálom, de az alap, amirõl a sorozat készült elveszett, így nem igen tudom elkészíteni a következõ darabot.
 :'(
Azért még próbálkozom, hátha találok valami megoldást.[/b]
Rendben ha nagyon nem megy akkor neki állok csinálok egy újat, csak nekem tetszett a tiéd azért hagyatkoztam rád. :D

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2016, december 06, 15:27:57
Boldog Mikulàst mindenkinek!

(http://kepkezelo.com/images/o3bgvqpwt5ix3c1hmj0k.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2016, december 22, 15:40:00
(http://megaport.hu/media/king-include/uploads/kellemes-unnepeket-animalt-kepeslap-3817244693.gif)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: regmedve - 2016, december 22, 19:30:03
Kedves Csiribácsi. Nagyon tetszik a star trek sorozatod amit csináltál megcsinálnád a 13 részét is. Köszönöm a munkádat.
Üdv

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2016, december 26, 16:26:20
Mivel sokan kértétek, megpróbáltam megoldani az alap hiányát, és újra alkottam a Star Trek alapot.
Sajnos nem egészen tökéletesen sikerült, de remélem, használni tudjátok.

(http://kepkezelo.com/images/g4vjgsestt35hag41lqy.png)

Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2017, május 11, 23:14:00
Kedves Csiribácsi!

Remélem olvasod néha azért ezt a rovatodat - nagyon hiányollak - remélem jól vagy!

Kérésem lenne a Trónok harca 6. évad 5 DVD-s gerinces borítóját el tudnád készíteni?
Az eddigieket is te készítetted, és nagyon szuperek, ezért reménykedek, hogy bevállalod ezt is.

Várom - remélem kedvezõ válaszod!
Üdv: Picur22

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2017, május 12, 16:59:19
Kedves Csiribácsi!

Remélem olvasod néha azért ezt a rovatodat - nagyon hiányollak - remélem jól vagy!

Kérésem lenne a Trónok harca 6. évad 5 DVD-s gerinces borítóját el tudnád készíteni?
Az eddigieket is te készítetted, és nagyon szuperek, ezért reménykedek, hogy bevállalod ezt is.

Várom - remélem kedvezõ válaszod!
Üdv: Picur22
Hali!

Megnézem mit tehetek az ügyben  ;)

csiribácsi

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2017, május 12, 17:18:57
Csak úgy a magam szórakoztatására - Mása és a Medve -

(http://kepkezelo.com/images/euj1bfxvnm5sti9xayl7.gif)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Simy1980 - 2017, augusztus 04, 21:55:41
Üdv Csiribácsi!
A külön álló weboldalad már nem fog mûködni?

Cím: Halálos iramban 8
Írta: MrXL - 2017, augusztus 12, 20:39:41
Szia Csiribácsi!

Egy kéréssel fordulnék hozzád. Az általad készített halálos iramban sorozat borítóit használom évek óta, mert ezek tetszenek a legjbban. Most, hogy megjelent a nyolcadik rész, örülnék ha elkészítenéd az elõzõ részekkel azonos stílusban, hogy teljes legyen a gyûjtemény.

Elõre is köszönöm a segítséged.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: regmedve - 2017, október 09, 07:25:02
Szia Csiribácsi!
Azt szeretném kérdezni hogy a star trek nagyfilm sorozatod 12és a 13 borítóját megcsinálnád-e újra.
Tudom elszállt a winyod amin voltak az alapok de esetleg ha csinálnál új gerincet neki örülnék mert így megszakadt a sorozat kép is. Elõre is köszönöm a válaszodat és a munkádat.
Üdv

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2017, december 06, 08:03:59
Ma este hozzád is megérkezett, melegséggel töltve meg pici szívedet.
Legyél jó, és nagyon vidám, hisz az õszszakállú is csak ennyit kíván.

(https://vignette.wikia.nocookie.net/minecraftstorymode/images/d/d4/Happy-Santa-with-Bag-of-toys.png/revision/latest/scale-to-width-down/573?cb=20161211185839)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2017, december 22, 04:11:12
Ma este hozzád is megérkezett, melegséggel töltve meg pici szívedet.
Legyél jó, és nagyon vidám, hisz az õszszakállú is csak ennyit kíván.

(https://vignette.wikia.nocookie.net/minecraftstorymode/images/d/d4/Happy-Santa-with-Bag-of-toys.png/revision/latest/scale-to-width-down/573?cb=20161211185839)

Köszönet érte ... ás viszont kívánom

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2017, december 23, 14:00:26
(http://www.caesarom.com/tarhely/caesarom/kepeslap/118188.gif)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: taxi18 - 2017, december 23, 20:51:48
(http://www.caesarom.com/tarhely/caesarom/kepeslap/118188.gif)

Boldog karácsonyt neked is !  ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: aniva - 2017, december 24, 00:19:04
(http://www.caesarom.com/tarhely/caesarom/kepeslap/118188.gif)

Boldog karácsonyt viszont.  :)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: jotti86 - 2017, december 24, 15:24:35
Boldog békés karácsonyt neked és családodnak köszönöm ezúton is az idejei munkádat és fáradozásodat

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2017, december 31, 10:11:02
(https://1.bp.blogspot.com/-bk_hUHHr8Gc/WDxYvfYR5HI/AAAAAAAAAVU/5N08SDsPG70LWVi4bftMxzxJ9Pgu5wwmwCLcB/s1600/Happy%2BNew%2BYear%2BAnimated%2BGifs.gif)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2018, április 01, 18:07:25
(http://megaport.hu/media/king-include/uploads/kellemes-husveti-unnepeket-animalt-kepeslap-5737567492.gif)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: aniva - 2018, április 02, 10:20:17
Szia.
Viszont kívánom.
Nagy tisztelettel aniva.  ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2018, június 01, 09:27:03
Hope klinika 1-5 évad

(http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/06/01/319hope.png) (http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=319hope.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Tiprodó22 - 2018, június 01, 19:02:45
Hope klinika 1-5 évad

(http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/06/01/319hope.png) (http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=319hope.png)

Látom, hogy hosszú kihagyás után csak folytatod a borítókészítést és méghozzá egy nagyon jó kis sorozat borítójával! Gratulálok!  ;)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: spawn5 - 2018, június 03, 18:35:59
Hatalmas kalapemeléses köszönet a csodálatos borítókért ! Csak gratulálni tudok !!!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2018, június 08, 12:15:31
Egy barátom kérésére

(http://www.kepfeltolto.eu/images/2018/06/07/varazslok.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: spawn5 - 2018, június 09, 22:31:01
Hatalmas köszönet az újabb csodálatos borítóért !  Nagyon ötletes ugynakkor elegáns. Tudom hogy nagy munka és tudás fekszik benne ezért emelem az összes kalapom ( ha lenne , így csak virtuálisan , de mindenképpen megérdemelten) .

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2018, június 15, 17:59:35
Szintén a barátom kérésére

(http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/06/15/343orville.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: spawn5 - 2018, június 19, 07:21:43
Helló Csiribácsi !

Ez is fantasztikusra sikeredett . . . . habár nem is tudom hogy egyáltalán sikeredhet-e másképp?
A hatalmas kalapemeléses köszönet mindenképpen jár !!!!

Üdv.  spawn5

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2018, június 28, 08:18:45
Sose fogom megérteni, ha van egy 3 évadot megélt sorozat, ami még nem is õskori,
miért nem lehet hozzá megfelelõ anyagot találni.
Tõlem ennyire futotta, remélem azért használhatóra sikeredett.

(http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/06/28/577gyujto.png) (http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=577gyujto.png)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: spawn5 - 2018, június 28, 18:21:03
Valamilyen okból kifolyólag letölteni még nem tudom mert nem látom az újonan feltettek között , de nekem nagyon tetszik . Fantasztikus lett. És mindezt gyakorlatilag a szinte semmibõl hoztad létre , hiszen alapanyag olyan kevés volt ami akár egy dióhéjban is elférne. Köszönet érte !

Üdv.    spawn5

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: spawn5 - 2018, június 29, 14:40:33
Jól van , megvan. Köszönöm.

spawn5

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: bandika8 - 2018, december 31, 18:33:18
(https://kepkuldes.com/images/1cb298d179bb6200803c86ad4fb7f131.jpg)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Old Dzsordzsi - 2020, március 31, 09:40:53
(http://kepkezelo.com/images/3s1ssms151jkf5iet7sd.jpg) (http://kepkezelo.com/)

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Tiprodó22 - 2020, március 31, 09:51:26
Szomorúan hallom! Részvétem az egész családnak!  :(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Lacus71 - 2020, március 31, 10:10:29
Õszinte részvétem!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Georgio - 2020, március 31, 10:13:36
Õszinte Részvétem Az Egész Családnak!  :(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: jotti86 - 2020, március 31, 10:28:08
Õszinte részvétem az egész családnak!  :(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: oak79 - 2020, március 31, 10:33:23
Õszinte részvétem.

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: stigmata - 2020, március 31, 11:18:18
Õszinte részvétem!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2020, március 31, 11:18:58
  Õszinte részvétem!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: deem - 2020, március 31, 12:58:24
Nyugodjék békében!
Õszinte részvétem a családjának!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: aniva - 2020, március 31, 13:11:12
Õszinte részvétem!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: polip32 - 2020, március 31, 17:22:24
(http://kepkezelo.com/images/3s1ssms151jkf5iet7sd.jpg) (http://kepkezelo.com/)

Õszinte részvétem.Sajnálom  :'(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: tatko1979 - 2020, március 31, 17:58:50
Õszinte részvétem!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: taxi18 - 2020, március 31, 22:06:28
Õszinte részvétem!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Picur_22 - 2020, április 29, 21:59:32
Részvétem!  :'(
Hiányozni fog!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: Klotildka - 2020, április 30, 12:20:56
Megdöbbenéssel értesültem Csiribácsi haláláról, aki már az égi alkotók között van, és egy újabb fényes csillagként ragyog az égen. Nagy veszteség ez a családjának és a coversclub tagjainak egyaránt. :'( :'( :'( Bár soha nem találkoztam vele és személyesen sem ismertük egymást, még is nagy tisztelõje voltam, értékelve az emberekért végzett önzetlen és segítõkész tevékenységét itt az oldalon. Vannak emberek, akik valami megfogalmazhatatlan okból kitörölhetetlen emléket hagynak az életünkben, õ is ilyen volt. Sok szép alkotása, halálát követõen is feledhetetlené és ismerté teszi õt, mivel a régi tagok emlékezetében megõrzik, az új tagok, pedig megismerik maradandó alkotásait. 
Õszinte részvétem a családjának és közeli barátainak. :'( :'( :'(

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: drower - 2020, április 30, 21:58:20
Én is csak most látom, az elején nagyon sokat segített nekem, nagyon sajnálom! Ég vele!

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: spawn5 - 2021, október 08, 21:08:29
Le- és megdöbbentem ... Csiribácsi nincs többé... Nagyon sok alkotása feszít a polcaimon és volt, hogy kifejezetten az õ munkáit kerestem (elnézést kérek a többi alkotótól ! ) Egy másik internetes oldalon volt szerencsém segíteni neki amikor valamilyen problémába ütközött. És annyira örültem, hogy végre valamit én is adhatok azért a rengeteg kiváló borítóért. Tengermély tiszteletem mindig az övé volt. Õszinte részvétem a családjának, mindenkinek aki ismerte és közel állt hozzá. Hiányát mindig is érezni fogjuk !

Cím: Re: Csiribácsi
Írta: frisa49 - 2021, október 09, 06:31:13
  Õszinte részvétem.